2012. február 9., csütörtök

Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Imádkozzunk, vagy átkozódjunk?

JEGYZETEK A KAROSSZÉKBŐL

Maradona depressziójában a napokban barátjánál, a venezuelai elnöknél, Hugo Chaveznál járt (Fotó: Beta/AP) Maradona depressziójában a napokban barátjánál, a venezuelai elnöknél, Hugo Chaveznál járt (Fotó: Beta/AP)

Még „senki” nem mondott „semmit”, de mintha valami, pár héttel ezelőtt elképzelhetetlen, készülődne. Állítólag minden a FIFA-tól függ, azaz Antić büntetésétől. Ha a SZLSZ óvása után is marad a csapat vezetésének a 4 meccsre szóló felfüggesztése , akkor a válogatott felkészítését az elkövetkező EB selejtezőkre Rajevac vezeti. Hogy ez pontosan mit jelent, azt-e, hogy Antićnak felmond(anak)tak, vagy csak az Eb selejtezőire adja át a széket Rajevacnak, vagy esetleg egészen más megoldást találtak a szövetség emberei!?

Szerintem nagyon sokan vannak (ma már), akik nyíltan azért szurkolnak, hogy a Kalodont mosolyú hadvezért küldjék haza, oda Madridba. S ha már nem merte a lebőgés miatt a labdát rúgó szövetség vezetése ezt megtenni, akkor örüljenek neki, hogy ezt megteszi a FIFA!

Nem hinném, hogy nagyon sokan a szívükre vennék a dolgot, mert senkinek sem tetszik ahogy Radomir beszél R. Antić nevében, harmadik személyben! Egyebek között elhatározta, hogy videón keresztül „értekezik” – elemzi a vb-t a szövetséggel. Mindmáig (ezt eltúloztam egy picit, mert valójában tegnapelőttig) „nem ült le” Tomislav Karadžić elnökkel, hogy megtárgyalják a múltat, a jelent és a jövőt!

Nem ért volna rá, vagy nagyban dolgozott a jelentésen?! Valójában nincs semmi papíron..., legalább is ezt lehet levonni abból, hogy a szövetség szakmai bizottsága a hét elején bemutatott 90 perces videóanalízis után azon a véleményen volta, hogy feltétlen fontos, hogy írásba foglalja mindezt, mert hasznos lehet a jövendő kapitányoknak tapasztalata (s a mi tapasztalatunk vele!). Érdekes volt, hogy ezúttal az is megjegyezte a szakmai bizottság, hogy a magáról általában harmadik személyben beszélő Radomir mostanában nagyon ideges a „második személyekkel” szemben, különösen, amikor valaki fotót akar készíteni róla. Ki hitte volna, hogy ilyen vékony a zománc azon a nemrég mindig mosolygós arcon!?

Nos, mindezek után mit tegyen az átlag szurkoló? Imádkozzon, hogy enyhítsék büntetését, vagy éppen azért, hogy maradjon meg neki mind a négy meccs. Vagy átkozódjunk, mert „itthagyták” nekünk, Kalodontista hamis mosolyával...

Szemet szúró mutatóujj!

Nem mondhatok semmi idevágóbbat, minthogy: „az emberi balgaságnak (talán még jobb: marhaságnak!) nincs határa.” Tisztában vagyok azzal, hogy a Jegyzeteim olvasóinak egyetlen százaléka sem veszi naponta a Politika kiadóvállalat sporttal foglalkozó napilapját, de nem hagyhatom ki a csütörtöki számában megjelent ziccert, mert hasonlót még ők maguk is csak évente egyszer-kétszer „képesek” összehozni.

Lehozták, hogy Stević, a Partizan kerékpározója Kínában megnyert egy futamot. Győzelmét a középső ujjának felmutatásával „ünnepelte”! Hogy kinek járt ez a „hála”, nagyon könnyű (és egyben nehéz) kitalálni. Könnyű – az egész világnak, mindenkinek, akik mögötte végeztek! Nehéz – mit vétettek a kínai szurkolók, a tv-nézők és azok, akiket a kerékpárversenyek egyáltalán nem érdekelnek? A versenybizottság egyszerűen kidobta a versenyből! Hogy ez túl radikális büntetés, vagy sem, egészen mellékes, ami az én mondanivalómat illeti. Mellékesen mondva, én pénzzel büntettem volna meg az illetőt. Nekem az szúrt szemet, hogy Radiša Čubrić, a szövetség edzője megpróbálja semlegesíteni a történteket, megemlítve Mark Cavendish esetét a nemrégen véget ért svájci versenyen. „Még borzasztóbb volt”, mondja ő, „amikor az két ujját mutatta fel”! És, hogy még meggyőzőbb legyen, amit mond a sportlap, lehozza a képet, melyen jól látható, hogy a szóban forgó versenyző két mutatóujját mutatja, mondván, mint nagyon sok mások is teszik: én vagyok az első, a legjobb!

Szóval, uraim (különösen Čubrić úr) a két ujj nagyon közel van egymáshoz, de abban, amit jelent, jobban mondva, amit mutogatásával akarnak az ujjak tulajdonosai mondani, nagyon, de nagyon messze vannak egymástól.

Hány élete van a macskának?

Nem csodálnám, ha Messit tegnap bevitték volna az elmebetegek kórházába! Napvilágot látott ugyanis a hír, hogy Maradona újabb négyéves szerződést kötött az Argentin Labdarúgó-szövetséggel. Szegény hegedű primás, ismét a nagybőgőt kell, hogy magához ölelje. Mindenki tudja, hogy az argentinok milyen módon érkeztek a vb-re, s milyen súlyos vereséggel távoztak a németek „jóvoltából”! S azt is tudja mindenki, hogy az „isten keze” mély letargiába esett hazaérkezésük után, ami leginkább „egyebekkel” jár az ő testi és lelki tusájában. S mindennek ellenére az argentin szövetség nem merte nem megbízni még egy világbajnoki periódusra. „A nép így akarja” – mondják ők.

Lehetséges, hogy így van, lehetséges, hogy Maradonának négy év múlva sikerülni fog biztonságosabban eljuttatni a válogatottat a vb-re, hisz Brazília, mint szervező, nem lesz a selejtezőkben. Lehetséges az is, hogy ott, a szomszédban, egy, vagy két lépéssel közelebb kerülnek a színarany trófeához... Az is lehet, hogy a következő négy év rárak még egy-két tízest kilókban és nem fog ugrálni, mint egy bolond a kispad előtt... Minden lehetséges vele kapcsolatban, mert már eddig is megmutatta, hogy legalább annyi élete van, mint egy átlagos macskának. Kérdés, maradt-e valami a kilencből!?

Mourinho és a varázsló

Maktub Muzi kenyai varázsló azt állította a múlt hetekben, hogy José Mourinho július elején Afrikában nyaralt, és négy varázsló kollégájától kért segítséget arra, hogy sikeres legyen a Realban! „Egy közvetítőn keresztül találkoztunk titokban, hogy a sajtó ne tudja. Azt akarta, hogy segítsek neki az új munkájában”. A mombasszai varázslót felkeresik a politikusok, vállalkozók, kereskedők, sportvezetők... A kelet-afrikai varászlókat Marabutnak nevezik, és ezt a kifejezést a kontinens ezen a részén a muzulmán hit vezetői is használják.

Persze Mourinho ezt nem hagyhatta szó nélkül. Íme a válasza: „Igen voltam a családdal Kenyában. Én katolikus vagyok, és ha lenne szükségem segítségre, akkor a teremtőmhöz fordulnék és nem a varázslókhoz. Sikereim alapja a munka, a munkához való hozzáállásom, teljes odaadásom és a töretlen hitem képességeimben!”

Kell ehhez valami hozzáadni? Talán csak annyit, van valami oka annak, hogy ezúttal szinte semmi mással nem foglalkoztam, csak az edzőkkel. S ez a következő:

Majdnem pontosan (néhány nap ide, vagy oda) ötven évvel ezelőtt vettem át a Novi Sad első csapatának ez edzését. Nem voltam még 28 sem! Egy évre rá a nagy Jugoszlávia I. ligájában rúgtuk a bőrt! „Mindenféle” Partizannal, Dinamóval, Hajdukkal, Vojvodinával, Sarajevóval és egyebekkel. Persze nem szeghetem meg szavamat, és csak mint piros-fehéreket említem a „másik belgrádi csapatot”.

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.

Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.

A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…

fi
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.

1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.

1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.

1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)

1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)

1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.

1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.

1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.

1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.

1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -