Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


2010. július 27. - Kitekintő
2010. július 27.

Krasznahorka várának tövében egy asztalhoz ültek az MKP és a Híd képviselői - FELVIDÉKI DIÁKTÁBOR

Kétféleképpen a közös célokról


A felvidéki Diákhálózat szervezői egy asztalhoz ültették az MKP és a Híd képviselőit, hogy a tábor lakói előtt mérkőzzenek meg. Több parázs téma előkerült, a felek kiosztották egymást. Az MKP részéről Bárdos Gyula (korábbi frakcióvezető, jelenleg az Országos Tanács elnöke, a választási kampány vezetője) és Köteles László (korábbi parlamenti képviselő) vett részt a beszélgetésben, a Krasznahorka vár tövében a hét végén megtartott diáktábor keretében. A Híd pártot két újdonsült parlamenti képviselője, Pfundtner Edit alelnök és Jakab Elemér (Nagyráska polgármestere) képviselte. A kérdések többségében a diákoktól érkeztek, de rövid időre Öllös László politológus is bekapcsolódott a vitába.



A Bálványosi Szabadegyetem romániai sajtóvisszhangja

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor tavalyi puskaporos légkörével ellentétben az idén szívélyes hangulat jellemezte Traian Băsescu román államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök székelyföldi szereplését – írta hétfőn a romániai magyar sajtó. A Kolozsváron megjelenő Krónika című napilap szerint csalódást okozott a Tusnádfürdőn lezajlott szabadegyetem szombati, Orbán Viktort, Traian Băsescut és Tőkés Lászlót felsorakoztató záró előadása mindazoknak, akik a román és a magyar jobboldal hatalomra kerülése apropóján minduntalan a konfrontatív politika előretöréséről beszéltek. A szintén Kolozsváron megjelenő Szabadság című napilap kommentárja szerint a román államfő és a magyar miniszterelnök szemmel láthatóan kerülte a feleket megosztó témákat.


Schmitt Pál: az alkotmány és a demokrácia őrzője leszek

Schmitt Pál megválasztott államfő a köztársaság első embereként a magyar alkotmány őrzője és a magyar demokrácia védelmezője kíván lenni. A Budai Polgár legfrissebb számában megjelent interjúban a politikus arról is beszélt, hogy szeptemberben költözik át az elnöki rezidenciára


JOBBIK

A Jobbik alkotmánymódosításban kezdeményezi a koronás címert ábrázoló nemzeti zászló újbóli használatát, továbbá arra kéri a kormányt, hogy az 1920–1945 közötti állapotokhoz hasonlóan minden tanintézménybe függesszék ki a „Horthy-korszak nemzeti imáját, a Magyar hiszekegyet”. Az MTI tudósítása szerint Pörzse Sándor, a párt országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a nemzeti zászlóról a „kommunista rezsim” által levett Szent Korona a Kárpát-medencei magyarság összetartozását szimbolizálja.


VÁLASZTÁSOK ELŐTT

Nemcsak álrománok, hanem álörmények és álromák is nagy számban feliratkoztak a kisebbségi választói névjegyzékre – ismerteti a hétfői Magyar Nemzet. A napilap cikke szerint az etnobizniszre az ad lehetőséget, hogy a jelenlegi választójog alapján nem lehet kiszűrni a haszonleső illetékteleneket. Így bárki kérhette felvételét a 13 hazai kisebbség valamelyik választói névjegyzékébe, mivel senki sem vizsgálhatja a 2005-ben véglegesült kisebbségi választójog szerint azt, hogy az illető tényleg az adott minoritáshoz tartozik-e. A Magyar Nemzet példaként említi, hogy Szegeden feltűnően megugrott a magukat örményeknek vallók száma a kisebbségi választói névjegyzék adatai szerint. 2006-ban még csak 53-an regisztráltak, e nyáron viszont már 139-en.


KISEBBSÉGEK A NÉVJEGYZÉKEN

Csaknem 29 ezerrel többen jelentkeztek Magyarországon a kisebbségi választói jegyzékbe, mint négy éve. A legtöbben a cigány, a legkevesebben pedig a szlovén közösséghez tartozónak vallották magukat. Az Országos Választási Iroda adatait tolmácsoló MTI-hír szerint az előírt határidőig, július 15-éig 228664-en vetették fel magukat az említett jegyzékbe. Az önkormányzati választással egy időben, október 3-án tartandó kisebbségi választáson csak azok vehetnek részt, akik előzetesen felvetették magukat a kisebbségi jegyzékbe.


Orbán Viktor az állampolgársági törvényről

A parlament által elfogadott állampolgársági törvényre a diszkrimináció megszüntetése érdekében volt szükség – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Die Welt című német lap vasárnapi számában (Welt am Sonntag) megjelent interjújában. A magyar miniszterelnök a német konzervatív újság főszerkesztőjének, Thomas Schmidnek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy kettős állampolgárság mindenütt létezik a Kárpát-medencében. „Ha egy szlovák, aki Magyarországon él, szlovák állampolgárságot akart, semmi nem állt az útjába” – utalt rá a kormányfő, hozzáfűzve, hogy ugyanez vonatkozik a Magyarországon élő románokra vagy szerbekre és horvátokra is. Csak egy ország, mégpedig Magyarország nem oldotta meg ezt a problémát eddig, „most ezen változtattunk”. Orbán Viktor hozzáfűzte, hogy az így szerzett magyar állampolgárság nem jelenti a választói jog biztosítását is.



fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers