BUDAPEST
Szívproblémákkal szállították kórházba Anthony Hopkins brit színészt hétfőn a fóti filmgyárból. Meg nem erősített információk szerint a 72 éves színész a forgatáson lett rosszul.
A magyar Országos Mentőszolgálat az MTI érdeklődésére csak annyit közölt, hogy egy embert a fóti filmgyár területéről a budapesti Állami Egészségügyi Központba (ÁEK) vittek.
Howard Ellis , a Magyarországon készülő Rite ( Rítus ) című film producere az MTI érdeklődésére cáfolta, hogy a világhírű színész rosszul lett volna forgatás közben.
Lezárult a 17. Európai Filmek Palicsi Fesztiválja
Remek hangulatban zajlott az idei palicsi filmfesztivál. Radoslav Zelenović fesztiváligazgatót és Blažo Perovićot, a Szabadegyetem igazgatóját lelkesíti a nézők hűsége, de a fesztivál kiszélesítésére egyelőre nem látnak lehetőséget, mivel az anyagiak beszerzése és az infrastruktúra továbbra is gondot jelent. A filmek látogatottságával is elégedettek, egyetlen programrésznek volt csak túl kevés közönsége, a Gyermekprogramnak. Ezzel kapcsolatban egyébként is megoszlanak a vélemények, egyesek szerint pontosabb lenne a gyerekekről szóló filmek megnevezés, mivel némelyik alkotás durva és megrázó jeleneteket tartalmaz.
Habár szombaton délután még mindenki az eget szemlélte Szegeden is a meg-megújuló záporok miatt, az ég végül is kegyes lett az estére tervezett reprezentatív operett- és operagála iránt, amelyet egyedi ajándékként kínáltak a szervezők a Dóm tér hű közönségének. S az is lett. Béres Attila rendező és Makláry László, a Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója koncepciót dolgozott ki az estre: zenei utazásra „vezényelte” a közönséget, külön blokkba sorolva a magyar, majd osztrák, francia, amerikai és olasz, végül ismét a magyar számokat, s így csendült fel Erkel és Kálmán Imre, Strauss és Mozart, Delibes és Lehár, Gershwin és Ábrahám Pál, Verdi és Puccini…
Szeptemberben 20 magyar kisdiák indul első osztályba Újvidéken – A Nikola Tesla Általános Iskola elsős magyar tagozatának jövője bizonytalan
A Magyar Szó székházában június derekán megtartott pedagógus–szülő találkozón az újvidéki magyar általános iskolai oktatás problémáiról esett szó. Felvetődött a magyar osztályok esetleges összevonása is, hiszen addig mindössze 17 gyermek iratkozott magyar első osztályba (s még 4 gyermek jelentkezésével lehetett számolni). Közben másfél hónap telt el. Vajon milyen irányba mozdult el az újvidéki magyar oktatásügy helyzete a nyári hónapok ideje alatt?
