B-terv, kicsi(t) ír

–Az első nagylemez után három évvel elkészülhetett a kislemez. Rajtatok kívül kinek köszönhetően?

– Ahhoz, hogy egy lemez meg tudjon valósulni, támogató kell. A magyarországi Kárász faluban valami oknál fogva bennünket nagyon megszerettek. Ez a kislemez úgy tudott megvalósulni, hogy egy kárászi polgár úgy döntött, hogy neki tetszik annyira, amit csinálunk, hogy a saját pénzéből kifizesse ennek a lemeznek a felvételét. A pénzforrás innen származik. Az anyag pedig már egy ideje a tarsolyunkban volt.

–Újdonságok, új dallamok is vannak a lemezen.

– Próbáltuk megtörni ez eddig megszokott stílust. Sokszor kaptunk kritikát, hogy monoton a zene. Ezért került az albumra egy citerás, valamint egy lassú dal is. Tőlünk megszokta a közönség, hogy gyorsak, pörgősek a dalaink. A koncerteken se szeretik a lassú számokat, tisztában vagyunk vele. De nem hagyjuk magunkat. A lassú számnál pontosan tudtuk, hogy mit szeretnénk. Hogy popos hangulat legyen, de megmaradjon a népzenei vonal is. Juhász Gábort kértük meg, közreműködjön ennek a dalnak a feljátszásában, mivel ő sokat játszik népzenét, bármit játszik, abban benne lesz a népzenének a vonási technikája. Kiegészülve vele, megszületett ez a popos, népzenés szám. Ez a kettő bontja meg a folytonos zúzást. Továbbá van ezen a lemezen egy olyan szám is, amelyben éneklünk, meg egy ír-hangvételű dal, a Kicsi ír. Összesen hat szám szerepel a kislemezen.

–Úgy döntöttetek, hogy mégsem kerestek fel kiadót a lemez sokszorosításához.

– Mivel manapság a lemez tulajdonképpen egy promóciós anyag, inkább úgy döntöttünk, hogy nem adjuk ki hivatalosan, kiadón keresztül, hanem a teljes anyagot hozzáférhetővé tesszük, vagyis letölthető lesz a honlapról. Úgy gondoltuk, hogy az a fontos, hogy minél többen hallgassák. Más persze az, amikor meg lehet fogni, ezért általában a koncertre sokszorosítunk néhány darabot és ott lehet megvenni.

–Hét év hosszú idő egy zenekar életében.

– Mi 2003-ban úgy alakultunk, hogy akkor már volt egy kezdetleges zenekar. Akkoriban az volt a legfőbb kérdés, hogy hogyan indulunk el. Az első koncertünk a bácskossuthfalvi Korzó nevű étteremben volt, ami ma már nem is létezik. Néhány pici helyen fel tudtunk lépni és valamiért – a mai napig nem tudom, hogy miért – pár újság írt rólunk, és szép lassan megindultunk ezen az úton. Kocsmákban, majd fesztiválokon zenéltünk, a kisszínpadtól a nagyobb színpadig. Később átléptük az országhatárt, Magyarországon majd Romániában, Erdélyben léptünk fel. Tudtuk, ha többet akarunk, demót is kell készítenünk. Ez valahogy kikeveredett a kezünk közül, mindenki hallgatta. Ezt először bajnak gondoltuk, de rájöttünk, hogy ez jó dolog. 2007-ben pedig, szintén a kárásziaknak köszönhetően Pécsett felvehettük az első igazi albumunkat.

–Most viszont komolyabb változásokon mentetek keresztül.

– A zenekar folyamatosan változik. Az elején a zenekar fele úgy fogta fel, hogy ez egy jó buli, a másik fele pedig szeretett volna ebből megélni. Megállapodtunk, hogy dolgozunk, csináljuk a zenét egy laza tempóval, utazunk és elmegyünk oda, ahova hívnak bennünket. Aztán telt-múlt az idő, és komoly ellentétek merültek fel. Hiszen hetedik éve zenélünk, mindenki másmilyen életet él. És ez ellentéteket szül. Nehéz erről a dologról beszélni, hiszen ez nem egy munkahely, ahonnan csak úgy el lehet bocsátani embereket. Ez nem egy üzlet, hiszen ez a zenekar nem adott megélhetési lehetőséget. Tehát eldönteni, hogy ki az akitől megválunk, és kitől nem, nagyon nehéz. Hét éven keresztül együtt voltunk jóban-rosszban. Mindenki hozzátette a magáét, részt vett a munkában. De mégis kialakult ez az új felállás: Boldizsár Zoltán furulya, Boldizsár Imre brácsa, Poósz Béla dobok, Papp Máté, basszusgitár, és jómagam Zvekán Péter, gitár.

–Az elmúlt években láthattunk benneteket itthon, de annál többet hallottunk a külföldi fellépéseitekről. Valóban nehézkesek az itthoni körülmények? Mi a fő oka véleményed szerint, hogy itthon nem elsősorban az itteni zenekaroknak adnak fellépési lehetőséget?

– Általános szabály, hogy a zenekarok nagy része, a rétegzene esetében, a saját országában nem érvényesül. Persze mindig vannak kivételek. A fővárosokban zajlik az élet, de azon kívül nem nagyon. A koncertjeink legnagyobb része Magyarországon van, és elenyésző Vajdaságban. Kár, mert nagyon sok rendezvényen elhangzik, hogy fontos lenne, hogy megjelenjenek a vajdasági zenekarok, de mégsem látni őket. Továbbá több esetben a vajdasági rendezvényeket nem is vajdaságiak szervezik, fogalmuk sincs, hogy kik léphetnének fel a hazaiak közül. Nem számít nekik, hogy ugyanazok lépnek fel minden fesztiválon.

Az is baj szerintem, hogy nem sok olyan jó zenekar van, akik saját dalokat adnak elő. Hosszabb távon ők tudnak fennmaradni. Nagyon sok jó zenekar van, akik feldolgozásokat játszanak, szerintem ők rövid távon lehetnek csak sikeresek. Ezeknek esélye sincs egy bizonyos szintet túllépni. A megmutatkozási lehetőségeknél muszáj kitartónak lenni, és egészen pici helyekről indulni, pici helyeken fellépni. Ezeknek a kellemetlenségeit is túl kell élni. Ha nem a fővárosból, hanem kisvárosból, faluból indul az ember, akkor onnan ki kell törni, ami szintén nem könnyű dolog. Vajdaságban szívügyünk itt játszani, de sajnos nincs annyi lehetőség. Nehézkesen indul, de vannak jó megmozdulások Vajdaság szerte. Nem lehet összehasonlítani külfölddel, de ahhoz képest, hogy milyen országban élünk, alakul ez is.

–Mikor és hol láthatunk benneteket?

– A nyár folyamán egyelőre nem lesz koncert itthon. Augusztusban kizárólag Budapesten leszünk. Szeptembertől pedig majd meglátjuk.