2012. február 9., csütörtök

Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Új technológiák után kutatnak

A regionális hulladéklerakó Békova és Orom közötti építési munkálatai jó esetben egy év múlva kezdődhetnek el

A szemétválogatás előfeltétele a hulladék hasznosításának A szemétválogatás előfeltétele a hulladék hasznosításának

A regionális hulladéklerakó, ahol hat község hulladékát válogatják, hasznosítják újra, illetve a használhatatlan részét tárolják, most már biztos, hogy a Békova és Orom között épül meg. Ám az építési munkálatokat mindenekelőtt a lerakó részletes rendezési tervének kidolgozása, illetve két közvita előzi majd meg.

Ezek a közviták pedig arra lesznek jók, hogy azok a polgárok, akik tartanak a lerakó megépítésétől, illetve szkeptikusan állnak hozzá, bekapcsolódhassanak a lerakó kialakításába, tudtuk meg Kikity Andreától, a Regionális Hulladéklerakó Kft. igazgatónőjétől.

Az igazgatónő – összefoglalva a végleges döntés előzményeit – elmondta, hogy a regionális hulladékgazdálkodási rendszer egy nagy beruházás, így jelentős előkészítő munka előzi meg. Mint rámutatott, erre azért volt szükség, mert a hulladéklerakó nemcsak Szabadka, hanem öt további önkormányzat ( Topolya, Kishegyes, Csóka, Magyarkanizsa és Zenta) részére lesz kiépítve. Vagyis így figyelembe kellett venni az úthálózatot a szállítási költségek csökkentése véget, valamint a szállítási lehetőségeket, az úthálózat minőségét és típusát. Ugyanakkor különböző környezetvédelmi előírásoknak is meg kellett felelni.

– Mi 2008 decemberében készítettük el a lerakó helyszínének kijelölésére vonatkozó határozatjavaslatot, amit akkor eljuttattunk a szabadkai városi képviselő-testülethez elfogadásra. Ám a képviselő-testület nem hozott döntést róla, mert úgy gondolták, hogy még részletesebb előmunkálatot igényel a döntés meghozatala. Ezek után az első megvalósíthatósági tanulmányt két lehetséges helyszínre dolgoztuk ki, vagyis a tervezőknek az volt a feladatuk, hogy a tervdokumentum minden elemén át összehasonlító elemzést végezzenek a két helyszín között – emelte ki az igazgatónő, majd hozzáfűzte, hogy a tervezők véleménye szerint a Békova és Orom között található lokáció sokkal kedvezőbb a Nitrogénművek közelében levő lokációtól. Ezt az állami revíziós bizottság is alátámasztotta.

– Következő lépésként a Regionális Hulladéklerakó Kft. közgyűlésének kellett döntést hoznia a lerakó helyéről, ám erre nem került sor, mert a magyarkanizsai önkormányzat a határozatjavaslat ellen szavazott. A hulladékgazdálkodási törvény szerint pedig azon önkormányzatok között, akik részt vesznek a hulladéklerakó kialakításában, teljes egyetértés kell, hogy legyen. Abban az esetben, ha nem tudnak egyetérteni, akkor a tartományi illetékes titkárság, vagyis a környezetvédelmi titkárság javaslatára a szerb kormány hozza meg a döntést.

Mivel indokolta a magyarkanizsai önkormányzat, hogy ellenzi a lerakó helyére vonatkozó javaslatot?

– Egy nyilatkozatot fogalmaztak meg, amely szerint támogatnak minden olyan helyszínt, ami 5 kilométernél távolabb van minden településtől és Szabadka területén helyezkedik el. De ki kell emelnem, hogy ilyen hely nem létezik, vagyis ezt az elvárást nem lehet megvalósítani. Egyébként pedig az előírások szerint lakóházaktól 500 méterre lehet kiépíteni hulladéklerakót. A mi esetünkben pedig Orom 2, Békova pedig 3 kilométerre található a megjelölt helyszíntől.

Mivel a közgyűlésen nem született döntés, így a tartományi titkárság felülvizsgálta a lerakó helyszínére vonatkozó javaslatot, szakmai véleményezést készített róla, majd a kormány elé terjesztették. Miután minden minisztérium pozitívan nyilatkozott a javaslatról, a kormány meghozta a döntést, és ennek függvényében a békovai kataszteri községben levő 2635-ös percellán kell kiépíteni a regionális hulladéklerakót. A szabadkai önkormányzat már meg is rendelte a részletes rendezési tervet erre a parcellára a szabadkai Városrendezési Intézettől. Ennek a tervnek a kidolgozásában játszanak majd nagy szerepet a polgárok. Ehhez csatlakozik majd a környezetvédelmi hatástanulmány is, ami egy hónapos közvitán lesz, csakúgy mint a részletes rendezési terv.

Mikorra várható ez a közvita, illetve mikorra készül el a részletes rendezési terv?

– A terv most lett megrendelve. Folynak az előkészítő munkálatok. És a képviselő-testület legközelebbi ülésén hagyják jóvá a terv kidolgozását. Ezután kezdik el az aktívabb munkát, vagyis a képviselő-testület határozata után megközelítőleg egy hónappal tartják majd meg a közvitát. Ekkor a lakosság és az intézmények is betekintést nyerhetnek majd abba, hogy milyen formában épülnek majd ki az épületek, az úthálózat elrendezése milyen lesz, illetve milyen környezetvédelmi intézkedéseket lát elő a hatástanulmány, hogy a környezetre ne legyen semmiféle káros ráhatása. Ebben az esetben javaslatokat tehetnek a polgárok, illetve módosításokat kérhetnek, amennyiben úgy látják, hogy a szakemberek nem irányoztak elő kellő mértékű védelmet.

Az oromi és a békovai polgárok elég szkeptikusan állnak a hulladéklerakó kialakításához...

– Bár készültünk bemutatókkal, de nagyon nehéz elmagyarázni a polgároknak, hogy hogyan fog ez az egész kinézni. Hiszen egy példa van előttük, az illegális szeméttelepeket, illetve a rendezetlen városi lerakókat látják maguk előtt. Holott itt egy szigeteléssel kialakított hulladéklerakó épül majd ki, ahol csak azt a hulladékot tároljuk, amit semmire nem tudunk felhasználni, vagyis a tárolt hulladék mennyisége jelentősen kisebb lesz, mint ami most az illegális vagy a városi hulladéklerakókon van.

Az építkezést fázisokban valósítják meg?

– Mától számítva egy-másfél év múlva kerülünk majd abba a helyzetbe, hogy megrendeljük a kivitelezési terveket. Ennek a rendszernek pedig több eleme van. Számunkra a legfontosabb a lerakó testének a kiépítése és a válogató megépítése. A lerakó testének kiépítése azért fontos, hogy egyszer és mindenkorra véget vessünk a talajvizek és a talaj szennyezésének. Ugyanakkor lehetőség nyílik rá, hogy a meglévő telepeket bezárják és rekultiválják. A lerakó teste is fázisokban fog kiépülni. Az első test 6-7 évre fog megoldást jelenteni, persze attól függően, hogy hány százalékos újrahasznosítást tudunk megvalósítani. Azért csak ennyi időre építjük ki, mert lehetőséget nyújtunk magunknak új technológiák bevezetésére. Vagyis az első hét évre elkészítjük a terveket, tudjuk, hogyan fogunk dolgozni, és elkészítjük a következő időszakra vonatkozó terveket is, de ha jobb és olcsóbb technológiát találunk, akkor könnyebben tudunk majd alkalmazkodni és nem lesznek erre vonatkozó plusz költségek.

Hozzászólások (8) Szóljon hozzá Ön is!
2010. július 27. 12:44 | #8

Az Andres Andrea akart lenni, csak melléütöttem...

2010. július 27. 12:43 | #7

Kedves Andres!

Amit mi itt művelünk, arra mondja a népi bölcsesség: süketek párbeszéde, illetve nem egy malomban őrölünk. Szerintem teljesen fölösleges - mindkét részről - a mellébeszélés, ugyanis én legalább annyira, mint Ön, azt szeretném, hogy a leggyorsabban létrejőjjön a szelektív hulladékgyűjtés, feldolgozás, illetve a fel nem dolgozható hulladék deponálásának rendszere, egyedüli különbség csak abban van, én látom a várható nehézségeket is, amelyekre jelenleg senkinek sincs orvossága.

Üdvözlettel!

2010. július 27. 10:58 | #6

Tisztelt Lali,

számunkra a logisztika igenis szakmai dolog és ha érintjük az Orom-Békovai forgalmat, akkor nem lehet kihagyni az átrakóállomások környékét (3 db) sem, ahol szintén élnek emberek és ahol többé-kevésbé szintén meg fog növekedni a forgalom. De ha kitérünk a logisztikára, akkor ki kellene térni pl. a begyűjtési hálózat bővítésének kérdésére, az előrelátott környezetvédelmi intézkedésekre, stb. mert ezek mind közérdekű, de szakmai dolgok. Ezek pedig oldalakat és oldalakat vennének igénybe és csak szük kört érdekelnek.

Viszontaktívan dolgozunk azon, hogy eljuttassuk a lakosokhoz a szakmai információkat (amiknek nincs helye egy napilapban)különböző előadások formájában, pl falugyűléseken. Kérem látogasson el egy ilyenelőadásra, ahol részletekbe menően foglalkozunk a témával. A következő előadásunk Békován lesz augusztus közepén, a helyszín és az időpont meg lesz hirdetve a faluban, valamint igyekszünk a sjtón keresztül is értesíteni a lakosságot.

Mellesleg atervezett úthálózat a lerakó helyszínének és átrakóállomások helyszíneinek függvényében, megtalálható a honlapunkon, a már említett Regionális hulladékgadálkodási tervben.

2010. július 26. 12:03 | #5

Nem is tudtam eddig, hogy a közérdekű dolgok szakmai részletekké váltak!

Különben - nem most először - átolvastam az Ön által ajánlott honlapon található anyagokat, de a kérdéseimre nem találtam válaszokat! Szerintem ezek a kérdések igencsak érintik Békova mellett Orom, Újfalu Velebit, Vojvoda Zimonjić, Magyarkanizsa, Oromhegyes és Zenta települések lakosait is (most csak az úthálozattal kapcsolatos kérdésekre gondolok, ezért nem hiszem, hogy telefonos válaszadással minden polgárnak megnyugtató választ lehet adni.

2010. július 25. 19:56 | #4

Tisztelt Lali,

Lévén, hogy a Magyar Szó egy napilap, mely különböző aktuális kérdésekkel foglalkozik, illetve azokról tájékoztatja az olvasókat, a cikkjeiben nem mélyed szakmai részletekbe, így ez a cikk sem. Egy egész szám sem lenne elégahhoz, hogy a regionális hulladékgazdálkodási rendszert szakmailag részletesen bemutassuk.

Különben örömmel tölt el, hogy részletesebben érdeklődik a regionális hulladékgazdálkodási rendszer kiépítése iránt és itt kihasználnám a lehetőséget, hogy leírjam a Regionális hulladéktároló kft honlapjának a címét, melyen bővebb információkat talál, pl a letölthető Regionális hulladékgazdálkodási tervben. A cég honlapja a www.deponija.rs címen található, ha ott nem talál a kérdéseire választ, akkor nyugodtan forduljon a vállalat munkatársaihoz a honlapon megtalálható elérhetőségek egyikén.

Tisztelettel,

Kikity Andrea

2010. július 25. 16:20 | #3

Nem érdekes? Most az igazgatóasszony ismételgeti a nyitott kérdéseket, mint pl.:

"Az igazgatónő – összefoglalva a végleges döntés előzményeit – elmondta, hogy a regionális hulladékgazdálkodási rendszer egy nagy beruházás, így jelentős előkészítő munka előzi meg. Mint rámutatott, erre azért volt szükség, mert a hulladéklerakó nemcsak Szabadka, hanem öt további önkormányzat ( Topolya, Kishegyes, Csóka, Magyarkanizsa és Zenta) részére lesz kiépítve. Vagyis így figyelembe kellett venni az úthálózatot a szállítási költségek csökkentése véget, valamint a szállítási lehetőségeket, az úthálózat minőségét és típusát. Ugyanakkor különböző környezetvédelmi előírásoknak is meg kellett felelni."

Hiába olvastam végig a cikket, e kérdésekre mégsem leltem meg a válaszokat! De van még sok más kérdés is, mint pl.:

1. Mennyibe fog ez kerülni a "hulladéktermelőknek", mert Magyarkanizsán a Brantner cég e költségeket biztosan nem fogja magáravállalni?

2. Hogyan teszik az úthálózatot alkalmássá a nehéz teherautók fogadására, mert jelenleg csak a Vojvoda Zimonjić- Velebit és a M-24 országút-Orom bejárata alkalmas a személyautók gond nélküli közlekedésére?

3. Van-e lehetőség az M-24 orswzágút (Európa egyetlen földborítású magisztrális útja) kiépítésére végre, mert akkor egy Oromot megkerülő út kiépítésével tehermentesíteni lehetne az itteni települések úthálózatát?

A többi kérdést már le sem merem írni...

2010. július 25. 13:05 | #2

meg persze a 65 millió dollár ami nálunk legalább 13O milliót jelent

2010. július 25. 12:33 | #1

A legújabb USA-beli tehnologia szerint, 65 millió dolláros beruházásból, felépíthető olyan szemét (hulladék) feldogozó üzem amely napi 100 tonna feldogozásra alkalmas, szelektálja az üveg és fém hulaldékot, a többit pedig környezetbarát módon feldogozza.

A végtermék: dizel üzemanyag, bitumin, magas tisztaságú desztilált víz, 3MW elektromos energia

Olvasd a Képes Ifjúságban:

Kepesifi RSS read error

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.

Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.

A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…

fi
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.

1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.

1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.

1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)

1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)

1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.

1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.

1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.

1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.

1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -