2012. február 8., szerda

Aranka, János, Jeromos, Salamon napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

OpenOffice (27.) – Táblázatok formázása

Számítógépes tippek kezdőknek és haladóknak

A táblázat egyes celláinak nem csak a méreteit változtathatjuk, hanem a keretét, színét, a benne elhelyezkedő információ pozícióját stb. Ehhez bele kell kattintanunk a megformázni kívánt cellába, vagy az egérrel többet egyszerre kijelölhetünk.

Ha többet szeretnénk egyszerre kijelölni, azt úgy tehetjük meg, hogy az egérrel az induló cellába kattintunk, majd az egérgombot lenyomva a végső celláig húzzuk az egeret. De tehetjük ezt úgy is, hogy az induló cellába kattintunk (elengedjük a gombot), majd a SHIFT taszter lenyomása mellett belekattintunk a lezáró cellába – ekkor az összes közbeeső cella is kijelölésre kerül. Ha egy egész sort szeretnénk kijelölni, akkor az egeret húzzuk a táblázat bal oldala mellé, pont a sor magasságában. Ekkor megjelenik egy nyíl, mely az adott sorra mutat, és ha kattintunk egyet, akkor a sor kijelölődik. Ugyanebben a pozícióban, ha nem csak kattintunk, hanem az egér gombját lenyomva föl vagy le mozgatjuk az egeret, akkor több sor is kijelölhető. Ez vonatkozik az oszlopokra is, vagyis az oszlopok fölött is megjelenik az oszlopra mutató nyíl. Az egész táblázat kijelölését egyszerűen úgy végezhetjük el, ha a táblázat jobb felső sarkához húzzuk az egeret, és amikor egy, a táblázatra mutató nyíl jelenik meg, akkor egyet kattintva az egész táblázat kijelölődik.

Ha kijelöltük a megformázni kívánt területet, a Table menü, Table Properties opcióját válasszuk ki (gyorsmenüben csak Table opció). Ekkor megjelenik egy dialógusablak, melynek első lapján az egész táblázatra vonatkozó speciális értékeket állíthatjuk be. Ilyen érték a tábla neve (a név az indexelésnél fontos), illetve szélessége. A relatív szélesség az oldal szélességéhez képest alakítja a tábla szélességét, de pontos méreteket is megadhatunk, ha kikapcsoljuk a Relative opciót. Ugyanitt állíthatjuk be a táblázat elhelyezkedését ( Alignment ), mellyel beállíthatjuk, hogy a laphoz képest jobbra-balra, vagy speciálisan helyezkedjen-e el a táblázatunk (ha teljes szélességben elfoglalja a lapot a táblázat, ennek az opciónak nincs jelentősége). Tehát ez nem a cellában elhelyezkedő információk helyzetét szabályozza. Ugyanezen a lapon találhatjuk meg a kötelező betartandó távolságokat is ( Spacing ), mely meghatározza, hogy a táblázat alatt, fölött és mellett, milyen távolságra indulhat más szöveg vagy objektum, vagyis hogy mekkora üres térnek kell lennie a táblázat körül.

A második lapon már kicsit vegyesebb a helyzet, ugyanis vannak globális, egész táblázatra vonatkozó beállítások is (többnyire), de vannak cella szintű beállítások is. Itt állíthatjuk be azt, hogy a táblázat előtt vagy után kötelezően legyen-e valamilyen törés (oldal- vagy oszloptörés), az oldal milyen stílusú legyen törés esetén (például így oldható meg, hogy a táblázat egy fekvő lapon legyen, a többi oldal pedig állón). Megszabható, hogy engedélyezett-e a tábla több oldalra vagy oszlopba tördelése, abban az esetben, ha úgy jön ki a lépés, vagy kötelezően egyben kell tartani a táblázatot (ekkor hatalmas üres helyeket hoz létre az előző oldalon, szükség szerint annak érdekében, hogy véletlenül se törjön meg a táblázat). Ez az opció az Allow table to split across pages and columns . Az alatta található opció, az Allow row to split across pages and columns , megengedi, hogy akár egy sor is félbetörjön szükség esetén. A Keep with next paragraph opció arra szolgál, hogy a következő bekezdéstől lehessen elválasztani a táblázatot, ami arra jó, hogy ha a táblázat alá valamilyen megjegyzést írunk, például a táblázat nevét.

A Repeat Header arra szolgál, hogy abban az estben, ha a táblázat több oldalra tördelődik, akkor megismétlődjön(ek) az első sor(ok), amiben az oszlopok jelöléseit helyeztük, ez könnyíti a dokumentum olvasójának tájékozódását a széttördelt táblázat esetében.

A Text direction nal meghatározhatjuk, hogy a szöveg vízszintesen íródjon, vagy pedig függőlegesen – ez az opció már cellánként változhat, nem vonatkozik az egész táblázatra. Ugyanitt található a függőleges igazítás ( Vertical alignment ) opció is, mely szintén cellánként meghatározhatja, hogy a tartalom függőleges irányban hogyan helyezkedjen el (felülre illeszkedjen, függőleges irányban középen helyezkedjen el, vagy az alsó vonalhoz illeszkedjen).

Innen folytatjuk.

A kérdéseiket, hozzáaszólásaikat továbbra is várjuk a bzs@cnt.rs címre.

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.

Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.

A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…

fi
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.

1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.

1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.

1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.

1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").

1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.

1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).

1931
Megszületett James Dean amerikai színész.

1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).

1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -