1973-ban jártam először Angliában. Pont huszadik születésnapomat ünnepeltem volna ebben az évben. Persze munka közben, amikor az ember tizenhat órát dolgozik, tizenkettőt egy városi étteremben, négyet ráadásként a már annyit emlegetett SEASHORE C. C. bárjában, legkevésbé sem gondol a születésnapjára, ami valamikor szeptember második felében esedékes.
Ekkor a bárban még az asztalokról szedegettük le a felesleges poharakat, majd azokat elmostuk, az üvegeket meg a megfelelő ládákba pakoltuk és azokat a különböző cégek vitték vissza a gyárakba, amikor hozták a megrendelt italokat. Működött ez az egész szervezés pontosan, mint a svájci órák, évszázadok óta, de mégis az volt az érzésünk, sokkal lazábban az elvártnál. Németországban nem lehetett volna olyan szabadon élni, dolgozni, mint Angliában.
Sheffieldarms - az acélváros címereAz előző évek ott megélt tapasztalata valahogyan ezt a meggyőződést reflektálta. Az ott élő és pihenő egyszerű emberek, angolok, skótok, ritkábban előforduló írek, mind kedvesen érdeklődtek felőlünk, miután megtudták, honnan jöttünk, és szinte hihetetlenül „kényeztettek” bennünket. Az akkori Jugoszlávia ismeretlen világa valami különös jelentőséggel bírt. Nem igazán kommunista, láger ország, hanem valami köztes, szabadabb világ, melynek varázsa érdekelte őket. Az meg végleg betette náluk a kaput, amikor elmagyaráztuk, hogy mi még ráadásul magyarok vagyunk. Akkor még nem „kissebség”, annak minden utókori nyűgjével együtt.
Számtalan „baráti”, vagy inkább ismeretségi kapcsolatra tettünk szert hetente, melyekből néhány még az évek próbáját is kiállta, hisz meglátogattak bennünket az akkori nagynak számító hazánkban, városunkban kedves vendégekként ismerkedtek a múlti kulturális léttel, és merem állítani, szerettek is nálunk megjelenni. Ezt rombolták le később azok az új barbárok, akik fel sem fogják, hogy a kiépített bizalom hídjai mekkora jelentőséggel bírnak a nemzetközi létezés terén, és milyen nehéz azokat kiérdemelni?
Sheffield - városháza és a béke kertMár szeptember volt, és készülődtem az első Angliából hazafelé vezető utam nyakatekert megszervezésére, amit holland barátaim meglátogatásával fűszereztem, kikkel még valamikor az OHRIDI – tó partján ismerkedtem meg. Éppen erről meséltem egy SHEFFIELD – i családnak, kik hármasban, apa, anya és szemrevaló lányuk, valamilyért rákérdeztek születésem dátumára. Magam is meglepődtem, hogy bíz két hét múlva, valahol Hollandiában én húsz éves leszek. Ünnepelhetek.
Másnap este ugyan ez a család kedvesen az asztalukhoz hív és bizalmasan gratulálva átad nekem egy kis ünneplőbe öltöztetett csomagocskát, leendő születésnapom ürügyén. Mivel ők büszke SHEFFIELD népének leszármazottai, az ajándék is utal származásukra, fűzték hozzá, mindhárman egyszerre és mosolyogva. Én meg ott álltam az asztalnál oly meglepetten, hogy percekig válaszolni sem tudtam zavaromban, majd bontogatni kezdtem a csomagot. Egy kis olló készlet, pedikűr-manikűr, került elő a dobozocskából, rajta a világhírű acél pecsétjével, és én ekkor fel sem fogtam az ajándék jelentőségét. Olyan kedves gesztusként értékeltem, amilyet emberek egymásra odafigyelve gyakorolnak, sem több, sem kevesebb, de egy jóleső érzés.
Csak az idő kíméletlen múlása tette ezt az ajándékot rendkívülivé, mert harminchét éve én más ollót a kezembe nem tudok venni, csak azt a kettőt, amit ez a készlet tartalmaz. Mindenhová viszem magammal, és mint a legféltettebb kincsem őrzöm. Most is itt van előttem, rápillantottam, az íróasztalomon, és csak akkor nyugodtam meg, amikor a valamikor aranysárga, ma már inkább érett bőrtokot megfogtam, benne az ollókkal. SHEFFIELD –i ollók!
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.
1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).
1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.
1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.
1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.
1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.
1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.
1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).
1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).
1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.