Regina, Begónia, Menyhért, István, Ivor, Márkus napja
VESZTES
A legváratlanabb fordulat következett be Lino Č ervar horvát kézilabda szövetségi kapitány ügyében. A macedón Metalurg Szkopje trénere sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentette, hogy nem hosszabbíthatja meg a szerződését a horvát szövetséggel. Az edző döntését azzal magyarázta, hogy klubja tulajdonosa „tiltotta meg” (?) neki, hogy másodállásban továbbra is horvát kapitány legyen. Szavai sokkolták a horvát közvéleményt, hiszen mindenki biztos volt benne, hogy a napokban kihirdeti a vb-re készülődő keretét és folytatja munkáját a londoni olimpiai játékokig.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(Fotó: Beta)
(Fotó: Beta/AP)
(Fotó: Molnár Edvárd)
A minap mesélte kollégám, miként jutott egykoron néhány bélyeghez. Tényleg – adódott rögtön a kérdés –, vannak még bélyeggyűjtők? Hiszen levél is alig, azon is valamilyen bélyeghelyettesítő pecsét. (Igaz, hallom, a nyomda mégiscsak nyomtat.) És az öngyújtók korában akad-e gyerek, aki gyufacímkét gyűjtöget? Aligha, mert ugyan mit kezdene az igénytelen reklámképekkel? Régen városok, állatok s ki tudja még milyen képek díszítették a gyufásdobozt. Lehetett cserélni, esetleg a szerencsére bízni a gyűjtemény sorsát, magyarán: elnyerni másoktól vagy elveszíteni az állomány egy részét. Miként a sportképeket (sportolók portréit) is, amelyek valamilyen édesség csomagolásában lapultak. Csokoládét pedig akkoriban még a gazdagabbak sem csokoládéval ettek. Ám semmilyen reklám (ugyan milyen úton is tömték volna agyunkba?) sem lehetett hatékonyabb a kis képeknél.
A régi pénzeket – belőlük rendszerint több volt, mint a használatban lévőkből – különböző játékokban rendszerint csak elnyerni lehetett. Tiltották is a tanítók a pénzezést, valószínűleg nem a nagy alumínium Horthy gurítgatása miatt, hanem inkább a hazárdjáték nem illett bele a nevelési koncepcióba.
Hogy milyen lehetőség maradt mostanra? Talán a kiszolgált mobiltelefonok szolgálhatnak gyűjtés tárgyául, esetleg a számítógépek, de a sajátos Commodore vagy az Atari után már azok is dobozzá egyszerűsödtek. Tudom, a pénzgyűjtés dívna igazán, abból meg alig jut; akinek pedig sok van, annak egyetlen bankkártya is kielégíti gyűjtőszenvedélyét.
Vajdaságban ma túlnyomóan napos időben lesz részünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 23 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az országban is napos lesz az idő. Gyenge délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 8 és 14, míg a legmagasabb nappali 21 és 27 fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint holnap napos, meleg időre van kilátás. Csütörtökön is napos lesz a délelőtt, a délután folyamán azonban megnövekszik majd a felhőzet, így záporokra, zivatarokra kell számítani. Pénteken és szombaton borús, esős időt jósolnak a meteorológusok.
Európában esős időre van kilátás a nyugati és a keleti területeken, míg a legtöbb csapadék Franciaország délkeleti részein várható. A leghidegebb európai főváros Moszkva 13 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Athénban lesz, ahol 30 fok körüli értékek várhatók.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos időre van kilátás. A legmagasabb nappali hőmérséklet északon 21, délen pedig 30 Celsius-fok körül alakul majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 473 (36), Apatinnál 504 (31), Gombosnál - (-), Palánkánál 373 (20), Újvidéknél 356 (31), Slankamennél 350 (28).
A Tisza Törökkanizsánál 253 (7), Zentánál 296 (2), Törökbecsénél 323 (0), Titelnél 346 (30).
A Béga Tamásfalvánál -40 (2).
A Temes Módosnál 92 (-18), Torontálszécsánynál 260 (-4).
1533
Londonban megszületett I. Erzsébet angol uralkodó, a Tudor-ház utolsó sarja, aki 1558-tól 1603-ig volt Anglia királynője. Az ő nevéhez - Erzsébet korához - fűződik Anglia virágkora, nagyhatalmi helyzetének megszilárdítása.
1666
London városát teljesen elpusztította a szeptember 2-án kitört tűzvész.
1822
A Brazil Szövetségi Köztársaság nemzeti ünnepe
1941
Megszületett Mezey György labdarúgó, edző, szövetségi kapitány, főiskolai tanár.
1896
Megszületett Mollináry Gizella költő és író (Betelt a föld hamissággal).
1901
A budapesti Kertész utcában megnyílt a Fészek Művészklub, amely nem csupán Magyarország, de egész Európa egyik legrégibb és legjellegzetesebb művészklubja volt.
1911
Megszületett Todor Zsivkov bolgár politikus, párt- és állami vezető.
1912
Megszületett David Packard, a Hewlett-Packard cég egyik alapítója.
1941
Megszületett Surján László orvos, politikus.
1949
Megszületett Gloria Gaynor énekesnő (I will survive).
Elpusztult szobanövény okozott lakástüzet az Egyesült Államokban – öngyulladással.
A meglepő eredményre azután jutottak egy arkansasi biztosítótársaság szakértői, hogy nem találtak hibát a villanyvezeték-rendszerben, az elektromos eszközökben, a konyhai tűzhelyben, egyértelmű nyomait találták viszont annak, hogy a tűz egy műanyagcserépben lévő, komposztálódott virágtól indult.
Bár a régen elhalt növény a verandán volt, és kerti locsolócsővel sikerült viszonylag hamar – még a tűzoltók megérkezése előtt – eloltani a lángokat, a kár átszámítva így is bő 4 millió forintra tehető. A tornácon terjengő füstöt ugyanis beszívta a ház légkondicionálója, aminek eredményeként olyan vastag füst töltötte be a belső légteret, hogy a több mint 200 négyzetméteres házban a falakat újra kell festeni, a szőnyegeket pedig ki kell cserélni. Emellett persze a tornác is nagyjavításra szorul.