Villamosról buszra – Hídfelújítás időzavarban - RENDKÍVÜLI JÁRATOK – RENDKÍVÜLI ELLENŐRZÉS
A Margit hídon még mindig tartanak a munkálatok (Fotó: Mihájlovits Klára) Budapesti tudósítónktól
A magyar főváros lakóinak és látogatóinak közlekedéssel kapcsolatos gondjait a hétvége óta a nagykörúti villamospálya felújítása is keseríti. Itt és most szólunk: aki Budapestre látogat és történetesen a 4-6-os villamossal szeretne utazni, jó, ha alaposan szétnéz. A Moszkva tér és a Blaha Lujza tér között ugyan szabályosan közlekednek a szerelvények, aki azonban a Blahán túl is utazni szeretne, annak villamospótló buszra kell szállni.
Magyarországon létrejön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Megszűnik a jelenlegi formájában a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) és az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), összevonásukkal létrejön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amely autonóm államigazgatási szerv, elnökét a miniszterelnök nevezi ki kilenc évre. A törvény szerint – amely kihirdetése napján lép hatályba – a hatóság a frekvenciagazdálkodásban és a hírközlésben részt vesz a kormány politikájának végrehajtásában, önálló hatáskörrel rendelkező szervei az elnök, a médiatanács, illetve a hivatal.
ÚJ SZÉCHENYI-TERV
A családi elemekre épülő egykulcsos adórendszer jön majd létre januártól – jelentette be Orbán Viktor magyar miniszterelnök az új Széchenyi-terv szerdai bemutatóján. Szerinte 1945 és 1989–90 után 2010-ben ismét eljött az újjáépítés ideje, annak talpazata pedig a nemzeti együttműködés rendszere. A romeltakarítás után jöhet a felelősségre vonás, majd az újjáépítés. Az elszámoltatás már folyamatban van, az újjáépítés pedig a Széchenyi-tervvel kezdődik – folytatta. Úgy vélte, a 29 pontos akcióterv nélkül összeomlott volna a magyar költségvetés és gazdaság. Az új Széchenyi-tervvel kapcsolatban kifejtette: míg a korábbi terv a gazdaságnak csupán lendületet adott, addig a mostaninak a fő feladata az újjáépítés, s hogy helyet adjon a magyar reménynek.
MÉDIATÖRVÉNY
Még nem küldte el a köztársasági elnöknek Schmitt Pál házelnök a médiacsomag múlt csütörtökön megszavazott részeit. A csomag ezen része a közmédiumok tulajdonosi szerkezetét, valamint a médiafelügyeletet alakítja át, többek szerint is alkotmányosan aggályos módon. Egyre valószínűbb, hogy a törvény már nem is Sólyom Lászlóhoz kerül – aki jó eséllyel küldte volna el azt az Alkotmánybírósághoz vagy vissza a Háznak –, hanem Schmitt Pálhoz. Az elfogadott törvényt ugyanis 15 napon belül kell aláírnia a házelnöknek, a határidő augusztus 5-én jár le. Schmitt Pál pedig augusztus 6-ával váltja Sólyom Lászlót. Tehát utolsó napján Schmitt házelnökként még aláírhatja a törvényt, amiről aztán államfőként dönthet is.
MAGYAR–SZLOVÁK KAPCSOLATOK
A szlovákiai kormányváltás hozzájárult a szlovák–magyar viszony javulásához, ez megmutatkozott a két ország kormányfőjének minapi találkozóján is – véli Öllös László felvidéki politológus. Öllös azonban úgy véli, a találkozó még édeskevés ahhoz, hogy valóban jók legyenek a Szlovákia és Magyarország közti kapcsolatok, ehhez a magyar–szlovák megbékélés folyamatának elindítására lenne szükség. „A probléma gyökere abban rejlik, hogy a jelenlegi kormány is úgy véli, hogy a szlovákiai magyarok és Magyarország veszélyt jelentenek Szlovákiára. Ez képtelenség, de nem tudnak vagy nem akarnak másként gondolkodni” – magyarázta Öllös. Megjegyezte, ezen a hozzáálláson az sem változtatott, hogy a magyarok támogatták Szlovákia euroatlanti integrációját. Szerinte elkerülhetetlen, hogy megváltozzon a szlovákok magyar kisebbséggel kapcsolatos véleménye, különben nem lehet jó a viszony.
SZEGED
A Magyarok Világszövetsége felhívása nyomán a székely székek egy-egy székely kaput állítanak a szegedi Vértónál tavaly felavatott Székely Himnusz-emlékműhöz vezető úton. A székely székek kapui a következő sorrendben helyezkednek majd el alulról a domb felé haladva: Udvarhelyszék mint anyaszék, Csíkszék, Gyergyószék, Sepsiszék, Kézdiszék, Orbaiszék, Bardocz fiúszék és Marosszék. Az első kaput még ebben a hónapban felállítják, a többit augusztus első hetére tervezik. A nyolc kapu felavatására és megáldására augusztus 14-én az I. Székely–Magyar Világtalálkozó keretében kerül majd sor.
FELVIDÉK
A szlovák belügyminisztérium elfogadta az egyesület alapszabályát és június 30-i dátummal bejegyezte a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaságot – tájékoztatta a Bumm.sk hírportált Rajkovics Péter, az egyik alapító tag. Az egyesület története még 2009 novemberében kezdődött, amikor nyolc közgazdász elhatározta, hogy felvidéki szakembereket tömörítő társaságot hoz létre, amely a nagy szakmai tekintélynek örvendő Magyar Közgazdasági Társaság partnerszervezete lenne, s a Romániai Magyar Közgazdász Társaság mintájára épülne, így is felhasználva az erdélyi kollégák immár húszéves tapasztalatait – áll a társaság közleményében.
MAGYAR KORMÁNYTÖBBSÉG
A Századvég Alapítvány júliusi közvélemény-kutatása szerint Magyarországon alapjaiban nem változott a kormánytöbbség társadalmi támogatottsága a választások óta eltelt három hónapban. Az alapítvány az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: a Fidesz–KDNP pártszövetség népszerűsége – mind az összes megkérdezett, mind a biztos szavazó pártválasztók körében – közel négyszerese volt az ellenzék vezető erejét adó MSZP támogatottságának.
A felmérés készítői által júliusban megkérdezettek 46 százaléka szavazna a Fideszre, míg a szocialista pártot a válaszadók 12 százaléka, a Jobbikot 8 százaléka, az LMP-t pedig 6 százaléka támogatja – fejtik ki. Hozzáteszik: a Fidesz–KDNP fölénye még nagyobb a biztos szavazó pártválasztók körében.
VOLT MINISZTERELNÖKÖK
Dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt – mondta Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Az MTI szerint Budai Gyula kiemelte, hogy birtokába került több olyan angol nyelvű levél, amelyet Bajnai Gordonnak címzett az izraeli befektető, illetve amit Bajnai Gordon és Veres János volt pénzügyminiszter írt az izraeli befektetőnek. Hozzátette: a 2008. május 26-i kormányülésről szóló dokumentum angol nyelvű változata is megtalálható a levelezésben, amely alapján állítható, hogy mind a két volt kormányfő „valótlan tartalmú, hamis tanúvallomást” tett ügyészségi meghallgatásán.
