Vita az illetékességről
Bosa Nenadić, az Alkotmánybíróság elnöke elmondta, hogy a beadványok nagy része a niši, a kladovói, a kraljevói és a kragujevaci vámhivatalok, illetve szabálysértési bíróságok közötti illetékességi vitákra vonatkozik. Nenadić közölte, hogy az Alkotmánybíróság elsőbbséget ad ezeknek a kérvényeknek, mivel szeretnék elkerülni, hogy az ügyek elévüljenek. Néhány pert még 2004-ben indítottak a vámhivatalok, illetve a szabálysértési bíróságok. Az Alkotmánybíróság elé azt követően kerültek ezek az ügyek, miután bizonyos vámszabálysértéseket illetően sem a vámhivatalok, sem a szabálysértési bíróságok nem tartották magukat illetékesnek, még ha a vonatkozó törvények alapján egyértelmű is volt az illetékesség kérdése. Az Alkotmánybíróság július közepén már döntést hozott néhány hasonló üggyel kapcsolatban. Ezen ügyek, illetve vámszabálysértések esetében az Alkotmánybíróság a vámhivatalokat jelölte meg illetékesként. A tegnapi ülésen az Alkotmánybíróság olyan ügyeket vizsgált, amelyek esetében várhatóan a szabálysértési bíróságok lesznek illetékesek. Az Alkotmánybíróság döntését, amely alapján megerősítést nyer, hogy mely szabálysértések esetében kell a vámhivataloknak, és melyek esetében a szabálysértési bíróságoknak eljárni, a Hivatalos Közlönyben is megjelenik. A döntés függvényében a vámhivatalok számára egyértelművé válik, hogy mely szabálysértések esetében kell eljárniuk, és így várhatóan visszavonják idén áprilistól átadott kérvényeik egy részét. Az illetékesség kérdését taglaló ügyeket azóta kézbesítik az Alkotmánybíróságnak, amióta idén májusban a köztársasági parlament elfogadta az új vámtörvényt. A szabálysértésről szóló törvény új rendelkezései idén január 1-jén léptek életbe, ennek értelmében a vámhivatalok mint illetékes közigazgatási szervek, vámszabálysértések elkövetésekor olyan ügyekben vezethetik le első fokon az eljárást, amikor a bírság legfeljebb pénzbeli lehet. A szóban forgó törvény egyértelműen meghatározza azokat az eseteket is, amikor nem a vámhivatalnak kell eljárnia egyes vámszabálysértéseket illetően.