
A 3. selejtezőkörben már bajnokcsapatok és nem bajnokcsapatok ágát különböztetnek meg, a bajnokok ágán a Partizan és a Loki mérkőzése mellett a kazah Aktobe és a tel-avivi Hapoel, a fehérorosz BATE és a dán Köbenhavn összecsapását is megrendezik, illetve pályára lép a horvát bajnok zágrábi Dinamo is a moldovai Sheriff ellen, valamint lesz egy svéd–norvég párharc is, a stockholmi AIK és a Rosenborg találkozója. A nem bajnokok ágán már igazi nagyágyúk is bekapcsolódnak a selejtezős küzdelmekbe: így a török Fenerbahçe a svájci Young Boys ellen lép pályára, a holland Ajax a görög PAOK-kal csap össze, míg a skót Celtic a portugál Bragához látogat. Vb-szereplőkkel érkeznek a svájciak Miközben a Debrecen klubmenedzsere, Herczeg András sérülésekkel kénytelen szembenézni, addig a Baselnél olyan játékosok fenik a fogukat a magyar bajnokra, mint a ghánaiak vb-t megjárt védője, Samuel Inkoom, a szintén vb-szereplő ausztrál Scott Chipperfield, illetve a leghíresebb svájci futballista, a gólzsák Alexander Frei. A Basel elleni összecsapás rendkívül nehéznek ígérkezik, nyugodtan mondhatjuk, hogy nem a Loki a párharc esélyese – amely hazai meccsén az Újpest pályáján játszik –, és ha ehhez még hozzávesszük, hogy a sérüléssel bajlódó Laczkó Zsoltra, illetve a betegséggel küszködő Kabát Péterre és a Levadia ellen betaláló Szakály Péterre sem számíthat Herczeg, a magyar bajnok kilátásai még rosszabbnak tűnnek. A csapat egyik kulcsjátékosa, Czvitkovics Péter is külön edzett a csapattól a Levadia elleni visszavágót követő napokban, de ő várhatóan bevethető lesz a ma esti mérkőzésen. Zoran Spišljak, a DVSC edzői stábjának szerb tagja szerint is nehéz ellenféllel kerültek össze, mindenesetre tanulni kívánnak eddigi hibáikból: – A Baselt nem kell bemutatni, mindenki tudja, hogy nagyon erős. Herczeg András és Bücs Zsolt (az edzői stáb harmadik tagja – a szerző megj.) személyesen nézte meg ellenfelünk Sionban lejátszott bajnokiját, majd hétfőn reggel a csapattal együtt DVD-n is kielemeztük a svájciak játékát. A Baselnek nagyon erős a kerete, biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de igyekszünk minél jobban felkészülni a két találkozóra. A Levadia elleni két mérkőzés tapasztalatait is leszűrtük, hiszen a hibákból lehet tanulni. Farkas Balázs, a Loki nyári szerzeménye, aki a Dinamo Kijevtől érkezett a hajdúsági együtteshez, bizakodóan tekint a mérkőzés elé, és reméli, hogy felborul majd a papírforma: – Azt még nem tudom, hogy a Basel ellen lehetőséget kapok-e. Az edzők látják majd, vagyok-e már olyan erőállapotban, hogy a csapat segítségére legyek. A svájci bajnok nagyon erős ellenfél, sokkal jobb játékerőt képvisel, mint a Levadia Tallinn, emiatt a Lokitól is több kell, mint az előző két mérkőzésen. Nem mi vagyunk a párharc esélyesei, de meg kell próbálni lelki teher nélkül készülni. Nem könnyű, mert nagy tétje van a találkozónak. Papíron a svájciak jobbak, ettől függetlenül a pályán bármi megtörténhet. Azon leszünk, hogy boruljon a papírforma. „Bármilyen arányú győzelemmel kiegyeznénk” Ellentétben a Debrecennel ennek a párharcnak a szerbiai bajnok a favoritja, a finn keretben, akárhogy próbálkoztunk, nem találtunk egy ütős nevet sem, a Partizannak talán a korábban a skót Heartsnál is megforduló Juho Mäkelära kell legtöbb figyelmet szentelnie, a csatár az idény eddigi 14 bajnokiján 11-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját a finn pontvadászatban. Aleksandar Stanojević, a belgrádi fekete-fehérek szakvezetője nem számíthat a sérüléssel bajlódó Mladen Krstajićra és Joseph Kizitóra sem, illetve nem meri megkockáztatni a kerethez csak néhány napja csatlakozott visszatérők, Milan Smiljanić és Ivica Iliev szerepeltetését sem, ennek ellenére 3:0-s győzelemben reménykedik: – Maximálisan motiváltan és koncentráltan várjuk a mérkőzést, amelyen bármilyen arányú győzelemmel kiegyeznénk, de én leginkább egy 3:0-s sikernek örülnék. A legfontosabb, hogy ne kapjunk gólt. A Partizan egyetlen vb-t is megjárt játékosa, a középpályás Radosav Petrović szerint az elővigyázatosság a legfontosabb a két meccsből álló párharc során: – Erre a mérkőzésre is ugyanúgy készülünk, mint az összes eddigire, és biztos vagyok benne, hogy mindent megteszünk azért, hogy az első meccsen számunkra kedvező eredményt érjünk el. Figyelembe kell vennünk, hogy a párharc két meccsből áll, nem szabad sietni, elsősorban elővigyázatosnak kell lennünk. Egyre jobb formába lendülünk, a csapaton belül is egyre jobb a hangulat, így a megfelelő hozzáállást várom a csapattól a ma esti találkozón.DVSC–Basel Helyszín: Szusza Ferenc Stadion, Újpest Időpont: 20 óra (Sport1) Játékvezető: César Muñiz Fernández (Spanyolország) Partizan–HJK Helsinki Helyszín: Partizan Stadion, Belgrád Időpont: 20.45 (SZRT1) Játékvezető: Alon Yefet (Izrael)A szerdai program Aktobe–Hapoel Tel-Aviv (18.00)BATE Boriszov–Köbenhavn (18.00)Sheriff–Dinamo Zagreb (19.00)Young Boys–Fenerbahce (20.15)Ajax–PAOK (20.45)AIK–Rosenborg (20.45)Braga–Celtic (21.00)