
A Hársfa utca lakói fel vannak háborodva, attól tartanak, hogy a teherautók megrongálják az útjukat, és a homokkitermelés melletti telkeken a gyümölcsösök tönkremennek. Többen azon gondolkodnak, hogy eladják gyümölcsösüket, illetve üres telküket, mivel nem tudják használni azokat, hiszen már a víkendházukban sem tudnak pihenni. – A szabadkai önkormányzat mezőgazdasági szolgálata értesítette Mirjana Ćosićot, az észak-bánáti körzet felügyelőjét, aki jelenleg a mi területünkön dolgozik, hogy végezze el az adott terület ellenőrzését. Amikor kimentünk a helyszínre, megállapítottuk, hogy homokkitermelés van folyamatban – magyarázta Miroslav Evetović, a Városépítési Igazgatóság helyi közösségekkel megbízott munkatársa, majd hozzátette: – A telek tulajdonosa feltételezhetően rendelkezik valamiféle engedéllyel, de nagy valószínűséggel visszaélt azzal. Az illetékes felügyelő utána fog járni annak is, hogy végeztek-e hatástanulmányt a kitermelésre. A felmérés után derül majd ki, hogy mekkora kárt okoztak a területen – mondta. Becslésük szerint 12 négyzetméter nagyságú és mintegy 3,5 méter mély a terület, ahol a homok kitermelése folyik. A látottakról értesíteni fogják a felügyelőt. A lakók főként arra panaszkodtak, hogy az utca járhatatlan. Miroslav Evetović elmondta: az egyik alapkövetelmény az, hogy azoknak, akik elszállítják a homokot, karban kell tartaniuk az utat. – Az úttestet teljesen megsemmisítették. Most ugyan esett egy kis eső, így valamennyivel jobb a helyzet, de az utat tönkretették. Annak, aki a homok kitermelését végzi, magától értetődő kötelessége, hogy az utat a kitermelés után az eredeti állapotába visszaállítsa. A felügyelőség rá fogja kényszeríteni a kitermelőket, hogy az úttestet használható állapotban tartsák. A legnagyobb gond, hogy ezidáig sem tartották tiszteletben az előírásokat – mondta Evetović. Mirko Ostrogonac, a szabadkai önkormányzat mezőgazdasági szolgálatának vezetője elmondta, hogy tavaly munkatársaikkal végeztek egy felmérést, amelynek során 14 olyan telket fényképeztek le a város területén, ahol homokkitermelés folyik. Mint megtudtuk, néhányan rendelkeztek valamiféle jóváhagyással, engedéllyel, sokan viszont semmiféle dokumentumot nem tudtak felmutatni. – Az engedély megszerzése nagyon hosszadalmas folyamat, számos dokumentumot be kell szerezni, továbbá több környezetvédelmi hatástanulmányra is szükség van. Tapasztalataink szerint azok, akik homokkitermeléssel akarnak foglalkozni, a terület rekultivációjára készítenek el egy projektumot – magyarázta Mirko Ostrogonac. Hozzáfűzte, a rekultiváció során a föld felső rétegét általában 100–150 centiméterre lehetne eltávolítani, kivételes esetben is csak legfeljebb 250 centiméterre. – Azok, akik a homok kitermelésével foglalkoznak, gyakran – amikor jó minőségű homokra lelnek – a megengedettnél mélyebbre is mennek. Ezzel a kelebiai területtel nagy valószínűséggel több baj is van. Feltehetően a felhasználója nem rendelkezik a megfelelő dokumentumokkal, esetleg a homok kitermelése védett területen folyik – mondta el Mirko Ostrogonac. Felkerestük Mirjana Ćosićot is, aki elmondta: ahhoz, hogy nyilatkozzon, a mezőgazdasági minisztériumtól kell engedélyt kérnünk, de annyit elárult, hogy tegnap megismerkedett a kelebiai problémával, az engedélyek ellenőrzését viszont csak ez után végzi el majd.Miroslav Evetovićtól megtudtuk, felvették a kapcsolatot a szabadkai rendőrséggel, hogy Palicson a homokot szállító teherautókat leellenőrizzék. A Városépítési Igazgatóság útjelző táblákat helyez majd ki Palicson a Dubrovniki utcában és a fenyvesen. Mindkét utcában tilos a teherautó-forgalom. A Prežihov Voranc és a Lopudi utcában folyamatos az útigazítás.