Westerwelle: Az EU és Irán folytasson igazi párbeszédet
Davutoglu: Teherán hajlandó lemondani az urán húsz százalékosra dúsításáról
A német külügyminiszter hangsúlyozta: az Európai Unió és Irán közötti, ősz elején esedékes párbeszéd nem csupán a dúsított urán fűtőelemre cseréléséről fog szólni, hanem minden nyitott kérdés napirenden lesz majd. Westerwelle a török kollégájával, Ahmet Davutogluval tartott sajtóértekezleten azt is elmondta, hálás Törökországnak és Brazíliának, amiért rávették Iránt a párbeszéd felvételére. Irán biztosítékot adott arra, hogy lemond az urán 20 százalékosra történő dúsításáról, amennyiben a világ vezető hatalmai beleegyeznek egy nukleáris fűtőanyag cserébe – mondta el tegnap Ahmet Davutoglu török külügyminiszter Isztambulban. A Davutogluval vasárnap közölt iráni ajánlat jó előjel a szeptemberre remélt, Irán és hat másik állam közötti, Teherán vitatott atomprogramjával kapcsolatos tárgyalásokra nézve. Irán februárban jelentette be, hogy az addigi 3,5 százalék helyett 20 százalékosra kezdi el dúsítani uránkészletét. Ez komoly aggodalmat vetett fel amiatt, hogy az urán tisztaságának további növelése Teheránt idővel atomfegyver előállítására is képessé teszi.