A bagdadi merénylet színhelye (Fotó: Beta/AP) Hat ember életét oltotta ki egy öngyilkos merénylő tegnap reggel Bagdad központjában az al-Arabíja televíziós állomás iraki fővárosban levő irodájánál végrehajtott robbantásával – közölték kórházi és rendőrségi források. Kászim al-Muszávi tábornok, Bagdad biztonsági erőinek a szóvivője elmondta: a kamikaze egy robbanóanyaggal megrakott minibusszal érkezett az épülethez. Az első ellenőrző ponton átjutott, majd a bejáratnál hozta működésbe a robbanószerkezetet. A dubaji székhelyű al-Arabíja a legnépszerűbb arab nyelven sugárzó tévéállomások közé tartozik, de az Irakban harcoló milíciák túlságosan Nyugat-barátnak tartják. Már a múltban is többször a szélsőségesek célkeresztjébe került. Tegnap délután pedig legalább húsz ember vesztette életét, további 54 pedig megsebesült, amikor két, pokolgépet rejtő autó felrobbant Kerbala városának közelében. A merénylet a Nedzsef és Kerbala közötti úton történt, az áldozatok főleg síita zarándokok, akik egy fontos vallási ünnepen vettek volna részt Kerbalában.
Az afgán elnök egy vizsgálat nyomán tegnap közleményben bejelentette: NATO-rakéta ölt meg 52 „ártatlan polgári személyt” pénteken az ország déli részében.
Az amerikai kormány minden eddiginél több, hivatalos iratokkal nem rendelkező bevándorlót utasít ki, és fokozza az ilyen illegális munkaerőt alkalmazó vállalatok vizsgálatát – írta tegnap a The Washington Post amerikai lap.
Irán elleni új európai uniós szankciókat hagytak jóvá tegnap az unió külügyminiszterei. A közép-ázsiai ország nukleáris programja miatti tilalmakról júniusban a tagországok állam- és kormányfői között született elvi megállapodás.
Hiába várták, nem jelent meg a tegnapi kubai nemzeti ünnep központi rendezvényén Fidel Castro volt elnök, és fivére, Raúl Castro jelenlegi elnök sem mondott beszédet. Nem hangzott el bejelentés új reformokról sem.
MEXIKÓI-ÖBÖL
Tony Hayward októberben távozik a Mexikói-öbölbeli olajkatasztrófáért felelős BP vállalat vezérigazgatói tisztségéből – vált ismertté Londonban tegnap. Beszámolók szerint a szakember várhatóan a TNK-BP orosz vegyesvállalat igazgatótanácsában kap helyet, miután megvált jelenlegi posztjától.
Brüsszelben Koszovóról
Franco Frattini olasz külügyminiszter és Dimitrisz Drucasz görög külügyminiszter-helyettes a hétfőn kezdődött uniós miniszteri találkozón (Beta/AP) Boris Tadić szerb államfő speciális hírvivője hétfőn Brüsszelben tájékoztatta az Európai Unió külügyminisztereit Szerbia koszovói rendezésre vonatkozó álláspontjáról – tájékoztatott Franco Frattini, az olasz diplomácia vezetője. Szavai szerint ez békülékeny álláspont, amely megnyithatja az utat Belgrád és Prishtina párbeszéde felé.
Kabult nem lepték meg a kiszivárogtatott dokumentumok
Feltehetően egy öngyilkos merénylő támadásában tegnap meghalt nyolc ember és megsebesült több másik Pakisztánban, egy tartományi miniszter házának közelében, nem messze Pesavártól – közölte a rendőrség, valamint szemtanúk. Két nappal ezelőtt a szélsőségesek a miniszter fiát agyonlőtték. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető fegyveresek az elmúlt hónapokban Pakisztán-szerte hajtottak végre pokolgépes és öngyilkos merényleteket annak ellenére, hogy a szövetséges erők és az afgán hadsereg támadása nyomán teret vesztettek a szélsőségesek az ország északnyugati részén. A képen: elszállítják a robbantásos merénylet egyik sebesültjét (Beta/AP)
Pakisztán átejtette az Egyesült Államokat: titokban támogatta a külföldi csapatok ellen harcoló tálibok felkelőket Afganisztánban, miközben hatalmas amerikai segélyekhez jutott – jelentette vasárnap a New York Times, a svéd székhelyű WikiLeaks oknyomozó honlap által kiszivárogtatott dokumentumokat idézve.
