Még egy Nyári Ifjúsági Játékok áll mögöttünk, s ilyenkor, miután az ember egy kicsit kifújja magát a bulimámorban eltöltött öt este után, akaratlanul is összegezni és osztályozni igyekszik a zentai Népkertben látottakat és hallottakat. Ha az idei „termést” vesszük górcső alá, akaratlanul az az érzése támad az embernek, hogy a szervezők által beharangozott „rekordhozam” az idén is elmarad, s ezek sem azok a játékok lesznek, amelyeket hosszú évek után, az esti beszélgetések során oly feledhetetlenként fogunk emlegetni. A fesztiválon tapasztaltak alapján nem lehet azt mondani, hogy „jaj, de rossz volt”, mivel – ahogyan mindegyik eddigi rendezvénynek – ennek is megvoltak a maga fénypontjai és mélyrepülései, de az idei bulin mintha egy kicsit több lett volna ebből az utóbbiból, ami akaratlanul is hiányérzettel tölti el mindazokat, akik a játékok történetében már régi vagy legalábbis régebbi bútordarabnak számítanak.

Hogy a nagybecskereki Petőfi ME néptáncosai Ferencz Tamás hódmezővásárhelyi táncpedagógus szakmai irányításával az elmúlt két hét alatt keményen dolgoztak, arról vasárnap este megbizonyosodhatott a záróműsoron szép számban megjelent közönség is. A műsorban a néptáncosokon kívül fellépett a Pintyőke leánykórus és az utánpótlásról gondoskodó Csiribiri csoport. Az est táncházzal ért véget. A nagybecskereki néptáncosok újabb, színvonalas produkciója a szakma és a közönség igényeinek egyaránt megfelel, ami azt ígéri, hogy hallani fogunk még róluk. Ha pedig a munkájuk a megkezdett ütemben folyik, akkor nem túlzás a magyarországi táncpedagógusnak az a jóslata, hogy a lelkes nagybecskereki táncegyüttes nagyobb ismertségre tesz majd szert, mint eddig bármikor.