Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


(Újra) tiltakoznak a szőnyeggyáriak

NAGYBECSKEREKEN MA


A Proleter és a NIP pere 11 évig tartott. Az újvidéki vállalat perelte a nagybecskerekieket egy korábban eladott gép ügyében, amelynek értékét (a kamatokkal együtt) 258 millió dinárra becsülték. A 2004. június 4-én indított csődeljárásban azonban csak százmillió dinárt szántak erre a célra, míg a dolgozók elmaradt bérére 45 millió dinárt különítettek el. Ezek szerint viszont egyik hitelező sem fizettethette volna meg a kinnlevőségének a teljes összegét. Az elsőfokú ítélet értelmében (amelyet még felülbírál a Gazdasági Fellebbviteli Bíróság) az újvidéki vállalatnak visszajár a 767 ezer dinárra becsült gép, ugyanakkor, pedig köteles a Proleternek megtéríteni a 860 ezer dináros perköltséget. A szőnyeggyáriak most attól félnek, hogy az ítéletben formális hiányosságokat találnak (állítólag egyes dátumok nem egyeznek), és emiatt hatályon kívül helyezhetik a határozatot. A fejenként 120-150 ezer dinárnyi végkielégítés értéke pedig napról napra kisebb. Eddig egyedül a csődeljárási igazgató, és az ügyvédek jártak jól, hiszen ők rendszeresen megkapták a tiszteletdíjukat. A szőnyeggyárat 2007-ben Vladimir Antonov orosz üzletember vásárolta meg, aki a 976 millió dinárra becsült gyárhoz (az ötödik árverésen) 157 millió dinárért jutott hozzá. Azt ígérte, hogy TVB (Tepisi Veliki Bečkerek) néven újraindítja a termelést, de a cégtábla kihelyezésén kívül máig semmi sem történt.
!! | 2010. július 29., csütörtök

fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers