Az ekhós szekér útra kész...

– Az alaptörténet megmaradt, de sokkal tömörebb, lényegre törőbb. Vannak olyan szereplők, akik nincsenek jelen az eredeti műben, de érdekesebbé teszik az előadást – meséli Dániel, akinek jócskán van összehasonlítási alapja, hiszen a csapatban ő a legrutinosabb tanyás: tizedszer tölti a nyarat Kavillón. Tíz éven át próbált érdemi választ találni arra a kérdésre, hogy mi az, ami visszavonzza, de soha sem sikerült igazán.

– Nyilván sok minden közrejátszik ebben, egyrészt az a küldetéstudat, hogy megpróbáljuk eljuttatni a kultúrát azokba a kis falvakba, amelyeknek a lakói nem jutnak el a színházainkba, másrészt az a tény, hogy számomra túl hosszú a nyári szünet ahhoz, hogy semmittevéssel töltsem – fejti ki Dániel, aki elmondása szerint mindig érdeklődéssel figyeli, az újoncok miként viselik a tanyai életkörülményeket, az összezártságot. Ez azonban idén szerencsére senkinek nem jelentett különösebb problémát.

– Eleinte féltem a tanyai élettől, bár vendégként voltam már itt többször is, irigykedve figyelve az itt lévőket, ám most szembesültem azzal, hogy ez nemcsak szórakozás, hanem igen sok nehézséget is tartogat, mind a munka, mind az együttélés szempontjából – meséli László Judit, az akadémia elsőévese, aki most már úgy érzi, nagyon jól be tudott illeszkedni, sőt, kifejezetten élvezi az kavillói életet, akárcsak évfolyamtársnője, Nagyabonyi Emese, aki elárulta, korábban az osztálya arra tippelt, neki lesz a legnehezebb alkalmazkodnia a körülményekhez, és az első hét valóban nehéz volt számára, hiszen nagyon hiányoztak neki az otthoni dolgok, honvágya volt, de amikor beindult a munka, akkor egyre jobban kezdte élvezni azt, hogy részese lehet mindennek.

– Élvezem az összetartozást, a csapatszellemet, a természet közelségét, egyszóval mindent – jelenti ki határozott lelkesedéssel, de hasonlóképpen vélekedik évfolyamtársa, Kucsov Borisz is, aki ugyan alapvetően városi gyereknek tartja magát, nagyon szereti a tanyai közeget, így kiválóan érzi magát a tiszta, természetes környezetben. Szerinte együtt élni a létező legnehezebb dolog, márpedig ők együtt élve dolgoznak hetek óta, ráadásul különösebb probléma nélkül, igazi csapatként funkcionálva. A csapat fontosságát Pámer Csilla is hangsúlyozza, mondván, mindenki megtalálta a helyét, a szerepét, segítik egymást, figyelnek egymásra, miközben remekül érzik magukat együtt.

– Nincsenek feszültségek, nincsenek konfliktusok, amik esetleg rányomnák a bélyegüket a hangulatra, ami nagyon fontos, hiszen nyár van, ami a pihenés, a regenerálódás időszaka. Margaréta nagyon sokat tesz mindezért, mindenkinek segít, ha valami problémája van, és rendkívül jól megszervezi az időnket úgy, hogy minden beleférjen, amit fontosnak tart megvalósítani, ugyanakkor semmi ne legyen teher számunkra – magyarázza Csilla, Emese pedig azt ecseteli, mennyire megkönnyíti a munkát az, hogy a rendezőnő közvetlen kapcsolatot tart fenn mindenkivel. Mindezzel Judit is egyetért, hozzátéve, sokat jelent nekik, hogy a rendezőnő mindenkit engedett kibontakozni, érvényesülni, a próbák nem voltak megterhelők számukra, sőt, azt mondja, mivel mindvégig nagyon sokat nevettek, szinte észre sem vették, hogy valójában milyen kemény munkát végeztek. Abban tehát valamennyi szereplő egyetért, hogy rendkívül izgalmas próbafolyamat áll mögöttük, hiszen az elmúlt hetek során sok olyan dologgal is foglalkoztak, amik első látásra talán nem kötődnek szervesen az előadáshoz, mégis nagyon nagy hasznát veszik a műhelymunkák során elsajátítottaknak.

– A meglévő tudásunkat megpróbáltuk más módszerek segítségével újraértelmezni. Kicsit olyan volt ez számomra, mint amikor az ember építőkockákból várat épít, majd lebontja, és aztán ugyanazokból a kockákból egy egészen másmilyen várat épít fel. Nagyon izgalmas játék… – magyarázza Hajdú Tamás, a Művészeti Akadémia harmadévese, aki az előadás címszerepét, Göndör Sándort, azaz a falu rosszát alakítja, akinek a megformálása korántsem volt könnyű feladat számára.

– Minden figurához meg kell találni a kulcsot, mindegyik szerepnek meg kell járni a poklait. Még soha nem játszottam címszerepet korábban, így alaposan fel volt adva a lecke számomra, éppen ezért eléggé megviselt a próbafolyamat kezdeti szakasza, amikor kerestem magamban a figura személyiségéhez közeli személyiségjegyeket. Nagyon sokféle utat kipróbáltunk Margarétával, bízom benne, hogy ez az út, amit kialakítottunk, megfelel majd az elvárásoknak – fejtegeti Tamás. Borisz számára ugyanakkor egészen más jelentette a kihívást, az, hogy egy az eredeti műben nem létező figurát kellett megformálnia.

– Amikor azzal szembesültem, hogy egy olyan személyt alakítok, aki az eredeti darabban nem létezik, kicsit megijedtem, hiszen nagyon nehéz így életre kelteni egy figurát, de úgy érzem, a próbafolyamat során jól kialakítottuk a karaktert, aki egy alamuszi férj, folyamatosan alárendelt szerepet játszik a feleségével szemben, amit mi megpróbáltunk komikusan ábrázolni – meséli Borisz, akitől a figura személyisége eléggé távol áll, de mégis megpróbál mindent megtenni azért, hogy hitelesen formálja meg, az elmúlt hetek során még bajuszt is növesztett. Emesének a figura megtalálása mellett az is óriási kihívást jelentett, hogy elsajátítsa a szabadtéri színjátszás eszköztárának sajátságos jegyeit, amihez elmondása szerint jócskán fel kellett szabadulnia, magabiztosabbá kellett válnia a színpadon.

Kétségtelen, valamennyien hosszú utat jártak be a próbafolyamat során, de hosszú az az út is, amely még előttük van, hiszen bár már túl vannak néhány hivatalos főpróbán, izgalommal várják a szombati ünnepélyes bemutatót, bíznak a jó fogadtatásban, hiszen szívvel-lélekkel készítették az előadást, így joggal reménykednek abban, hogy azt a közönség is élvezni fogja majd. Szerintük ugyanis mindenki talál majd benne kedvére való részt, akár a könnyedebb vidám elemeket, akár a mélységeket kedveli, a darab ugyanis fontos eszmei értékeket is hordoz a ma embere számára. A dalok, a koreográfiák pedig rengeteg frissességet, energiát sugároznak.

Akárcsak ők maguk. Néhány óra elteltével még mindig nincs áram Kavillón, időközben az eső is elkezdett esni. Valahogy észre sem vettük. A rendezőnő dönt: a kinti próba ugyan elmarad, de bent folytatódik a munka. Azt csinálják, amit lehet, ahogy lehet. A lendület nem lankad, menni kell tovább, ahogyan az ekhós szekérnek is haladnia kell tovább, történjen bármi…