„És mondák a székely hegyek…”

Szíria, Palesztina, Egyiptom...

Tizenhét éves korában szüleivel Konstantinápolyba utazott, hogy az ott elhunyt nagyanya rájuk hagyott vagyonát birtokba vehessék. A tervezettnél azonban jóval hosszabb ideig maradtak, mivel évekig tartó, eredménytelen pereskedésbe bonyolódtak a vagyonra igényt tartó mohamedán egyházzal. Orbán Balázs ezt az időszakot használta fel arra, hogy nagyobb körutazást tegyen a Közel-Keleten és Görögországban. Ennek során bebarangolta az akkori török birodalomhoz tartozó Szíria, Palesztina és Egyiptom nevezetesebb tájait, városait. Felkereste az eszményített ókori Görögország földjét, és az Égei-tenger számos szigetét is meglátogatta. Utazása során vásárolt néprajzi gyűjteményét hazatelepülése után az Erdélyi Múzeum Egyesület nek adományozta, útja tapasztalatairól pedig az Utazás Keleten című művében számolt be. Fiatal kora ellenére szakszerű, élvezetes stílusú művet alkotott. A Libanon-hegység, a Holt-tenger, vagy a meglátogatott városok – Bejrút, Jeruzsálem, Kairó, Alexandria, Athén stb. – leírásai ma is tanulságosak. Könyvét különösen érdekessé tette, hogy a bejárt területek történelmi múltját és műemlékeit is pontos részletességgel ismertette.

A szabadságharc hírére hazasietett és olasz emigránsokból 150 fős szabadcsapatot szervezett. Bevetésükre azonban nem került sor, mert mire a határra érkeztek, a szabadságharcot leverték, így ők is hontalanná váltak. 1850-ben Londonba menekült. Két évig órajavításból tartotta fenn magát, majd átköltözött az emigránsok központjába, Jersey szigetére. Nem bírván a hontalanságot, 1855-ben visszatért Konstantinápolyba, majd 1859-ben hazatelepült családjával Lengyelfalvára.

Az 1860-as években élete fő céljának Székelyföld bejárását tekintette azért, hogy levéltári és tapasztalati anyagot gyűjtsön szűkebb hazája átfogó leírásához. Nagyszabású és aprólékos kutatómunka eredményeként született meg fő műve, A Székelyföld leírása című monográfia. Ez az öt székely szék és a Barcaság térségét mutatja be. Adatainak összegyűjtéséhez semmiféle anyagi támogatást nem kapott. Könyvében 520 falut és várost ismertetett, felkutatott 80 várromot, több száz templomot, barlangot, forrást, műkincset, régészeti emléket. Munkája kiapadhatatlan forrása a legkülönbözőbb tudományágaknak. Enciklopédikus honismereti művével pótolhatatlan értékeket mentett meg a feledéstől. Tudományos teljesítménye elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. A Székelyföld leírásának szerves folytatása másik nagy műve, a Torda város és környéke , amely halála előtt egy évvel jelent meg. A magyar városkutatás első jelentős alkotása ez a könyv.

A kiegyezés után Pestre költözött mivel bekapcsolódott az ország politikai életébe. Élete értelmét azonban nem a politizálás, hanem honismereti tudományos munkássága jelentette. Szülőföldje, Szejkefürdő idegenforgalmi célú kiépítésével példát mutatott a gyakorlati országépítésre is. A fürdő 1871-ben az ő tulajdonába került, ekkor felújíttatta, új meleg fürdőt, vendéglőt, szállodát építtetett. Mivel Udvarhely számára fontos volt a forrás vize, 3 literes agyagkorsókba töltve naponta szállították szekerekkel a városba. Az agyagkorsókat pedig a korondi fazekasok készítették, így ebben a faluban is virágzásnak indult a kézművesség.

„A hargitai fenyőkből ne csak koporsók hasadjanak…”

Orbán Balázs, a legnagyobb székely 120 évvel ezelőtt, 1890-ben hunyt el. Mint életében, halálában sem tudott nyugodni. Háromszor temették el két kriptába, majd a földbe. Egy évtizedig jeltelen sírban nyugodott. A véletlen és a sors fintora, hogy utóélete is hányattatott volt.

Első nyughelye végakarata szerint a Szejkefürdő nyugati oldalába épült kripta volt, ahová édesanyja és fiatalon elhunyt húga mellé temették. Ott pihent 14 évig. 1904-ben újratemették, az új kripta azonban korántsem volt méltó a nagy székely személyiségéhez. Az örökösök elsőrendű szempontja a takarékosság volt, ezért az eredmény egy dísztelen, jellegtelen, a nagy halotthoz méltatlan építmény lett. Az első világháború idején többször is megrongálódott, kétszeri földcsuszamlás, sőt villámcsapás is érte, végül összeomlott. A kriptát sírgyalázók is kirabolták, az érckoporsó használható anyagát széthordták. 1921-ben a beomlott kripta elé ásott sírgödörbe temették el – immár harmadszorra. Egy egyszerű fejfát sem állítottak neki. 1926-ban a Székely Közélet című újság ezt írta: „Ha idegen érkezik Szejkére és a nagy székely sírját keresi, a gyomtól nem találja.” A végső kegyelet tovább váratott magára. Aztán a centenárium mintha felrázta volna a lelkeket, és elkészült az új síremlék. 1931-ben immár negyedszer temettél el Orbán Balázs földi maradványait – ezúttal a végső nyugvóhelyre. Nyírő István udvarhelyi születésű író búcsúztatta. A legnagyobb székely emberi nagyságát néhány mondatban foglalta össze. A szöveg nyomtatásban sehol sem jelent meg, egy idős helybeli azonban gyorsírással lejegyezte. Vofkori György napjaink egyetlen, s valószínűleg utolsó Orbán Balázs-kutatója gyűjtőmunkája során rábukkant a szövegre így neki köszönhetően sikerült megmenteni az utókor számára. Íme a búcsúztató szövege, amelyet személyesen Vofkori Györgytől hallottam Szejkén, Orbán Balázs sírjánál.

„És mondák a székely hegyek, völgyek, fák, fellegek, nap, hold és csillagok, a több mint 100 évig hallgató kövek, alkossunk a magunk képére, a magunk hasonmására embert. És így született meg Orbán Balázs. Mert nincs ezen a földön egy tenyérnyi hely, mely lába nyomát ne érintette volna. Nincs egy elfeledett sírhant, melyet fel ne keresett volna. Nem halottat látni jöttünk, hanem lelket látni, és Orbán Balázsnak azt az elvárását magvalósítani, hogy a hargitai fenyőkből ne csak koporsók hasadjanak, hanem bölcsők készüljenek, melyet a népek nem támadnak meg, hanem szeretettel vesznek körül és dajkásan ringatnak el.”

Orbán Balázs sírja, és az odavezető székelykapusor idegenforgalmi látványossággá tette napjaink Szejkéjét. Enyhe emelkedőn, a síremlékig 14 székelykapu alatt juthatunk el a legnagyobb székely nyughelyéig.