Palicson is bemutatták azt az alkotást, amely Magyarországon egy éve a legnézettebb film
Orosz Dénes alkotása ugyan nem kapott díjat a 17. Európai Filmek Palicsi Fesztiválján, de a nézőket megnyerte. Sokan voltak kíváncsiak a filmre, a rendező pedig a nézőkre volt kíváncsi. A vetítés alatt azt figyelte, hogyan reagálnak egyes jelenetekre, mely poénok nevettetik meg őket stb. Jó volt látni ezt a fajta lelkesedést és érdeklődést, amely érthető is, hiszen ez Orosz Dénes első játékfilmje.
Egy héten át készülnek a népművészeti kézműves alkotások a szabadkai folklórközpontban
Közel hatvan résztvevő ügyeskedik ezen a héten a fazekasság, szövés, hímzés, fafaragás oktatóinak keze alatt a szabadkai Vajdasági Magyar Folklórközpont nyári kézművestáborában. Intenzív egy hét ez, ami záró része az év során zajló tanfolyamaiknak, a tanfolyamokon résztvevők alkotják tehát a táborozók zömét, de ahogyan azt Raj Rozáliá tól, a VMF titkárától és kézműves megbízottjától megtudtuk, vannak külső érdeklődők is. Ottjártunkkor már az udvaron száradtak a kancsók, a dísztányérok, tálak, miközben szorgosan folyt továbbra is a korongozás, a pincerészben a szövőszékek jártak, bent a házban hímzők ülték körbe az asztalt, az udvar egyik részét pedig a fafaragók vették birtokba.
Az átütemezhetőség kedvéért idén nem határozták meg, hogy az egyes szakokon pontosan hány Magyarországon tanuló, határon túli hallgató kap miniszteri ösztöndíjat – Ez évben is többszörös túljelentkezés várható

(Illusztráció)
Hogy a támogatás minél rugalmasabb, átütemezhetőbb lehessen, és valóban azok kapják meg 10 hónapon át a havi 17 ezer 850 forintot, akik eredményeik alapján leginkább megérdemlik, az idei évben már nem határozták meg, hogy az egyes szakokon pontosan hányan kaphatnak miniszteri ösztöndíjat, vagyis azt a támogatást, amely elnyeréséért a Magyarországon, állami felsőoktatási intézményben állami költségvetésen tanuló, határon túli magyarok pályázhatnak.
„Nekem szörnyű lenne, ha előre tudnám, mi lesz majd a történet vége” – A férfiaknak sem könnyű ma – vallja Fejős Éva író, újságíró

Bangkok, tranzit, aztán Hotel Bali, majd Csajok, később Eper reggelire, legutóbb A mexikói. Fejős Éva könyveinek mindegyike siker, az olvasók imádják, nálunk is. Többszöri sikertelen próbálkozás után úgy döntöttem, az első könyvét megveszem, ha már a könyvtárban egyszerűen nem tudom kivenni, mindig valaki olvassa. Kézről kézre járnak a Nők Lapja újságírójának könyvei. Fejős Évával az írásról, a modern világ mindennapjairól, az életről beszélgettünk.
Egyik interjújában azt nyilatkozta, hogy amikor második lett egy irodalmi pályázaton, a siker hatására kitalálta, hogy író lesz. Egyben újságíró is lett. Mikor született élete első könyve és hogyan lett közben újságíró?
