Újítják a Sugárutat
A Tito marsall s ugárút útburkolatának felújítása miatt megváltoztatta menetirányát a Subotica-trans 2-es, 8-as és 9 A járata.
Jövő év februárjában megkezdődhet a gyógyfürdő kiépítése Palicson
Folyamatban van a palicsi gyógyturizmus kiépítéséhez szüksége stratégiai partner megválasztása. A kormány ugyanis a gazdasági minisztériumot bízta meg azzal, hogy július és augusztus folyamán nyilvános hirdetést írjon ki a stratégiai partner kiválasztásához, tudtuk meg Jasmin Šečić től, a Park Palics Kft. igazgatóbizottságának elnökétől.
Zárolták Bajmok helyi közösség számláját – A helyi sportcsarnok 684 ezer dinárral tartozik a villanygazdaságnak
Zárolták Bajmok helyi közösség számláját, ugyanis, mint azt Maglai Jenő, a helyi közösség elnöke lapunknak elmondta, hónapok óta nem utalta át a város a helyi sportcsarnok tartozásainak kifizetésére ígért összeget. A helyi közösség számláját tegnap 684 ezer dinárra zárolták.
Nemanja Simović, a város sporttal és ifjúsággal megbízott tanácsosa azt mondta, szerinte nem a sportcsarnok, hanem a helyi közösség tartozásai miatt zárolták a számlát.
