A topolyai toleranciatábor a mi védjegyünk

Miért éppen Topolyán?

– Azért, mert ez az egyik legnyugodtabb vajdasági városunk, ahol a békés egymás mellett élésnek hagyományai vannak. Ezért ideális helynek bizonyult a táborteremtésre. Lassan a nagyobb vajdasági városok nevéhez már kialakultan fűződik egy-egy nagyobb rendezvény. Újvidéket az Exit fémjelzi, Szabadkát a palicsi nyári filmfesztivál, Zentát az ifjúsági tábor, Magyarkanizsát az írótábor. Lassan-lassan kialakulnak a településeink védjegyei. Így lett Topolyának a brandje a toleranciatábor. Ami természetesen kiugrási lehetőséget ad az önkormányzatnak, mert azzal, hogy ott van egy nemzetközi rendezvénynek a helyszíne, számos más lehetőségre nyit kedvező alapot. Manapság belföldön vagy külföldön – ha Topolyát említjük – nyomban a beszélgetőpartnereinknek a toleranciatábor jut az eszébe. Ez egyértelműen arra vall, hogy a város védjegye lett. Nagy öröm számomra az, hogy ha Brüsszelben a toleranciáról esik szó, akkor az első mondatok között nyomban fellelhető a toleranciatáborra való utalás.

Nemcsak Topolyához kötődik a tolerancia, hanem a Dunához is, hiszen a tábor a Duna menti régiók és városok fiataljainak a találkozója.

– Igen, ez így van. Emiatt bíráltak eleinte, hogy hol van a Duna Topolyától, miért nem közvetlenül a Duna partján szerveztük meg a találkozót. Igen, nekünk Topolyán van egy szép tavunk, de a Duna nem mossa a város partjait. Viszont mivel a Duna menti régiók és városok találkozójáról van szó, Vajdaság egy ilyen régió, amelyen keresztülfolyik a Duna, Topolya pedig éppen ennek a Vajdaságnak a szívében van. Azt mondhatom, hogy a topolyai toleranciatáborban mindenki úgy érzi, hogy a Duna mégis köztünk van, velünk van, ott van egy karnyújtásnyira. De ha már a Duna került szóba, megosztom az olvasókkal, hogy nagy öröm számomra, hogy a múlt héten kaptam meg a Duna menti stratégia németországi tervezetét, amelyet a német külügyminisztérium készített el a németországi kormány számára. S ebben a javaslatban egyetlen külföldi projektum lelhető fel, ami minden bizonnyal a német Duna menti stratégiába bele fog kerülni, ez pedig nem más, mint a topolyai toleranciatábor.

Ez mindenképpen elismerésnek számít.

– Igen, arról tanúskodik, hogy a toleranciatábornak nemcsak Vajdaságban és Szerbiában, hanem a nemzetközi színtéren is van tekintélye, tisztelete. Több éves munka eredménye ez. De lassan meghozza a maga gyümölcsét.

Az Ön neve egybeforrt a toleranciával.

– Köszönöm szépen ezt a megállapítást, de számomra ez legkevésbé fontos, hogy kötik-e a nevemhez a toleranciát vagy sem. Nekem a szolgálat a lényeg, amit meggyőződésből teszek, mert tudatában vagyok annak, hogy Vajdaságról beszélni elképzelhetetlen az itt élő nemzetek, a sokszínűségünk nélkül, és azt megőrizni csak egymás kölcsönös megbecsülésével, a tolerancia ápolásával tudjuk. Mi ezt tesszük.

Mi a hozadéka az eddigi toleranciatáboroknak?

– Sokan ma az elanyagiasodott világunkban csak azt nézik, hogy mekkora anyagi haszna van egy városnak, önkormányzatnak vagy intézménynek egy-egy rendezvényből. Én azt mondom, hogy a toleranciatábort nem lehet mérni anyagiakkal, mert ennek erkölcsi, politikai hozadéka és haszna van. Ugyanis arra az egy hétre Topolyára érkezik számos nagy tiszteletnek örvendő, nemzetközileg is elismert politikus, gazdasági szakember, egyetemi tanár, s ezzel odavonzza a világ tekintetét Topolyára és Vajdaságra. Ezt a lehetőséget ki kell használni arra, hogy népszerűsítsük az önkormányzat, a tartomány gazdasági kapcsolatait. De ez nem az én asztalom, tegyék azok, akik erre hivatottak. Én viszont hozadékként az európai értékrend meghonosodását látom fontosnak. Mert mi sok mindent igyekszünk átvenni Európától. Ilyen az értékrend átültetése is, de joggal felvetődik a kérdés, hogy mit tud Vajdaság nyújtani Európának. Azt hiszem, a gazdasági és a turisztikai lehetőségek mellett az általunk ápolt toleranciát, a sokszínűséget, a mi európaiasságunkat. Európa fogékony erre, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy bekerültünk az említett Duna-stratégiába. Vajdaság sokszínűségét, a multietnikusságát és toleranciáját tudja nyújtani, ami a mi védjegyünk lehet, mi ezzel kell, hogy példát mutassunk Európának. Vajdaság és Szerbia pozitív nemzetközi megítélése a toleranciatábor léte óta ugrásszerűen megnövekedett. Ez megelégedéssel tölt el.

Előfordulhat, hogy külföldön nagyobb megbecsülésnek örvend a tolerancia eszméje, mint itthon?

– Minden attól függ, hogy hogyan rendezzük egymás között a viszonyainkat. Ahhoz, hogy példaértékűek tudjunk lenni a nemzetközi színtéren, itthon kell a sorainkat rendbe tenni. Hál'istennek az incidensek száma csökkent Vajdaságban. Nincs félelem, van viszont jövőképük az embereknek, hogy szabadon és békességben élhessenek. A fiatalok erre nyitottak és fogékonyak, amihez mi is hozzájárultunk a toleranciatáborral. Ezt látják külföldön, mi pedig itthon próbáljuk visszaadni, közvetíteni mindazt, amit tapasztalunk.

Talán amióta Ön a Tartományi Képviselőház elnöke, sikerült jobban elfogadtatnia a toleráns viszonyulás fontosságát Szerbia-szerte...

– Igen, csak ez egy nagyon lassú folyamat, meg kell állapítanom, mert Szerbia még mindig tele van előítéletekkel, az új dolgokra visszafogottabb a befogadókészség, de ugyanezt mondhatom el az európaiasságra is. Egy példát említenék: a vajdasági statútum elfogadásáért kampányoltam Szerbia-szerte, s körutam során – most lényegtelen, hogy melyik településen voltam az ország központi részében, és hogy melyik önkormányzati vezetővel beszéltem, csak az a fontos, hogy mit mondott, megjegyzem nem volt benne provokáló szándék –, a legnagyobb jóindulattal megkérdezte, hogy hol szolgáltam sorkatonaként? Mondtam neki, hogy 1983–1984-ben Splitben voltam a JNH szolgálatában. Meg volt rökönyödve, hogy én nem Magyarországon voltam katona. A 21. században ilyet kell hallanom. Nem ítélem én el, mert nem tudja, nem érzi annak a súlyát, amit mondott, ezért döbbenhetett meg, hogy én a JNH kötelékében voltam. Igyekeztem nyugodt hangnemben elmagyarázni neki, hogy én nem Magyarországon élek, én itt születtem. Nekem az az anyaországom, amelyik nagyon támogatja a vajdasági magyarságot, ám én szerb állampolgár vagyok, ezért itt szolgáltam mint katona. Nehezen fogta fel. Mindez 2009-ben történt. Ha ezt veszem alapul, akkor bizony nagyon nagy szükség van itt a toleranciatáborra és a toleráns magatartásra való nevelésre.

Talán a szerbiai fiatalokat is jobban be kellene kapcsolni ebbe a munkába.

– Így gondoljuk mi is. Így az idei táborba több szerbiai községből jönnek a fiatalok. Rendre olyan községek ezek, amelyek a Duna mentén vannak. Igyekezni fogunk bekapcsolni őket ebbe a szellemiségbe, hogy jobban megismerjék egymást, ne csak a külföldről jövő Duna menti fiatalokat, hanem a vajdaságiakat is. Sőt, Topolyát és a vajdasági sajátosságokat fogjuk népszerűsíteni, mert ez az európaiasságát jelzi az egész országnak.

Jelzésértékű az is, hogy a megnyitón ott lesz Ivica Dačić belügyminiszter úr. Ez eddig fel sem merült. Mivel magyarázható a pálfordulás?

– Nagyon eredményes együttműködésünk van Dačić miniszter úrral az elmúlt bő másfél évben. Számtalanszor találkoztunk, s felvállalt közös munkánk egyik állomása lesz a topolyai toleranciatáborba tett látogatása. Nagyon pragmatikus politikusnak tartom, s úgy gondolom, minél többet találkozunk, annál jobban megismeri ő is Vajdaságot, és az itteni sajátosságokat.

Idén a toleranciatábor programjába beiktattak egy kitérőt, egy temerini látogatást. Mi volt ezzel a cél?

– A májusi temerini látogatásunknak a hozadéka ez, amikor Čiplić és Dačić miniszter úr valamint dr. Korhecz Tamás tartományi titkár úr kíséretében Temerinben jártunk, hogy az ottani incidensekről beszéljünk. Ennek a hozadéka július 28-án, szerdán lesz, amikor is a toleranciatábor lakói ellátogatnak Temerinben, ahol találkozni fognak a helybeli fiatalokkal. Este pedig együtt jönnek majd Topolyára, hogy a Van Gogh-koncerten szórakozhassanak. Ez a kezdeményezés után javasolni szeretném a temerinieknek, hogy indítsák be egy vajdasági találkozó szervezését, amelyet minden évben megrendezhetnének. A háromnapos tábor egy több nemzetiségű fiatalokat tömörítő vajdasági mini toleranciatábor lehetne. Így próbáljuk meg majd vajdasági szinten ápolni a toleranciát. Meggyőződésem, hogy ez az akció sikerrel jár majd, és hogy a hangulat is jó lesz az első temerini összejövetelen.

Bármennyire furcsán hangzik, a toleranciatábor kialakításakor többször érték bírálatok Önt is és a szervezőket, ez mára elcsendesedett?

– Részben. Eleinte valóban rengetegen kételkedtek a sikerben, és bíráltak bennünket oly módon, hogy nem nekünk magyaroknak, szlovákoknak, ruszinoknak, egyszóval kisebbségieknek kell tanulnunk a toleranciát vagy toleránsnak lenni a többségi nemzettel, azaz a szerbekkel szemben, hanem éppen fordítva kellene ennek lennie. Magyarán, hogy a többségiek legyenek toleránsak irányunkban. Én erre azt mondom, hogy a kölcsönös egymásra hatás a lényeg, tehát mindenkinek toleránsan kell viselkednie a másikkal szemben. Azután azt is mondták, hogy a táborlakók zömmel jó fiatalok, toleráns gyerekek, ami már a megjelenésükből és a viselkedésükből is látszik. Nem őket kellene oktatnunk, hanem a problémás gyerekeket. Feltették a kérdést, miért nem csinálunk toleranciatábort a büntetett előéletű fiataloknak. Megmondom őszintén, bennem is felmerült ez a dilemma. De aztán azt a képet láttam magam előtt, hogy a rendőrség lesz kénytelen őrizni a tábort, amíg mi a rossz fiúkat neveljük. Most viszont az van, hogy egyesek szemében ez úgy nyilvánul meg, hogy 200 példás magaviseletű embert tömörítünk egy helyen, s velük foglalkozunk. Én azt mondom, hogy ezek a jó fiúk és jó lányok, akik a táborlakóink, európaiként, toleránsan viselkednek, és ezzel példát mutatnak társaiknak, s hatnak a környezetükre. Értek egyébként olyan bírálatok is, hogy a toleranciával az ember veszít a nemzeti önazonosságából. Meg hogy költjük a pénzt hiába, mert úgysem ér az egész semmit. Én a magam részéről mindezt elítélem, a békés együttélést nem lehet pénzzel mérni és nem is szabad. Nem tud senki meggyőzni, hogy a toleranciatáborral veszítünk a magyarságunkból. Ellenkezőleg, a toleranciával nemhogy elveszítem, hanem még erősítem a nemzettudatomat, az önazonosságba vetett hitemet és a magyarságomat. Ehhez még csak párosul a vajdasági és az európai értékrend jelenlétének érzése.

Ha már a pénz is szóba került, vajon gond-e megszervezni, fenntartani a toleranciatábort?

– Gond bizony. Kulcskérdés ez, mert sajnos még a tábor akadálytalan működéséhez sincs meg a kellő összeg, azért az alapfeltételekhez szükségeset már előteremtettük. A tartományi költségvetésből és a szponzorok támogatásából állt össze a toleranciatábor anyagi fedezete. Még néhány 100 000 dinár hiányzik. De majd talán megoldjuk a kérdést.

A köztársaság mennyire nagystílű és adakozó pénzelés tekintetében?

– Eddig még nem szállt bele semmivel sem. Noha a megbeszéléseink szerint arról volt szó, hogy majd a köztársasági kisebbségi minisztérium támogat bennünket anyagilag. Időközben kiderült, hogy abból a keretből, amire számítottak, nem futja, hiszen üresek a tartalékaik, talán majd októberben számíthatunk némi összegre. Ez olyan, mint az eső után köpönyeg.