(Fotó: Molnár Edvárd) Szerbia, Horvátország és Szlovénia megegyezést kötött egy közös vasúti vállalat létrehozásáról, annak érdekében, hogy ezáltal javítsák a 10-es közlekedési folyosón való közlekedést.
Milutin Mrkonjić, Szerbia infrastrukturális minisztere elmondta, hogy miután aláírták a dokumentumot, az új vállalat szeptember 1-jén kezdené meg munkáját. Az új szerb, horvát és szlovén összetételű vállalatot Szlovénia – mint az Európai Unió tagja – irányítja majd.
A megegyezést pénteken Belgrádban írta alá Milutin Mrkonjić infrastrukturális miniszter, Patrik Vlačić szlovéniai közlekedési miniszter és Danijel Mileta horvát államtitkár. Ennek értelmében dolgoznak majd az áruszállítás, illetve a határátkelés során felmerülő adminisztratív korlátozások kiküszöbölésén.
Mrkonjić elmondta, sokat jelent, hogy a három ország dolgozik a gazdasági integráción, majd hozzátette: a közös vállalat létrehozása azt mutatja, hogy a gazdasági viszonyok megelőzik a politikai érdekeket. Vlačić és Mileta véleménye szerint egy történelmi megállapodásról van szó.
A 10-es közlekedési folyosó Németországból és Ausztriából indul Szlovénián át, s halad Horvátország, majd Szerbia felé, Törökország irányába. Mrkonjić elmondta, hogy a 10-es korridoron keresztül körülbelül 700 vonat bonyolítja le az áruforgalmat, míg a konkurens 4-es közlekedési folyosón, Magyarországon át közel 7000 vonat közlekedik, azaz a Németország és Törökország közötti forgalom 90 százaléka ezen a szakaszon valósul meg.
Az infrastrukturális miniszter elmondása szerint az új vállalat célja, hogy idevonzzák ezen vonatok többségét, és biztosítsák a gyorsabb utazást, hogy ezáltal a Ljubljana és Isztambul közötti útszakaszt az eddigi 60 óra helyett, 35 óra alatt tegyék meg. A miniszter elmondása szerint a vállalat működésével a három ország évi 50 millió eurót keresne.
Mrkonjić továbbá elmondta, hogy a szerbiai sínek felújításra szorulnak, míg Mileta véleménye szerint ebben az országban a legjobb a 10-es közlekedési folyosó sínrendszere. Vlačić hozzátette, Szlovénia nem rendelkezik olyan vasúti infrastruktúrával, amilyennel szeretne, ezért az ország az következő öt évben 5–8 milliárd eurós beruházást tervez. Újságírói kérdésre, vajon ismert-e már az új vállalat neve, s amennyiben nem, elfogadnák-e a „Szerb–Horvát–Szlovén Vasutak” elnevezést, a képviselők csak mosolyogtak, majd Mrkonjić kijelentette: tetszik neki a felvetett ötlet.
És mi lesz Vajdaság vasúthálózatával, ha még van olyan ??? Valamikor, pl: Odzaci állomásról öt felé ágazott a vasút. Óbecsén már nincs is jóformán semilyen forgalom. Felszedték a Szabadka-Pacsér-Ómoravica-Cservenka vasútvona síneit. Csantavérre nincs vasút. Az állomásépületek enyhénszólva siralmas állapotban vannak. Jó lenne Újvidékről, Óbecsén, Zentán, Kanizsán kereszül Szegedre utazni! A Móra Intercity lejönne egészen Újvidékig! És sorolhatnám még!
#5 mert a CIA és a KGB ( a németeket -Gensert felhasználva) úgy akarta
Zivelo Bratsvo i jedinstvo! Még majd megérem egy legújabb Jugoszlávia születését. Nem baj.
#5 Mert csak a hülyeség határtalan.
Újra egyesülnek és vasúton! Meg kell nézni, hogy a sineken mi va írva! "Magyar Királyi Vasút Diósgyőr" ugyanis itt öntötték a sineket, amin "Trianon" után a SZHSZ királyság és az, azt követő országok vonatjai közlekedtek, közlekednek. "Magyar Termék" levédve!
Most jön egy nagyon hülye kérdés:
Miért is ölték ezek egymást agyba föbe egy jó pár éve?
"Se veled, sem nélküled élni nem tudok..." viszont elég jól megvoltak eddig nélkülünk is. Valami van a dolog mögött, amit mi nem látunk.
SHS, min a királyság Trianon után?
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.
1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.
1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.
1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.
1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").
1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.
1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).
1931
Megszületett James Dean amerikai színész.
1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).
1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.