Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


Bővül az MNT intézményrendszere

A Magyar Nemzeti Tanács péntektől a Pannónia Alap társalapítójává válhat


A Pannónia Alap szervei, tehát a közgyűlése és kuratóriuma már korábban meghozta a döntéseket a társalapítói jogok átadásáról, most már csak az MNT határozatára van szükség, részletezte dr. Korhecz Tamás. A folyamat még a nemzeti tanácsi választások előtt megkezdődött, az MNT előző vezetése már korábban tárgyalt a Pannónia Alappal, és úgy vélték, hogy a társalapítói jogok átvétele ésszerű és szükségszerű lépés, mondta Korhecz. – A Pannónia Alap szándékai időközben sem változtak, tehát az MNT a választások után felújította a tárgyalásokat. A Pannónia Alap már módosította alapító okiratát és alapszabályát, már csak az MNT határozatára van szükség a folyamat befejezéséhez – nyilatkozta Korhecz hozzátéve: a társalapítói jogok átvételét a Pannónia Alap kezdeményezte. A Pannónia Alap számára világossá vált, hogy fejlett médiaházzá nőtte ki magát, és csak akkor biztosítható fennmaradása a jövőben, ha a magánalapítók mellett lesz egy olyan alapítója is, amely státusa, tekintélye és reprezentativitása miatt jobban tudja segíteni a médiaház további fejlődését, összegezte az MNT elnöke. – Az MNT számára mindez természetes, hiszen a nemzeti tanácsokról szóló törvény lehetőségként előirányozza, hogy alapítója, vagy társalapítója legyen magyar nyelvű médiumnak. A magánalapítók is megmaradnak, az MNT társalapítóvá válik. A különlegesség az lesz, hogy az MNT úgynevezett aranyrészvénnyel rendelkező társalapító lesz: az MNT igenlő szavazata nélkül a többi alapító, vagy a kuratórium többi tagja gyakorlatilag nem hozhat meg lényeges döntéseket. De ez fordítva is igaz, az MNT önmagában, a többi alapító nélkül nem hozhat meg döntéseket – hangsúlyozta Korhecz, aki azzal kapcsolatban, hogy a Pannon RTV szerkesztőségén belül történnek-e változások a társalapítói jogok átvétele után, túl korainak tartott bármit is mondani. – A társalapítói jogok átvétele nem feltételezi és nem is jelenti azt, hogy a szerkesztéspolitikában, az igazgatói struktúrában vagy a szerkesztőség vezetésében bármilyen változásoknak kellene történnie. Én nem tárgyaltam ilyesmiről. Ez most nincs napirenden – szögezte le Korhecz. Dr. Korhecz Tamás kijelentésének ellenére nem hivatalos információink szerint a Pannon RTV-ben főszerkesztőcserére kerül sor. Értesüléseink szerint a Pannon RTV új főszerkesztője Tomin Kovács Laura, eddigi főszerkesztő-helyettes lesz. Tomin Kovács Laura annyit mondott, hogy ezzel kapcsolatban nem szeretne nyilatkozni. – Egyrészt azért nem szeretnék nyilatkozni, mivel az MNT-nek pénteken lesz az ülése, tehát meg kell várni, hogy az MNT valóban átveszi-e a társalapítói jogokat. Ha ez megtörténik, akkor az MNT határoz a további lépésekről – mondta el Tomin Kovács Laura. Árpási Ildikó, a Pannon RTV főszerkesztője a híreszteléssel kapcsolatban kijelentette, hogy a társalapítói jogok átvétele nincs összefüggésben az esetleges személyváltozásokkal. Egyelőre még nincsenek napirenden személyváltozások, közölte Árpási, majd összefoglalta, hogy a Pannónia Alap miért érezte szükségszerűnek, hogy az MNT társalapítóvá lépjen elő: – A Pannónia Alap által működtett Pannon RTV a legjelentősebb vajdasági magyar tájékoztatási intézmények közé került. Az intézmény annyira felfejlődött, hogy többé már nem annak a tíz-egynéhány embernek a magánügye, aki megalapította, hanem a vajdasági magyarság általános társadalmi ügyévé vált. Nem a Pannon RTV jövőjéről van szó, hanem a vajdasági tömbmagyarság jelentős részének színvonalas elektronikus tájékoztatásáról. A Pannónia Alap már módosította alapszabályát és alapító okiratát, ha pénteken az MNT meghozza a szükséges jogi döntést, akkor már csak a Köztársasági Műsorszórási Ügynökséget (RRA) kell tájékoztatnunk a változásról – nyilatkozta lapunknak a főszerkesztő.
Pesevszki Evelyn | 2010. július 29., csütörtök
2010. augusztus 01. 11:31 | #12

#11 -nem illő ilyesmit piszkálgatni, mert az könnyen bűzleni kezd, és akkor az már a Kemenyt is azonnal odavonza megdagonyázni az illemteleneket, de nem azokat akik oda tették azt, hanem akik piszkálgatni mernék ( mert azért ott még se maradhat ) . . .

2010. augusztus 01. 11:24 | #11

A Pannónia Alap két médiát működtet: a helyi szabadkai sugárzási engedéllyel rendelkező Pannon TV-t és egy regionális Észak-Bácskai sugárzási engedéllyel rendelkező Pannon Rádiót. A működtető alapítvány kuratóriumi elnöke, az alapítástól kezdve, a MNT jelenlegi elnöke. Ezek összeegyeztethetetlen tisztségek, egyébként eddig is az MNT elnöke volt a Magyar Szó "ügyvezető" IB elnöke, ami szintén összeegyettethetetlen.

2010. július 29. 13:21 | #8

hát nem tudom mennyire került a Pannon RTV a legjelentösebb vajdasági magyar tájékoztatási intézmények közé, az ismeröseim közül sem Zentán sem Kanizsán nem nézik, nem hallgatják a Pannon(Kasza) RTV-t. Annál többem a szabadkai rádiót. Korhecz persze alapító tagja a Pannon RTV-nek, ezért támogatni kell, ugyanis a Pannonia Alap pénze elfogyott.

2010. július 29. 10:23 | #7

-... a favédők társaságában, csak a tuskók a menők ...-meg a tüsköksök

2010. július 29. 09:03 | #6

....na oszt ZSiga , maga mög hunnan gyütt hogy ezen mög möglepödik ???......

2010. július 29. 08:55 | #5

MNT cenzuràja dolgozik vagy pedig màr a Magyar Szo is az MNT védelme alat van és nem kivànatoshogy az olvaso megtudja az igazsàgot.

2010. július 28. 22:47 | #4

Engem inkább az érdekelne, hogy mi lesz a sorsa a többi vajdasági magyar nyelven is tájékoztató, de sok esetben csak helyi jellegű médiummal! Sok helyen ilyen vagy olyan okból kifolyólag szinte már tarthatalan a helyzet! Erröl nem beszél Korhecz, pedig nagyon sok rádiós és TV-s újságiró éppen erre várná a válszt!

2010. július 28. 22:16 | #2

"akkor már csak a Köztársasági Műsorszórási Ügynökséget (RRA) kell tájékoztatnunk a változásról – nyilatkozta lapunknak a főszerkesztő."

hmmm, asszem, ehhez előre kellett volna kikérni a véleményt, igaz ha nem ütközik törvénybe(többnyire hazai tőke marad, a médiakoncentrációt sem sérti), akkor nem lesz komolyabb jogi következménye.

2010. július 28. 19:35 | #1

nocsak, tán csak nem kezdődik a PANNON tánc ?


fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers