BAJNOKOK LIGÁJA
A brazil Cléo lőtte a Partizan harmadik gólját a HJK Helsinki ellen (Fotó: Beta) Beharangozó írásunkban szerdán arról beszéltünk, hogy a Partizan könnyűnek mondható, a Debrecen pedig igencsak nehéz ellenféllel játszik a Bajnokok Ligája 3. selejtezőcsoportjában. Jóslataink beigazolódtak, mert a két hazai pályán játszó együttes közül a belgrádiak könnyedén nyertek 3:0-ra, a hajdúságiak viszont kétgólos vereséget szenvedtek, így a Partizan fél lábbal már a következő körben érezheti magát, míg a Debrecen esélyei minimálisak.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően az Újpest pályáján a házigazda Debrecen húzta rövidebbet az összecsapáson, habár volt néhány lehetőségük az első játékrészben, a 34. percben ők kerültek hátrányba, miután két beadás után sem tudtak felszabadítani, az ügyetlenkedésnek „hála” a labda Stocker elé került, aki 25 méterről megcélozta a kaput, Verpecz pedig már nem tudott leérni a bal alsóba tartó, pattogó lövésbe. 0:1. Jó előjelnek mutatkozott, hogy az előző selejtezőkörben a Levadia elleni mindkét meccsen fel tudott állni a Loki – de ez most nem történt meg. Hiába próbálkoztak az első felvonás utolsó 10 percében, és hiába játszottak veszélyesebben a második félidőben, a 83. percben kimaradt a legnagyobb helyzet is, Varga fordult le emberéről, benyargalt a tizenhatosban, ám a kapus mellett már nem sikerült elpöccintenie a játékszert. Ezek után, ahogy az lenni szokott, jött a büntetés, a ráadás második percében ismét a debreceni játékosok nem értek oda egy kipattanóra, és bele sem léptek Xhaka lövésébe, aki így 30 méterről mattolta a Loki portását. A Debrecen a visszavágón akár egy nagyobb zakóba is beleszaladhat, ha ilyen hitehagyottan lép pályára.
A szakvezető, Herczeg András csalódottan nyilatkozott a mérkőzés után, de talán nem ártana már végre fiait felvértezni azzal a taktikai tudással, hogy a távoli lövésekre ki kell lépni, mert ez a hiányosság ezen a meccsen is döntőnek bizonyult:
– Több volt ebben a mérkőzésben számunkra. Balszerencsés gólt kaptunk az első félidőben, a fordulás után nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítésért, ám végül a Baselnek sikerült újabb találatot elérnie. Játékosaink sokat kiadtak magukból, sajnálom, hogy ez az eredményben nem mutatkozott meg. Biztos, hogy mi is nyertünk már olyan meccset, amikor nem mi voltunk a jobbak. Engem csak az bánt, hogy most sokan biztosan azt mondják, miért nem támadtunk többet. A válasz kézenfekvő: akartunk, de sajnos csak ennyit engedett az ellenfél.
Míg Herczeg az elmulasztott lehetőségek miatt sopánkodott, Torsten Fink, a Basel szakvezetője nem titkolta, hogy elégedett az eredménnyel, ám azt sem, hogy csapata játéka nem nyűgözte le, sokkal többre számít hazai meccsükön:
– Elégedettek lehetünk az eredménnyel. A Bajnokok Ligájában idegenben két góllal meccset nyerni mindig felemelő érzés. Ugyanakkor ezen a találkozón túlzottan sok labdát elpasszoltunk, és én azt reméltem, labdatartásban is jobbak leszünk. Mindezek ellenére jobb eredményt értünk el, mint amit vártunk. A Debrecen erős csapat, mi viszont többre vagyunk képesek, mint amit a szerdai meccsen mutattunk. Kedvező helyzetben vagyunk a visszavágó előtt, azonban nem gondoljuk azt, hogy máris eldőlt a továbbjutás.
Előzetesen azt írtuk, hogy a párharc esélyese a Partizan csapata, és az első mérkőzésen ez be is igazolódott. A fekete-fehérek az elejétől letámadták ellenfelüket, amiből kifolyólag Ivica Iliev már a 7. percben betalált, majd a 42. minutumban Saša Ilić növelte az előnyt, a koronát pedig az igencsak imponáló teljesítményre Cléo tette fel, aki egy héttel korábban a jereváni visszavágó első játékrészének, most pedig a második félidőnek a ráadásában talált be, ezúttal is látványosan, 20 méterről, futtában. A látottak alapján megállapítható, hogy a Partizan egy komolyan vett visszavágóval már a következő kör biztos tagja lehet.
Aleksandar Stanojević, a Partizan edzője természetesen elégedett volt az eredménnyel, bár sajnálkozott a három kényszerű csere miatt:
– Az eredménnyel és az első félidei játékkal elégedett vagyok. Ellenben végre kellett hajtanunk három kényszerű cserét, sérülés miatt cseréltük le három legjobbunkat, ami a játékra is kihatott, mivel a második félidőben nem szerepeltünk az elvárt szinten. De Cléo gólja szerencsére megerősítette továbbjutási esélyeinket.
LEBŐGÖTT A CELTIC
A többi BL-selejtezős meccsről csak röviden. A zágrábi Dinamo Barbarić első félidei kiállítása ellenére is remizett Moldovában, a portugál Sporting Braga kisebb meglepetésre kiütötte a nagyon sztárolt, de halványan teljesítő skót Celticet, az Ajax annak ellenére vesztett pontot otthon, hogy Suárez már korán megszerezte menetrend szerinti gólját, a Young Boys pedig az utolsó pillanatban mentett pontot otthon a Fenerbahçe ellenében. A skandináv derbit a Rosenborg nyerte Koppenhágában, míg a kazah Aktobe újabb meglepetést keltve megnyerte hazai meccsét a 3. selejtezőkörben.
Eredmények
Young Boys (svájci)–Fenerbahçe (török) 2:2
Ajax Amsterdam (holland)–PAOK (görög) 1:1
Braga (portugál)–Celtic Glasgow (skót) 3:0
AIK Solna (svéd)–Rosenborg (norvég) 0:1
Partizan (szerb)–HJK Helsinki (finn) 3:0
Aktobe (kazah)–Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 1:0
BATE Boriszov (fehérorosz)–Köbenhavn (dán) 0:0
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Dinamo (horvát) 1:1
DVSC–Basel (svájci) 0:2
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Aki azt hiszi, hogy a nulla szorozva x-szel egyenlet mindig nulla, az Szerbiában nem kapna átmenő osztályzatot. Aki úgy véli, hogy a kifizetett tartozás valóban letisztázottnak számít, az inkább vándoroljon ki egy másik országba.
Októberben kedves ismerősöm arról mesélt felháborodva, hogy a vállalat, amelynek alkalmazásában áll, értesítést kapott az adóhivatal illetékes fiókintézetétől adótartozásairól. Az értesítésen a tartozás rubrikában nulla dinárt tüntettek fel, majd egy sorral lejjebb, a kamat, illetve az összes tartozás rubrikákban, már 5 ezer dinár szerepelt. Hosszasan morfondíroztunk és próbáltuk felidézni az elemi iskolás matematika órákat, hogy vajon milyen módon lehet a nulla tartozásra kamatot felszámolni. Szinte már el is felejtettem a történetet, amikor összefutottam egy másik ismerősömmel, aki felháborodottan mesélte, hogy képzeljem csak el mi tudott meg jó barátjától, az adóhivatal egyik vajdasági fiókintézetének igazgatójától: a Köztársasági Adóhivatal és a Pénzügyminisztérium az adóhivatal minden egyes szerbiai fiókintézetének vezetőjét arra utasította, hogy kényszer megfizettetéssel fenyegetőzve minél több személynek küldjenek értesítést adótartozásukról. Az nem baj, ha nem létező, vagy már régen kifizetett tartozásról van szó, az idősebbek, vagy a tapasztalatlanabbak úgyis megijednek a fenyegetés láttán és kifizetik az összeget, mesélte röhögve ismerősömnek az igazgató, hozzátévén, hogy ez van, valahogy pénzt kell teremteni a büdzsébe.
Nem tudom hány szerencsétlen idős, vagy tapasztalatlan, jóhiszemű ember „ijedt” meg, és duzzasztotta fel az államkasszát az alaptalanul, jogtalanul és törvénysértő módon követelt pénzzel.
A jogállamiság legalapvetőbb mércéjét is semmibe vevő államhatalmi megnyilvánulásban nem kizárólag a felsőbb instanciák hibáját kell keresni: amíg békés nyájként csak bégetünk, és nem válunk legalább egy kicsit farkassá, addig ne csodálkozzunk, ha úgy viselkednek velünk, mint a birkákkal. Ha így folytatjuk, akkor nem kellene meglepődnünk, ha hamarosan még a lelegelt fűért is hálát kell majd mondanunk pásztorainknak.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1920
Záhonyban megszületett Béres József tudományos kutató, a Béres csepp megalkotója, aki a rák okainak felderítésén, a megelőzés és a leküzdés lehetőségein dolgozik.
1812
Megszületett Charles Dickens angol író (Copperfield Dávid).
1834
Megszületett Dimitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus, az elemek periódusos rendszerének megalkotója.
1933
Meghalt gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter, nagybirtokos.
1990
Meghalt Karády Katalin színésznő.
1993
Meghalt Mensáros László színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész.
1832
Megszületett Hannah Whitall Smith amerikai evangélista, reformátor és szerző, aki a feministák ügyének pártfogójaként harcolt a nők választójogáért és felsőoktatási intézményekbe való bejutásukért.
1871
Meghalt Heinrich Engelhard Steinway német származású amerikai hangszerkészítő, a Steinway, New York-i zongoragyártó cég alapítója.
1885
Megszületett Sinclair Lewis amerikai regényíró, aki 1930-ban - az amerikai írók közül elsőként - irodalmi Nobel-díjat kapott (Arrowsmith).
1906
Megszületett Buga László orvos, egészségügyi szakíró, "Buga doktor".
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.