2010. szeptember 10., péntek

Nikolett, Hunor, Zalán, Noémi, Erik napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Biztonságos futamot!

FORMULA-1

Az összesített verseny éllovas, a brit Lewis Hamilton nyilatkozott a magyarországi sajtónak Az összesített verseny éllovas, a brit Lewis Hamilton nyilatkozott a magyarországi sajtónak

Budapesti tudósítónktól

Izgalmas, gyors, telt házas és biztonságos futamot! – ezt kívánta a vasárnap 14 órakor kezdődő 25. Formula-1-es Magyar Nagydíjra érkezett pilótáknak és csapatvezetőknek Schmitt Pál , az Országgyűlés elnöke, megválasztott köztársasági elnök, aki a parlament Vadásztermében fogadta a sportolókat. Schmitt üdvözlő beszédében megköszönte Bernie Ecclestone -nak, az F1 kereskedelmi jogait birtokló üzletembernek, hogy 30 évvel ezelőtt úgy döntött: a vasfüggönyön túlra is elhozza a száguldó cirkuszt.

Megemlékezett az elmúlt két és fél évtized híres pilótáiról, akik részt vettek a Hungaroring legemlékezetesebb futamain, s szót ejtett a mai versenyek nagyjairól is. A versenyzők kíváncsian szemlélődtek az Országgyűlés egyik legszebb termében, szerényen ugyan, de meglehetősen fesztelenül viselkedtek. Feltűnő volt viszont, hogy Kupolateremben kihelyezett Szent Korona egyikük figyelmét sem keltette fel. Ecclestonét is csak azért, mert házigazdája szóvá tette az ereklyét.

A házelnök a fogadás alkalmával megajándékozta Ecclestone-t, valamint a mogyoródi pályán korábban négyszer diadalmaskodott, hétszeres világbajnok Michael Schumachert illetve az éppen csütörtökön 29. születésnapját ünneplő Fernando Alonsót. A Magyar Posta a jubileumi Magyar Nagydíj alkalmából egyedi bélyeget adott ki, ennek első példányát Ecclestone vehette át Schmitt Páltól.

Hozzászólások (0) Szóljon hozzá Ön is!
Tisztelt felhasználóink! Az előző rendszerünk regisztrált tagjaira vonatkozó adatbázist technikai okok miatt frissítenünk kell, ezért a honlapunk használatához, kérjük, regisztráljanak újra. Megértésüket köszönjük.
Itt regisztrálhatnak újra.
Babaszépségverseny
KÉPEKBEN rssfeed
kep
Az Afrikai falu elnevezésű művelődési rendezvénysorozatra invitálták a képen látható táncosok tegnap a belgrádiakat
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
Közvetlen videokapcsolatot alakított ki egymással a szerbiai és a horvátországi belügyminisztérium
(Fotó: Beta/AP) (Fotó: Beta/AP)
Az esés művészete
Jó reggelt!

Most, hogy szülővárosom napját ünneplik, igazi lokálpatriótaként nekem is valami ünneplő szöveget illene iderittyentenem. Talán írnom kellene arról, hogy mennyire is szerencsésnek tartom magamat, hogy ideszülettem Zentára, a szőke Tisza partjára, a „törökverő” városba, amelynek lakosai a kilencvenes évek elején nyíltan szembeszálltak az egész országot fojtogató háborús őrülettel, s nem adták fiaikat, hogy egy téves csatatéren, téves eszmékért áldozzák fel őket a háború fenevadjai. Én örülnék legjobban, amennyiben a város gazdaságának a virágzásáról, a városba özönlő rengeteg turistáról írhatnék és természetesen a zentai lakosokról, akik minden évben, a nyár elején alig várják, hogy kezdődjenek a Nyári Ifjúsági Játékok, mivel ekkor fiatalokkal népesül be a mind jobban elöregedő és elnéptelenedő város. Ugyanakkor igazán szuper lenne beszámolókat készíteni azokról a képviselő-testületi ülésekről is, ahol az ellenzék és a hatalmon lévő koalíció vállvetve a város fejlődésére törekszik, s nem pedig azzal töltik el idejüket, hogy miképpen törjenek borsot egymás orra alá és persze arról, hogy mindenki együtt, boldogan ünnepli annak a városnak a napját, amely – valljuk be őszintén – sokkal jobbat érdemel a jelenlegi helyzeténél. Félő azonban, hogy egy jó ideig csak ábrándozhatok minderről és ezért is kavarognak szívemben felemás érzések a városnapi ünnepségek kapcsán. Urambocsá!, véletlenül sem állítom azt, hogy nem kell ünnepelni. Mert természetesen meg kell emlékezni arról, hogy 313 évvel ezelőtt Savoyai városunknál védte meg Európa kapuit. Amíg viszont az asztalnál még kedélyesen csevegő honatyák ismét egymás hajába kapnak, addig – legalábbis szerintem – nem sok értelme van a dáridónak. No de ez csupán egy csóró firkász véleménye, s természetesen minden zentainak önfeledt szórakozást és egy sokkal élhetőbb várost kívánok.

Hzsolt
Időjárás

Vajdaságban ma túlnyomóan borús, esős időre van kilátás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 22 Celsius-fok között ingadozik majd.

Az országban is hasonlóan alakul az időjárás. Felhős lesz az ég, nagy mennyiségű csapadékra kell számítani országszerte. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 14 és 19, míg a legmagasabb nappali 18 és 23 fok között alakul majd.

Az előrejelzések szerint a hétvégére is borús, esős időt jósolnak a meteorológusok, csupán a következő hét elején számíthatunk több, kevesebb napsütésre.

Európában esős időre van kilátás a Brit-szigeteken, az Appennini- és a Skandináv-félsziget egyes részein. Napos, meleg időre lehet számítani Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban és Oroszország európai részén. A kontinens legnagyobb részén a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 24 fok között alakul majd, míg délen 33 Celsius-fok körüli értékek várhatók.

A Balkán-félsziget legnagyobb részén borús, csapadékos időt jósolnak a meteorológusok. Csupán Görögország déli részein és Bulgária keleti területein lesz napos az idő. A félsziget leghidegebb fővárosa Szarajevó, 17 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Athénban lesz, ahol 31 fok körüli értékek várhatók.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 482 (-11), Apatinnál 532 (0), Gombosnál - (-), Palánkánál 418 (12), Újvidéknél 401 (10), Slankamennél 395 (9).

A Tisza Törökkanizsánál 235 (-2), Zentánál 276 (0), Törökbecsénél 293 (0), Titelnél 390 (10).

A Béga Tamásfalvánál -40 (0).

A Temes Módosnál 104 (32), Torontálszécsánynál 270 (16).

1382
Nagyszombaton 56 éves korában, súlyos betegség következtében meghalt I. (Nagy) Lajos magyar király (egyidejűleg Lengyelország királya), az első európai uralkodó, akinek serege nagy győzelmet aratott a törökök felett.

1898
Erzsébet (Sissi) osztrák császárné és magyar királyné a Genfi-tó partján, séta közben merénylet áldozatául esett, Luigi Luccheni olasz anarchista megtámadta és leszúrta.

1919
Ausztria aláírta a Szent Germain-i békét, melynek értelmében Nyugat-Magyarország egy része, Burgenland osztrák terület lett.

1846
Elias Howe szabadalmaztatta a varrógépet.

1890
Megszületett Elsa Schiaparelli olasz-francia divattervező, aki kiegészítőivel és drámai színeivel felélénkítette a divatot 40 éven keresztül. 1932-ben hozta divatba a válltömést.

1919
A Párizs melletti Saint-German-en-Laye-ben a szövetségesek aláírták Ausztriával a békeszerződést.

1946
Meghalt Halasy/Halassy Olivér kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, úszó, sportoló.

1990
Szaddam Husszein iraki vezető olajat ajánlott fel azoknak a fejlődő országoknak, akik támogatják őt az Öböl-háborúban.

1542
Nürnbergben meghalt a zsebóra feltalálója, Peter Henlein német műszerész.

1716
Nagyenyeden meghalt Pápai Páriz Ferenc orvosdoktor, az első magyar nyelvű orvosi könyvek összeállítója.

!

Automatizált tejellátást nyújt egy gazda Németországban: tejadó automatát telepített Kölnhöz közeli gazdaságához.

A „tejkút” feltankolásáról 78 tehén gondoskodik, illetve gazdájuk, Bruno Stauff. Az automata éjjel-nappal üzemel, hétvégén és ünnepnapokon egyaránt. Aki nem hozza saját tejesüvegét, vehet a gazdaságtól palackot. A tej garantáltan őstermelői, abszolút friss, zsír- és fehérjetartalma pedig magasabb, mint az áruházakban kapható, kezelt tejeké.

Stauff 70 eurocentért adja literjét, drágábban, mint egy nagyáruház, viszont jobb minőséget kap a vevő. Értékelik is sokan, vannak, akik Kölnből autóznak 30 kilométert oda-vissza a „tejomathoz”, mivel ha egyszer rákaptak az ízére, nem ízlik nekik többé annyira a nagyáruházi.

A tejautomata 12 ezer eurós beruházás Stauff gazdának, aki biztos abban, hogy hosszabb távon kifizetődik.

MTI/Reuters
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -