2012. február 9., csütörtök

Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Minden támogatást megadnak

Knézi Péter: Véget kell vetni a nosztalgiázásnak, és új lapot kell kezdeni

Knézi Péter (Fehér Rózsa felvétele) Knézi Péter (Fehér Rózsa felvétele)

Knézi Péter 2008. július 9-e óta Óbecse polgármestere. A hétvégén megrendezésre kerülő városnapi ü nnepség és díjak apropóján faggattuk ünnepről, gazdaságfejlesztésről, városrendezésről és stratégiai tervekről.

A ciklus közepén tartunk. Milyen ambíciói voltak két évvel ezelőtt, és hol tart ezek megvalósításával?

Mindenekelőtt az infrastruktúra-fejlesztés elmaradását szerettem volna ledolgozni, a stratégiai beruházási tervek közül pedig az ipari övezet fejlesztését és a gyógy- és élményfürdő megépítését emelném ki. Ha megkapjuk a Tartományi Nagyberuházási Alaptól a beígért 40 millió dinárt, őszre kiírjuk a közbeszerzési pályázatot a biotermikus kút fúrására. Tárgyalásokat folytatunk egy közismert magyarországi céggel is, év végig remélhetőleg a szerződést is aláírjuk és elindulhat a beruházás. A község beruházásainak arányában – becslésem szerint 10–30 százalékban – tulajdonosa is lenne ennek a vállalkozásnak.

Az ipari övezet 124-es blokkjának 12 parcellája betelt. Tervezik-e újabb blokk megnyitását a beruházóknak?

Ebben a blokkban nyolc parcellát mintegy 15 évvel ezelőtt előnytelen szerződésekkel értékesített a község, nem róttak ki ugyanis hasznosítási kötelezettséget a vevőkre, ezért az ügyet jogi útra tereljük. A többi lokáción márciusig kell tető alá hozniuk az üzemeket a bérlőknek, hogy a jövő év közepén megkezdhessék működésüket. A műanyaggyártással foglalkozó Kovaks 40 munkavállalót, a hűtőberendezéseket előállító Union 60 állandó és 40 idénymunkást, az ajtókat és ablakokat gyártó Termokonstruktor 40, a Favorit kerékpárgyár pedig egy éven belül 200 munkást fog foglalkoztatni. A továbbiakban először egy 26 hektáros, a mostani ipari zónával határos területet nyitunk meg. A fejlesztések után tavaszra ez a terület is befektetőkre fog várni.

Az egyik fő projektumuk az új városközpont kialakítása. Új nevére közvélemény-kutatást, küllemére ötletpályázatot írtak ki tavaly. A zsűri elnöke azt mondta: a nyertes fiatal tervezők talán meg is érik életükben, hogy ötletük valósággá váljon…

Tavaly májusban írtuk ki a pályázatot a városközpont ötlettervének a kidolgozására, kilenc munkát megvásároltunk. A városrendezési tervek tavalyi elfogadása automatikusan kötelezettséget rótt ránk a részletes tervek határidős kidolgozására, ezek közül prioritást élveznek a gazdasági fejlődést szolgáló projektek. A tél folyamán azonban elkezdhetjük a központ városrendezési tervének a kidolgozását is. Egyelőre csak a nagyberuházási alapra és a befektetőkre számíthatunk, de az uniós előcsatlakozási szakaszban robbanásszerű fejlődés lehetséges, ha okosan tudunk majd élni ezzel a lehetőséggel – így történt ez Magyarországon is.

Évekkel ezelőtt elkezdődött a tiszai strand kiépítése a lépcsők és a kamptelepülés között, de a munkálatok megfeneklettek. Lesz-e strandja a városnak?

A lépcsőknél kialakított „strand” valóban alkalmatlan fürdőzésre – veszélyes is, piszkos is. A városrendezési tervekben a strand kialakítása is szerepel, a mostani kamptelepüléstől északra, Péterréve felé lesz. Ez nem nagy beruházás, talán önerőből is ki tudjuk gazdálkodni, hiszen csak a terepet kell rendbe hozni. Fix épületek nem lesznek ezen az árterületen, csupán mozgó mosdók és vendéglátóipari egységek. Szerintem ebbe a ciklusba belefér ennek a megvalósulása.

Az Óbecse és Péterréve közti, rendkívül rossz állapotú útszakasz regionális út, nem a község hatásköre, hanem a tartományé. Szorgalmazzák-e a felújítását?

Ezt az utat teljesen újjá kell építeni, erre 2008-ban és 2009-ben is kaptunk ígéretet, idén már azt sem. Itt már a politikai pártoknak kell bevetniük befolyásukat. Most a 10-es közlekedési folyosó köt le minden erőforrást, ezért a 600 millióra becsült költséget nem lesz könnyű megszerezni.

Korábban katasztrofálisnak minősítette a privatizációt a városban. Miért?

Óbecse nagyipari-mezőgazdasági város volt, több ezer munkással, PIK-kel, Fadippal, szövőgyárral, sörgyárral, vágóhíddal, söprűgyárral… A szójagyár később épült, de óriási lett. A 2000 és 2004 között lezajlott privatizációval azonban a város sereghajtó lett a sikerlistán. Vannak ugyan cégek, amelyek még ma is termelnek (széndioxidgyár, szójagyár), de székhelyüket áthelyezték, a költségvetésünk pedig kb. 300 millió dináros éves bevételtől esett el. A többi privatizált cég csődbe ment, tudomásom szerint nem fognak talpra állni soha. De véget kell vetni a nosztalgiázásnak, és új lapot kell kezdeni. Azon vagyunk, hogy az ipari zónával hozzunk ide új cégeket.

Milyen jövőt jósol az ország egyik legjelentősebb mezőgazdasági kombinátjának, a PIK-nek?

Nem szeretnénk, ha ennek a cégnek a sorsa a fenti forgatókönyv szerint alakulna. A privatizációt követően két évig nem is voltak bajok, de ma már a céget komoly jelzálog terheli, a dolgozók több hónapig nem kaptak fizetést és most is vannak elmaradások. Nagyon remélem, hogy megmarad, és az ott dolgozó 1500–1700 munkás nem kerül utcára. A megoldáshoz mi minden támogatást megadunk.

A hétvégi városnapi ünnepségről:

Tavaly szerveztünk először újkori városünnepet, akkor még szinte teljes egészében a költségvetés terhére. Az idei programokra 4,5 millió dinárt irányoztunk elő, ebből a Durindó és a Gyöngyösbokréta, valamint a jubiláló Đido ME egyenként 600 000 dinárt kapott, a többi erre a rendezvényre maradt. A mostani ünnepre szponzoroktól közel 2 millió dinár jött össze, ennek köszönhetően költségeink még a kincstár 70 százalékos töltöttségi aránya alatt lesznek valamivel – ez megközelítőleg 100 méter aszfaltútra lenne elegendő. Tavaly becslések szerint 40 000 ember látogatott el az ünnepségre, van tehát igény egy ilyen rendezvényre.

A város díjazottjairól:

Községünk első újkori díszpolgára Skrabány Viktor óbecsei festőművész lett, ezt a díjat ötévente fogjuk odaítélni a jövőben. Kiemelkedő teljesítményért évente jár majd elismerés, idén ebben Danica Ružička óbecsei zenetanár, a Péterrévei Tisza Mente Közművelődési és Népművészeti Egyesület, az óbecsei Đido Művelődési Egyesület, az óbecsei Mezőgazdasági Szövetkezet, Lučev Mária óbecsei defektológus és Risto Babić óbecsei cselgáncsozó részesül. Az átadásra a szombati ünnepi díszülésen kerül sor.

Hozzászólások (4) Szóljon hozzá Ön is!
2010. augusztus 01. 11:05 | #4

Ez nagyon jó : --De véget kell vetni a nosztalgiázásnak, és új lapot kell kezdeni.-- ugyan kire gondolhatott ? A volt privatizéciós Titkárra, kinek köszönhető vólt Becse gazdasági megbecstelenítése ?

2010. július 29. 09:34 | #3

..hm..,hm...Becse ,...ja igen PIK Becse ......ja kik is a K.P. kedvenc koalicios partnerei akik belefolytak a DPba......a PIKböl ......oszt akko a PIK Becse miota is NEM fizet bérleti dijat az állami földterületök után , oszt akko evve netántán hány millio eurova károsul a szerbiai és a becsei köcségvetés , na mög akko ki is valavot vagymég mindig vala ottan IgazgatoBizottsági tag ( ?)......a munkások mög a pikös fizuk helyött möhetnek büszkén ünnepögetni........oszt akko van egy cég a ALISKA amellik biztossan szponzorágati a váross napot........gratula....ez is egy SIKERTÖRTÉNET......és tessék kérem K.P. ..polgmester UR büszkén ünnepelni ..de azért a tolerancru se feledkezzen meg..

2010. július 28. 19:33 | #2

... lenne . . . ha a de ott nem lenne . . .

2010. július 28. 18:38 | #1

Hajrá BECSE !!!

A világ legszebb városa !

Nem kizárt az ismétlés
VÁLASZTÁSOK Belföld
20:17
Felfüggesztették a hitelmegállapodást
Felfüggesztették a hitelmegállapodást
Az IMF az idei költségvetés módosításától teszi függővé a kifizetést Belföld
20:08
Két év börtön a „szurkolónak”
Két év börtön a „szurkolónak”
Ivan Bogdanov egy kétméteres rúddal vert össze egy másik szurkolót, valamint három rendőrt Belföld
20:00

Olvasd a Képes Ifjúságban:

Kepesifi RSS read error

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.

Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.

A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…

fi
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.

1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.

1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.

1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)

1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)

1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.

1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.

1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.

1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.

1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -