2012. február 9., csütörtök

Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Egy nehéz, egy könnyű?

LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA

Herczeg András, a DVSC edzője nincs könnyű helyzetben Herczeg András, a DVSC edzője nincs könnyű helyzetben

A Bajnokok Ligája 2010/2011-es idénye 3. selejtezőkörének mai játéknapján a magyar és a szerbiai bajnok is pályára lép, a Debrecen dolga nehéznek ígérkezik a svájci Basel ellen, a Partizanra viszont előreláthatóan sokkal könnyebb feladat vár a HJK Helsinkivel szemben.

A 3. selejtezőkörben már bajnokcsapatok és nem bajnokcsapatok ágát különböztetnek meg, a bajnokok ágán a Partizan és a Loki mérkőzése mellett a kazah Aktobe és a tel-avivi Hapoel, a fehérorosz BATE és a dán Köbenhavn összecsapását is megrendezik, illetve pályára lép a horvát bajnok zágrábi Dinamo is a moldovai Sheriff ellen, valamint lesz egy svéd–norvég párharc is, a stockholmi AIK és a Rosenborg találkozója. A nem bajnokok ágán már igazi nagyágyúk is bekapcsolódnak a selejtezős küzdelmekbe: így a török Fenerbahçe a svájci Young Boys ellen lép pályára, a holland Ajax a görög PAOK-kal csap össze, míg a skót Celtic a portugál Bragához látogat.

Vb-szereplőkkel érkeznek a svájciak

Miközben a Debrecen klubmenedzsere, Herczeg András sérülésekkel kénytelen szembenézni, addig a Baselnél olyan játékosok fenik a fogukat a magyar bajnokra, mint a ghánaiak vb-t megjárt védője, Samuel Inkoom, a szintén vb-szereplő ausztrál Scott Chipperfield, illetve a leghíresebb svájci futballista, a gólzsák Alexander Frei. A Basel elleni összecsapás rendkívül nehéznek ígérkezik, nyugodtan mondhatjuk, hogy nem a Loki a párharc esélyese – amely hazai meccsén az Újpest pályáján játszik –, és ha ehhez még hozzávesszük, hogy a sérüléssel bajlódó Laczkó Zsoltra, illetve a betegséggel küszködő Kabát Péterre és a Levadia ellen betaláló Szakály Péterre sem számíthat Herczeg, a magyar bajnok kilátásai még rosszabbnak tűnnek. A csapat egyik kulcsjátékosa, Czvitkovics Péter is külön edzett a csapattól a Levadia elleni visszavágót követő napokban, de ő várhatóan bevethető lesz a ma esti mérkőzésen.

Zoran Spišljak, a DVSC edzői stábjának szerb tagja szerint is nehéz ellenféllel kerültek össze, mindenesetre tanulni kívánnak eddigi hibáikból:

A Baselt nem kell bemutatni, mindenki tudja, hogy nagyon erős. Herczeg András és Bücs Zsolt (az edzői stáb harmadik tagja – a szerző megj.) személyesen nézte meg ellenfelünk Sionban lejátszott bajnokiját, majd hétfőn reggel a csapattal együtt DVD-n is kielemeztük a svájciak játékát. A Baselnek nagyon erős a kerete, biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de igyekszünk minél jobban felkészülni a két találkozóra. A Levadia elleni két mérkőzés tapasztalatait is leszűrtük, hiszen a hibákból lehet tanulni.

Farkas Balázs, a Loki nyári szerzeménye, aki a Dinamo Kijevtől érkezett a hajdúsági együtteshez, bizakodóan tekint a mérkőzés elé, és reméli, hogy felborul majd a papírforma:

Azt még nem tudom, hogy a Basel ellen lehetőséget kapok-e. Az edzők látják majd, vagyok-e már olyan erőállapotban, hogy a csapat segítségére legyek. A svájci bajnok nagyon erős ellenfél, sokkal jobb játékerőt képvisel, mint a Levadia Tallinn, emiatt a Lokitól is több kell, mint az előző két mérkőzésen. Nem mi vagyunk a párharc esélyesei, de meg kell próbálni lelki teher nélkül készülni. Nem könnyű, mert nagy tétje van a találkozónak. Papíron a svájciak jobbak, ettől függetlenül a pályán bármi megtörténhet. Azon leszünk, hogy boruljon a papírforma.

„Bármilyen arányú győzelemmel kiegyeznénk”

Ellentétben a Debrecennel ennek a párharcnak a szerbiai bajnok a favoritja, a finn keretben, akárhogy próbálkoztunk, nem találtunk egy ütős nevet sem, a Partizannak talán a korábban a skót Heartsnál is megforduló Juho Mäkelära kell legtöbb figyelmet szentelnie, a csatár az idény eddigi 14 bajnokiján 11-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját a finn pontvadászatban. Aleksandar Stanojević, a belgrádi fekete-fehérek szakvezetője nem számíthat a sérüléssel bajlódó Mladen Krstajićra és Joseph Kizitóra sem, illetve nem meri megkockáztatni a kerethez csak néhány napja csatlakozott visszatérők, Milan Smiljanić és Ivica Iliev szerepeltetését sem, ennek ellenére 3:0-s győzelemben reménykedik:

Maximálisan motiváltan és koncentráltan várjuk a mérkőzést, amelyen bármilyen arányú győzelemmel kiegyeznénk, de én leginkább egy 3:0-s sikernek örülnék. A legfontosabb, hogy ne kapjunk gólt.

A Partizan egyetlen vb-t is megjárt játékosa, a középpályás Radosav Petrović szerint az elővigyázatosság a legfontosabb a két meccsből álló párharc során:

Erre a mérkőzésre is ugyanúgy készülünk, mint az összes eddigire, és biztos vagyok benne, hogy mindent megteszünk azért, hogy az első meccsen számunkra kedvező eredményt érjünk el. Figyelembe kell vennünk, hogy a párharc két meccsből áll, nem szabad sietni, elsősorban elővigyázatosnak kell lennünk. Egyre jobb formába lendülünk, a csapaton belül is egyre jobb a hangulat, így a megfelelő hozzáállást várom a csapattól a ma esti találkozón.

DVSC–Basel

Helyszín: Szusza Ferenc Stadion, Újpest

Időpont: 20 óra (Sport1)

Játékvezető: César Muñiz Fernández (Spanyolország)


Partizan–HJK Helsinki

Helyszín: Partizan Stadion, Belgrád

Időpont: 20.45 (SZRT1)

Játékvezető: Alon Yefet (Izrael)


A szerdai program

Aktobe–Hapoel Tel-Aviv (18.00)

BATE Boriszov–Köbenhavn (18.00)

Sheriff–Dinamo Zagreb (19.00)

Young Boys–Fenerbahce (20.15)

Ajax–PAOK (20.45)

AIK–Rosenborg (20.45)

Braga–Celtic (21.00)

Kladovóra sugárterápiára
Vajdaságból mintegy 40 beteget utaltak át a kladovói kórházba Gyógykalauz
21:53
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Tíz perc alatt elpusztítja az emlődaganatot a forralás Gyógykalauz
21:49
Melyek a jó hazai hibridek
A hazai napraforgó szója és cukorrépa fajták jó termést adtak tavaly Topolya-Kishegyes
21:43
Hó és jég
Hó és jég
Elsődleges cél a járdák járhatóbbá tétele – Veszélyt jelenthetnek a jégcsapok Topolya-Kishegyes
21:40

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.

tj
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.

1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.

1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.

1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)

1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)

1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.

1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.

1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.

1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.

1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -