Lőrinc, Viktor, Albert, Alpár, Herkules, Jusztin napja
Az amerikai kormány minden eddiginél több, hivatalos iratokkal nem rendelkező bevándorlót utasít ki, és fokozza az ilyen illegális munkaerőt alkalmazó vállalatok vizsgálatát – írta tegnap a The Washington Post amerikai lap.
Az amerikai bevándorlási hivatal (ICE) számításai szerint körülbelül 400 ezer embert fognak kitoloncolni ebben a költségvetési évben, ami csaknem 10 százalékkal magasabb a George Bush kormánya által 2008-ban kiutasítottak számánál, illetve csaknem 25 százalékkal több, mint a 2007-es adat – közölte a hírlap.
A 2008-as költségvetési év során az Egyesült Államok kormánya 369 221 személyt telepített ki, akik közül 114 415-en valamiféle bűncselekményt követtek el – közölte a hírlap. A 2009. évben a kiutasítottak száma 387 790-re emelkedett; köztük 136 126 vétkes volt.
A szigor fokozása része Barack Obama elnök széles körű törekvésének, hogy végrehajtassa a már érvényben levő jogszabályokat. A The Washington Post szerint az elnök célja az is, hogy megszerezze a republikánus párt támogatását a bevándorlási rendszer átfogó reformjához.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(Fotó: Beta/AP)
(Fotó: Molnár Edvárd)
(Fotó: Beta)
Az utóbbi időben igencsak fenntartással vagyok a különböző, nagy csinnadrattával beharangozott projektumokkal kapcsolatban. A projektum elindításakor a politikusok összeharangozzák a média képviselőit s beharangozzák a nagy fene elképzeléseiket, néhány héttel később a szándéknyilatkozat aláírására ismét összehívják a sajtóorgánumok képviselőit, majd pedig huzamosabb ideig néma csend övezi a Nagy Tervet. Mindazok, akik részt vesznek az egész kezdeményezésben, ímmel-ámmal adnak valamilyen választ, amikor az újságírók érdeklődni kezdenek a téma kapcsán, idővel pedig a téma balladai félhomályba veszik. Éppen minap agyaltam azon, hogy ha az elmúlt években felmerült projektumoknak legalább a fele megvalósult volna, már akkor egészen másképpen nézne ki a régió, ahol élünk. Mondjuk, például szülővárosomban elkezdődött volna már a termálkút fúrása, s talán a Tiszán is kiépült volna egy csónakkikötő, nem is beszélve az ipari parkról, amelynek ötletét annak idején oly nagy hévvel jelentették be a honatyák, s amiből a mai napig nem lett semmi. Ilyenkor persze van mire fogni az egészet, legtöbb esetben az előző vezetés az, akit ludasnak kiáltanak ki, de a legbiztosabb a gazdasági válságra fogni az egészet. Félek, hogy ezekkel a kifogásokkal még számtalan projektum esetében fognak védekezni, s ezért akaratlanul is felmerül a kérdés, hogy amíg a recesszió tart, addig semmi se történhet szűkebb pátriánk táján? A válasz szerintem az, hogy nem. Mert elég ellátogatni olyan városokba, ahol a döntéshozók akarnak és mernek nagyokat álmodni.
Vajdaságban a mai nap folyamán borús lesz az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 25 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az országban túlnyomóan napos idő várható, csupán az északi és a nyugati területeken lesz felhős az ég. Gyenge, változó irányú szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 8 és 13, míg a legmagasabb nappali 22 és 27 fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban valamivel csökken majd a hőmérséklet. Szombaton változóan felhős, esős időre van kilátás, vasárnapra azonban kisüt majd a nap, s csak elszórtan kell csapadékra számítani.
Európában napos időre van kilátás a Pireneusi-, a Balkán- és a Skandináv-félsziget legnagyobb részén. Felhős, esős idő várható az Appennini-félszigeten, valamint a keleti és az északi tájakon. A leghidegebb európai főváros Moszkva, 13 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Madridban lesz, ahol 32 Celsius-fok körüli értékek várhatók.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos időre van kilátás, a késő esti órákban azonban megnövekszik majd a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 31 Celsius-fok között ingadozik majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 275 (15), Apatinnál 343 (11), Gombosnál - (-), Palánkánál 287 (6), Újvidéknél 270 (4), Slankamennél 280 (2).
A Tisza Törökkanizsánál 201 (-2), Zentánál 261 (-1), Törökbecsénél 323 (0), Titelnél 268 (0).
A Béga Tamásfalvánál -46 (0).
A Temes Módosnál 90 (16), Torontálszécsánynál 268 (4).
1942
Meghalt Móricz Zsigmond író, újságíró, szerkesztő, a XX. századi magyar realista próza kiemelkedő alakja.
1972
A Fekete Szeptember elnevezésű arab terrorista csoport bejutott a Müncheni Olimpia színhelyére és túszul ejtett 11 izraeli sportolót. A helyi hatóságoknak csak nagy veszteségek árán sikerült úrrá lennie a helyzeten.
1992
Meghalt Rajcsányi László háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, sportvezető, mérnök.
1877
27 éves korában meghalt Crazy Horse ("Szilaj Ló") amerikai indián törzsfőnök, aki a csejen és sziú indián törzsekkel, "Ülő Biká"-val és "Két Hold"-dal együtt a Little Big Horn folyó melletti ütközetben, 1876.06.25-én legyőzte az amerikai hadsereg egyik lovassági alakulatát.
1892
Megszületett Szigeti József hegedűművész, zenepedagógus.
1902
Meghalt Rudolf Virchow német orvos, patológus. A kórházi vonat ötletének kivitelezője.
1912
Megszületett Kiss Tamás József Attila-díjas költő, esszéíró. Művei: Kedv, remények, Lillák, A főnix szárnya alatt.
1922
Megszületett Gáti István Széchenyi-díjas orvos, akadémikus, egyetemi tanár, kórházigazgató.
1937
Megszületett Vágó Nelly Jászai Mari-díjas jelmeztervező, kiváló művész.
1940
Megszületett Raquel Welch amerikai színésznő, modell, az 1960-as, 70-es évek egyik szex-szimbóluma. 1967-ben a "One Million Years, BC", 1982-ben a Broadwayn a "Woman of the Year" főszerepében játszott.
Elpusztult szobanövény okozott lakástüzet az Egyesült Államokban – öngyulladással.
A meglepő eredményre azután jutottak egy arkansasi biztosítótársaság szakértői, hogy nem találtak hibát a villanyvezeték-rendszerben, az elektromos eszközökben, a konyhai tűzhelyben, egyértelmű nyomait találták viszont annak, hogy a tűz egy műanyagcserépben lévő, komposztálódott virágtól indult.
Bár a régen elhalt növény a verandán volt, és kerti locsolócsővel sikerült viszonylag hamar – még a tűzoltók megérkezése előtt – eloltani a lángokat, a kár átszámítva így is bő 4 millió forintra tehető. A tornácon terjengő füstöt ugyanis beszívta a ház légkondicionálója, aminek eredményeként olyan vastag füst töltötte be a belső légteret, hogy a több mint 200 négyzetméteres házban a falakat újra kell festeni, a szőnyegeket pedig ki kell cserélni. Emellett persze a tornác is nagyjavításra szorul.