Amióta a tavalyi év végén hatályba lépett az új közlekedésbiztonsági törvény, amelynek – mint tudjuk – legfőbb jellemzője a büntetések szigorítása, szinte nem múlik el úgy hét, hogy a belügyi szervek ne tegyenek közzé különféle felméréseket, miszerint e jogszabály áldásos hatásának köszönhetően ennyivel meg annyival csökkent a közúti balesetek és a szabálytalanságok száma.
Amit mi, földi halandók megtapasztalhatunk, az annyi, hogy újév óta nemcsak a jól ismert helyeken posztolnak rendőrök, hanem gyakorlatilag minden résbe, fa alá, oszlop mögé bebújtatják autójukat, aztán paparazzóként onnan vadásznak az emberre, és ha az mondjuk a megengedett 50 km/h-s sebességet 5–10 km/h-val túllépte, hozzák a törvénykönyvet, sanda mosollyal paragrafusokat olvasnak, és több ezer, esetleg több tízezer dináros büntetéseket helyeznek kilátásba. Emellett még azt is lehet látni, hogy azok, akik korábban is százassal vágtak át a városon, miközben mobiltelefont szorítottak a fülükhöz, továbbra is így közlekednek. Gondolom, papírjuk van róla.
A minap egy újabb nagy zuhancs miatt Szabadkán ismét megtelt a vasúti híd alatti átjáró, ezért az emberek kénytelenek voltak kerülőúton közlekedni. A Jovan Mikić nevét viselő utca teljesen megtelt, lépésben lehetett csak haladni a Majsai híd irányába. Ennek oka annyi volt, hogy a hídról lefelé folyamatosan jöttek az autók, ellenkező irányba pedig csak úgy lehetett eljutni, ha az ember „kipofátlankodott”. A dolog szépséghibája, hogy a hídnál lévő körforgalomban, vagy inkább mellette állt egy közlekedési rendőr, oldalt, a járdán és kedélyesen társalgott. Ilyenkor ugye a forgalmat kellene irányítani, az embereknek segíteni, nem pedig a többezres büntetéseket kiróni. Érdekesmód ebben az esetben rendőreinkben nem buzog úgy a hivatástudat.
