Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


Temerinbe látogattak a toleranciatábor lakói


A vendégeket Gusztony András polgármester köszöntötte, és bemutatta a mintegy 30 ezer lélekszámú községet. Egeresi Sándor megköszönte a vendéglátást, majd elmondta, hogy a toleráns légkör és soknemzetiségű közösségünk megőrzése kulcsfontosságú, ezért mind a tartományi adminisztrációnak, mind pedig a temerini önkormányzatnak az a célja, hogy erősítse az itt élőkben a bizalmat és a megértést. Ennek szellemében nem véletlenül jöttek Temerinbe, mert még májusban, amikor Ivica Dačić belügyminiszterrel és más tisztségviselőkkel a városba látogatott, tett egy javaslatot, hogy a toleranciatábor lakói töltsenek egy délutánt a városban, találkozzanak és barátkozzanak az itteni fiatalokkal. Gusztony András arra a kérdésre válaszolva, hogy mit vár a találkozótól, elmondta, tulajdonképpen az is nagy örömére szolgál, hogy eljött 50–60 temerini fiatal is a találkozóra, és már látszik, hogy szövődnek majd barátságok. Ezek a szálak még erősödhetnek, mivel a helyi fiatalok egy csoportja is részt vett a tegnap esti topolyai rockkoncerten, és látták, milyen, amikor Európa ünnepel, és ennek a majdani Európának ők is részesei lehetnek. A tábor lakói már tudják, milyen Szerbia, milyen Vajdaság, most pedig azt is láthatták, milyen Temerin, amelynek rossz híre eljutott a nagyvilágba.
!! | 2010. július 29., csütörtök
2010. július 28. 23:09 | #1

Na hát akkor ez is megtörtént! Ettöl biztos kevesebb lesz a magyarverés Temerinben! Micsoda képmutatás ez az egész mindenki részéröl, már ami a helyi és a tartományi politikusokat illeti! Ami pedig a temerini Ifjúsági Irodát illeti, az DS-es találmány, bár a községi tanács alapitotta, de egy magyar sem található benne. Még olyan személy sem, aki az esetleg hozzájuk forduló magyar fiatalokkal magyar nyelven el tudna beszélgetni. Egyébbként a DS az egyik legintoleránsabb párt Temerinben és ahogy láttam, leginkább az ő aktivistáik serénykedtek ott a fürdőközpontban. Bár lehet hogy Egeresi most őket is megtanitotta arra, hogy mi is a tolerancia!


fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers