
– A találkozón a tanács ismertette velem az inkubátorház projektumot. Úgy vélem, hogy lehetőség nyílna a terv megvalósítására, ugyanis az önkormányzati minisztérium kiírta a szerencsejátékokból származó bevétel nyilvános elosztására szóló felhívást. Hatféle célra lehet pénzt kérni, és biztos vagyok benne, hogy a helyi közösség az önkormányzaton keresztül pályázhatna az inkubátorházzal. Egy-egy projektumra 3 millió dinárt adunk, ez az összeg elég lenne a kivitelezés első fázisára. Augusztus 9-éig lehet pályázni, és Topolya község ezidáig még nem igényelt támogatást. – Miért fontos Zentagunaras számára az inkubátorház? – A helyi közösség tanácsa úgy véli, hogy új munkahelyek nyílnának, létre jöhetne egy adatbázis és befektetéseket vonzana ide. Ma azért jöttem, hogy a tanáccsal megismertessem a pályázatot, és elmondjam, hogy hogyan pályázhatnak az önkormányzat és a polgármester segítségével. Biztos vagyok benne, hogy ha pályáznak, akkor elnyerik a kellő eszközöket és megvalósíthatják az inkubátorház projektumot. Remélem, hogy a polgármester és az önkormányzati vezetőség is felismeri a projektumban rejlő lehetőségeket. – Mik a tapasztalataik hasonló projektumokkal kapcsolatban? – Az inkubátorház azért fontos, mert ha valaki saját vállalkozásba akar fogni, akkor igényelhet egy helyiséget az induláshoz. Az iroda mellett az inkubátorházban információkat kaphat hitelekről és támogatási lehetőségekről. Miután a vállalkozás megerősödött és már a saját talpán is megáll, elhagyhatja az inkubátort. Természetesen ez az intézmény együttműködne a Köztársasági Foglalkoztatási Hivatallal és más köztársasági, valamint tartományi intézményekkel. Véleményem szerint, sok zentagunarasi számára komoly lehetőséget jelentene.