
Egészen jól kezdtek a szerb tízpróbázók. Három szám után Mihail Dudaš 2526 ponttal a 9., Igor Šarčević pedig 2491 ponttal a 12. helyen áll, de a különbségek nem nagyok. Dudaš például csak 57 ponttal marad le a jelenleg harmadik helyezett mögött, Šarčević pedig klubtársától csak 35-tel. Šarčević 100 méteren és távolugrásban is egyéni csúcsot döntött, Dudaš pedig mindhárom számban csak kevéssel, 100 méteren két századdal, távolugrásban 17, súlylökésben pedig 12 centivel maradt el egyéni legjobbjától.A tegnap délelőtt fellépett három magyar közül csak Orbán Éva kalapácsvető jutott a döntőbe. Orbán 68,59 méteres eredményt ért el, ami a selejtező 8. helyét jelentette. Női 3000m akadályon Tóth Lívia 10:03,97 percet jegyezett, ami több mint fél perccel gyöngébb egyéni csúcsánál, és a végelszámoláskor csak a 15. helyet jelentette. A döntőért bő 10 másodperccel jobbat kellett volna teljesíteni. Kazi Tamás a 800m selejtezőjében balszerencséjére beleesett a lassú futam csapdájába. 1:50,21 perccel csak negyedik volt a csoportban, és időre sem juthatott tovább. Kazi a 17. helyen zárt, vagyis ő az első azok között, akik számára e távon már véget ért a barcelonai Európa-bajnokság. A kedd esti női súlylökésben a várt eredmények születtek, azzal, hogy az utolsó sorozatban elmaradt a háromszoros fehérorosz győzelem. Az orosz Anna Avdejeva ugyanis utolsóra 10 centivel túlszárnyalta az addig harmadik Janina Korolcsikot, a 2000. évi olimpia és a 2001. évi vb bajnokát, míg Nagyezsda Osztapcsuk (20,48) és Natalija Mihnevics (19,57) utolérhetetlen volt. A 25 éves volt ifjúsági Európa-bajnok Avdejeva bronzához egy különös történet is fűződik. Ő ugyanis korábban sohasem versenyzett új dresszben és mosott hajjal. Kedden eltekintett e babonától – és érmet nyert. Hagyományt szakított meg a német veterán Nadine Kleinert is, aki olimpiákon és vb-ken összesen négyszer volt ezüstérmes, Eb-n viszont mindig a hatodik helyen zárt. Most egyet visszaesett és hetedik lett. A magyar Márton Anita, aki májusban súlylökésben és diszkoszvetésben is nyert Zentán a Magyar Szó-kupán, 17,78 méterrel, egyéni csúcsánál 42 centivel gyöngébb eredménnyel a 11. helyet szerezte meg. A férfiak 10 kilométeres távján a szomáliai születésű brit Mo Farah igazolta esélyességét. Mo nemcsak jól futott, hanem szokatlan viselkedésével a publikumot is szórakoztatta. A hetedik kilométeren, élen futva például hátrafordult és beszélt a mögötte futó marokkói származású spanyolhoz, majd szinte megállt, hogy maga elé engedje. Az utolsó körben Farah nagy vágtába kezdett, előbb azonban integetett a 20 méterrel mögötte levő honfitársának, Chris Thompsonnak, hogy kövesse. Az hallgatott is a szóra és Nagy-Britanniának megszerezte a kettős győzelmet. Női gyaloglásban hármas orosz győzelem született. Az olimpiai és világbajnok Olga Kaniszkina 78 másodperces előnnyel nyert honfitársnői, Kidrjapkina és Szokolova előtt. Sporttörténelmi esemény jegyeztek a férfi 100m vágta selejtezőjében, hisz az ír Jason Smyth lett az első paralimpikon – látása csak 10 százalékos –, aki Eb-n indult, s ráadásul 10,43 másodperccel az elődöntőbe is bejutott. A szerbek közül ma a két tízpróbázó folytatja a versenyt, Jelača a gerelyhajítás döntőjében lép fel, a magyaroknak pedig csak 110m gáton lesz képviselőjük. Kiss Dániel e számban 13,32-vel Európa idei negyedikje, és szerepel a tavaly még ifi Baji Balázs is.