Az Európai Uniót meglepte a Koszovó-határozattervezet elhamarkodott beterjesztése az ENSZ-közgyűlésnek

Steven Wordsworth (Beta)
London erősen kifogásolta, hogy Szerbia az unióval való egyeztetés nélkül, és nagy sietve nyújtotta be az ENSZ-közgyűlésnek a Koszovóra vonatkozó határozattervezetet.
Tette ezt szerdán a New Yorkban tartózkodó Vuk Jeremić, aki a Wall Street Journalban közölt cikkében úgy értékelt, a Nemzetközi Bíróság (ICJ) az ENSZ-közgyűlésre bízta, hogy foglalkozzon a döntéséből fakadó politikai következményekkel. A szerb külügyminiszter e szövegében amondó, ha az egyoldalú elszakadás univerzális receptté válik, annak beláthatatlan következményei lesznek. Szerinte az építő párbeszéd útján elérendő kompromisszumos megoldás a régió fejlődésének egyetlen biztosítéka.
A szerb diplomácia újabb lépését a legélesebben a brit külügyminisztérium bírálta. A Foreign Office csalódottságának adott hangot, amiért Belgrád nem konzultált az EU-val, holott korábban abban állapodtak meg, közösen dolgozzák majd ki a szóban forgó határozattervezetet. London szerint legjobb lenne, ha az ENSZ-közgyűlés semleges határozatot hozna, hogy Belgrádot és Prishtinát együttműködésre ösztönözze.
„Nagy-Britanniát meglepte, hogy Belgrád egyedül dolgozta ki a határozattervezetet, mert ez az ENSZ-ben az EU és Szerbia nézeteltérését, összetűzését válthatja ki. Nem értelmes húzás azt kockáztatni, hogy Szerbia és az EU New Yorkban szembe kerüljön egymással, miközben Belgrád váltig azt hangoztatja, hogy az unió tagja szeretne lenni” – nyilatkozta a BBC-nek Steven Wordsworth, belgrádi brit nagykövet.
Wordsworth azt is elmondta, hogy az ICJ-véleményezést követően az uniós illetékesek a szerbiai kollégákkal együttműködve dolgoztak a közös határozattervezeten, (az Egyesült Államok képviselője is jelen volt), kedden délután a szerbiai külügy véleményezés céljából át is adta a szövegtervezetet, erre másnap kiderült, máris beterjesztette azt, anélkül, hogy konzultált volna Brüsszellel és az ötökkel. A szerb külügyminisztériumban ezt azzal magyarázták, siettek, mert attól tartottak, hogy Prishtina saját határozattervezetének átnyújtásával megelőzi őket.
A B92 értesülése szerint az Európai Unió saját határozattervezetet terjeszt majd az ENSZ-közgyűlés elé, s ehhez megpróbálja megszerezni mind a 27 tagország egyetértését.
A szerb határozattervezetről tegnap Vuk Jeremić a világszervezet főtitkárával tárgyalt New Yorkban, az ENSZ székhelyén. Ban Ki Mun ennek során közölte, minden érdekeltet az építő párbeszéd és a megoldásra váró kérdések rendezésének, valamint a politikai stabilitás megteremtésének támogatására igyekszik felhívni.
A sajtóiroda közleménye szerint az ENSZ-főtitkár azt is egyértelművé tette, az EU-val összhangban szándékozza felvázolni a leendő lépéseket, lévén Brüsszel segítőkészségét erősítette meg Belgrád és Prishtina párbeszédének elősegítése érdekében.
Az, hogy Szerbia így viselkedett a volt Jugoszláviában és most is, politikai éretlenségre utal. Most azt jiszik, hogy az Unió tejjel-mézzel folyó kánaán, ahol majd ők fognak a zavarosban halászni. Maga az Unió is bizonytalan lábakon áll gazdaságilag. Katonailag meg szóra sem érdemes. Most Szerbia azzal a NATO-val akar összejönni, amelyik nem is olyan régen bombázta kétes hatású bonbákkal a területét (kazetta)??? Hihetetlen. Nehogy azt higgye Szerbia, hogy a NATO azt fogja hinni, hogy a farkasból bárány lett. Dehát Szerbia mindig is a nyugat dédelgetett országja volt. A kedvencke. Hogy mi lesz? Nem tudni. De, hogy Szerbia éretlen a politizáláshoz, az biztos.
#1 -
#4a kotlók már csak tudják, melyk tojáson érdemes űlni és melyiket kiinni
Nem kakasok, buta tyúkok!
enyi kappan között hol itt a kakas ?
A történelemben 20-30 év nem olyan nagy idő. A baromfiudvarban pedig a hencegő kakasokat elöbb-utóbb levágják. Ritka az olyan kakas, amely ezt előre tudja látni.
Megcsinálták a "szuper" politikusaink, hogy még +5 évvel később kerüljünk az EU-ba...Hogy ez jó vagy sem majd kiderül az évek során. Ugyanakkor felérhetnék már ésszel a szerbek hogy Koszovó tovaszállt...Túlkellene lépni ezen a dolgon és Szerbiával foglalkozni, mert Koszovóval kapcsolatos kirakat törvényeket hoznak meg szavaznak meg holott a gazdaság és az ipar felélesztésén kellene ügyködni meg arra vigyázni hogy nehogy elkezdődjön egy iflációs hullám...Vagy az a cél hogy megint 10.000 - 50.000 dinárba kerüljön egy kenyér?
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(Fotó: Beta/AP)
(Fotó: Molnár Edvárd)
(Fotó: Beta)
Az utóbbi időben igencsak fenntartással vagyok a különböző, nagy csinnadrattával beharangozott projektumokkal kapcsolatban. A projektum elindításakor a politikusok összeharangozzák a média képviselőit s beharangozzák a nagy fene elképzeléseiket, néhány héttel később a szándéknyilatkozat aláírására ismét összehívják a sajtóorgánumok képviselőit, majd pedig huzamosabb ideig néma csend övezi a Nagy Tervet. Mindazok, akik részt vesznek az egész kezdeményezésben, ímmel-ámmal adnak valamilyen választ, amikor az újságírók érdeklődni kezdenek a téma kapcsán, idővel pedig a téma balladai félhomályba veszik. Éppen minap agyaltam azon, hogy ha az elmúlt években felmerült projektumoknak legalább a fele megvalósult volna, már akkor egészen másképpen nézne ki a régió, ahol élünk. Mondjuk, például szülővárosomban elkezdődött volna már a termálkút fúrása, s talán a Tiszán is kiépült volna egy csónakkikötő, nem is beszélve az ipari parkról, amelynek ötletét annak idején oly nagy hévvel jelentették be a honatyák, s amiből a mai napig nem lett semmi. Ilyenkor persze van mire fogni az egészet, legtöbb esetben az előző vezetés az, akit ludasnak kiáltanak ki, de a legbiztosabb a gazdasági válságra fogni az egészet. Félek, hogy ezekkel a kifogásokkal még számtalan projektum esetében fognak védekezni, s ezért akaratlanul is felmerül a kérdés, hogy amíg a recesszió tart, addig semmi se történhet szűkebb pátriánk táján? A válasz szerintem az, hogy nem. Mert elég ellátogatni olyan városokba, ahol a döntéshozók akarnak és mernek nagyokat álmodni.
Vajdaságban a mai nap folyamán borús lesz az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 25 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az országban túlnyomóan napos idő várható, csupán az északi és a nyugati területeken lesz felhős az ég. Gyenge, változó irányú szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 8 és 13, míg a legmagasabb nappali 22 és 27 fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban valamivel csökken majd a hőmérséklet. Szombaton változóan felhős, esős időre van kilátás, vasárnapra azonban kisüt majd a nap, s csak elszórtan kell csapadékra számítani.
Európában napos időre van kilátás a Pireneusi-, a Balkán- és a Skandináv-félsziget legnagyobb részén. Felhős, esős idő várható az Appennini-félszigeten, valamint a keleti és az északi tájakon. A leghidegebb európai főváros Moszkva, 13 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Madridban lesz, ahol 32 Celsius-fok körüli értékek várhatók.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos időre van kilátás, a késő esti órákban azonban megnövekszik majd a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 31 Celsius-fok között ingadozik majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 275 (15), Apatinnál 343 (11), Gombosnál - (-), Palánkánál 287 (6), Újvidéknél 270 (4), Slankamennél 280 (2).
A Tisza Törökkanizsánál 201 (-2), Zentánál 261 (-1), Törökbecsénél 323 (0), Titelnél 268 (0).
A Béga Tamásfalvánál -46 (0).
A Temes Módosnál 90 (16), Torontálszécsánynál 268 (4).
1189
Megkoronázták I. Richárd angol királyt Westminsterben.
1272
Királlyá koronázták IV. (Kun) Lászlót, akinek uralkodását az állandósuló anarchia, a bárók hatalmának megerősödése jellemezte.
1658
Londonban 59 éves korában meghalt Oliver Cromwell angol államférfi és hadvezér, a szigetország Lord Protectora (a köztársaság védnöke).
1813
Megszületett Báró Eötvös József író, költő, reformpolitikus (A falu jegyzője).
1825
Győrben pappá szentelték Jedlik Ányost, a dinamó későbbi feltalálóját.
1875
Megszületett Ferdinand Porsche német autókészítő (Porsche, Volkswagen).
1926
Megszületett Irene Papas színésznő. (Zorba a görög)
1939
Chamberlain angol miniszterelnök a rádióban bejelentette, hogy Franciaország és Nagy Britannia hadat üzent Németországnak.
1957
Budapesten meghalt Heltai Jenő író, költő (A néma Levente, Álmokháza).
1971
Katar állam nemzeti ünnepe
Szerelme házának kéményébe szorulva lelte halálát egy nő az Egyesült Államokban.
A 49 éves orvosnő nem tudott bejutni kedvese házába, ezért felmászott a tetőre, levette a kémény zárósapkáját, majd pedig belebújt, hogy a kürtőn át lejusson. Nem sikerült. A nő feltehetően kiáltozott segítségért, ám senki sem hallotta, párja nem volt otthon, mint kiderült: épp a nő elől távozott napokra, hogy elkerüljön egy veszekedést.
A megfulladt nő holttestét sem ő fedezte fel, hanem a rendőrség, miután valaki felfigyelt a már oszlásnak indult tetem bűzére. A holttestet tűzoltók szabadították ki, amihez ötórányi munkával le kellett bontaniuk a kéményt, és a kandalló egy részét is.
A rendőrség szerint kizárható, hogy bűncselekmény történt.