XX. ATLÉTIKAI EB, BARCELONA– A szerb gerelyhajító a 9., a magyar kalapácsvető a 8. helyen zárta a selejtezőt – Jól kezdtek a szerb tízpróbázók
A szomáliai születésű Mo Farah a közönséget is szórakoztatta (Fotó: Beta) Szerbia a harmadik, Magyarország pedig a negyedik döntőt harcolta ki a barcelonai atlétikai Eb-n. További három éremkomplettet osztottak ki, a britek és a fehéroroszok kettős, az oroszok pedig hármas győzelmet ünnepelhettek.
A harmadikként fellépő szerbiai atléta, Tatjana Jelača gerelyhajítónő is sikerrel nyitotta meg Eb-szereplését. A tavalyi újvidéki ifjúsági Eb bajnoka harmadik kísérletre 56,89 métert ért el, ami a selejtező kilencedik eredménye volt, így Jelača ott lesz a csütörtöki döntőben.
LABDARÚGÁS -EURÓPA-LIGA
Az Európa-liga eddigi küzdelmeit a Zalaegerszegen és a Videotonon kívül minden érdekelt magyar és szerbiai labdarúgócsapat sikerrel vette, ám egyáltalán nem lenne meglepő, ha a harmadik selejtezőkör után megcsappanna számuk – sőt, csaknem az menne csodaszámba, ha mind továbbjutnának.
A magányosan maradt magyarországi képviselő, a Győr sem számít a párharc esélyesének a francia Montpellier ellen, a francia bajnokság tavalyi ötödikje papíron sokkal erősebb a győrieknél, habár a bajnokság során inkább a támadósoruk vitézkedett, sok pontjuk úszott el a védelem miatt. A magyar együttes hazai pályán kezd, és igazán ki kell tenniük magukért a játékosoknak, hogy egyáltalán esélyük maradjon a továbbjutásra.
