
DEBRECEN–LEVADIA Nem lesz könnyű dolga a Lokinak, főleg, ha hasonlóan gyönge teljesítménnyel állnak elő a magyar bajnokcsapat játékosai, mint a múlt heti első mérkőzésen. Ezzel az együttes minden tagja tisztában van, így pl. sorsdöntő fontosságú lehet a nézőtéri támogatás is, az, hogy minél több néző drukkoljon a helyszínen, az Oláh Gábor utcai stadionban. – Tavaly is úgy értünk el sikereket, hogy szurkolóink végig mellettünk álltak – fogalmazott Bernáth Csaba, a DVSC csapatkapitánya. –Nagyon sok kupacsatát megéltem már, és jó eredmény mindig akkor született, amikor a csapat és a drukkerek egy hullámhosszon voltak. Reméljük, ezúttal is sokan lesznek, és mi is mindent megteszünk, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Akik már eldöntötték, hogy mindenképpen kijönnek a mérkőzésre, azt üzenem nekik: hozzanak magukkal még egy embert! Bernáthhoz hasonlóan Adamo Coulibaly is elismerte, hogy a szurkolók tizenkettedik emberként tudják segíteni a csapatot. A francia támadó telt házban bízik: – Egy évvel ezelőtt érkeztem a Lokihoz, a debreceni szurkolótábor már kezdettől fogva megragadott. Tudom, mennyit jelent egy játékosnak, ha több ezer ember előtt futballozhat. A Bajnokok Ligája-szereplés is elsősorban annak volt köszönhető, hogy olyan sokan bíztak bennünk, kijöttek a mérkőzéseinkre és buzdították a csapatot. Mindig pluszerőt adott nekünk a drukkerek szeretete, amikor nehéz helyzetbe kerültünk, segítségükkel átlendültünk a holtponton. Remélem, hogy szerdán, a Levadia ellen telt ház lesz. Kérem a szurkolókat, hogy jöjjenek el a találkozóra, és együtt harcoljuk ki a továbbjutást! Az odavágó egyetlen magyar találatát előkészítő Dombi Tibor jól emlékszik arra, hogy egy évvel ezelőtt a Levadia labdarúgóira milyen hatással volt a debreceni tábor: – A tavalyi hazai meccs után az észt játékosok a B-középet fényképezték, annyira megragadta őket a hangulat. Nincsenek hozzászokva. Remélem, hasonló élményben lesz részük szerdán is. A tegnapi edzés után jó volt a hangulat a csapat játékosai között, az együttes friss szerzeménye, Kabát Péter amondó, hogy jobb csapat a Loki, de ezt a pályán kell bizonyítani: – Az első mérkőzésen nem volt nagy iram, ami elsősorban a melegnek tudható be. Többet birtokoltuk a labdát, helyzeteket dolgoztunk ki, főleg a második félidőben, de csak egy gólt tudtunk rúgni, így nehéz lesz a visszavágó. Ennek ellenére bizakodva várom a találkozót, mert egyértelmű, hogy jobb csapat vagyunk, de ezt szerdán a pályán is be kell bizonyítanunk. Mindenképpen meg kell nyerni a mérkőzést, és ha továbbjutunk, akkor majd foglalkozhatunk a Bázellel is. Addig csak a visszavágó van fókuszban. A találkozó 20 órakor kezdődik, a játékvezető az első BL-meccsén dirigáló Tom Harald Hagen lesz. PJUNIK–PARTIZAN A belgrádi együttes lényegesen könnyebb helyzetből várhatja a visszavágót, a 3:1-es előny tudatában úgy léphetnek pályára, hogy akár egy minimális vereség is belefér. Mindenesetre a korai elbizakodottságot, ami oly jellemző tud lenni a szerbiai labdarúgóközegre, nem árt mellőzniük Aleksandar Stanojević edző tanítványainak, mert az akár kudarchoz is vezethet. Ezt elkerülendő a mester ígéretet tett, hogy rendkívül támadó felfogásban lépnek ma pályára: – Nagyon elővigyázatosak és koncentráltak vagyunk, két nappal korábban jöttünk ide, a klub meghallgatott bennünket, mindenki nagyon komolyan veszi ezt a találkozót. Nehéz meccset várok, de azt gondolom, hogy jobb gárdánk van, és hiszem, hogy mi megyünk tovább a párharcból. Támadó felfogásban, két csatárral fogunk játszani. Mi a Partizan vagyunk, tartanunk kell magunkat a jól ismert stílusunkhoz. A nemrégiben véget ért világbajnokságon is szerephez jutó Radosav Petrović is bízik a csapatban, habár sajnálja, hogy nem sikerült több góllal nyerniük a hazai meccsen: – A továbbjutási esélyeink reálisak, kedvező előnyt gyűjtöttünk az előző találkozón, ám csak a visszavágó után érdemes azon gondolkozni, hogy melyik csapat várhat ránk a következő körben. A találkozó 17 órakor kezdődik a jereváni Nemzeti Stadionban.