2012. február 4., szombat

Ráhel, Csenge, Jára, Jarmila, Johanna, Andrea napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Őszinteség és politika

Dombosi beszélgetés Kukorelly Endrével

kukorelli

Kukorelly Endre József Attila-díjas író, költő, újságíró, kritikus, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára és a Kalligram folyóirat szerkesztője, nem mellesleg pedig a Magyar Íróválogatott tagja. Azért tartom fontosnak ezt kiemelni, mert én – labdarúgásról mit sem tudó bölcsészként – feltettem neki azt a kérdést is, hogy melyik csapatnak szurkol a vb-n. Nem kellett volna. Azt mondta, magyar ember magyar futball-válogatottnak drukkol, és soha ne bízzak olyasvalakiben, aki a meccsnézésen túl képes egy külföldi mezben játszó focistának szorítani. Hogy más kérdésekben hasonlóan vehemens, az az alábbi interjúból is kiderül.

Nemrég megjelent kötete, a Mennyit hibázok, te úristen már címében utal arra, hogy a megszokott kukorellys stíluson ezekben a versekben sem változtatott. Miért ez a kényszeres alulstilizáltság, a hétköznapi beszéd retorikai alakzataihoz való vonzódás, a látványosan depoétikus attitűd?

Valóban ezt a jellemzést szokták rólam adni, van is benne igazság, de nincs különösebb koncepcióm e tekintetben. Csak egy dolog érdekel: hogy amit kiadok a kezemből, az őszinte legyen. Az az elvem, hogy francba az irodalommal, ha az ember irodalmat ír! Nyugodtan fittyet lehet hányni a nagy elődökre, arra, hogy mások hogy csinálták. Én a saját lelkemet próbálom prezentálni, olyan nyelvi struktúrákat akarok létrehozni, amelyek tükörként működnek, tehát fel tudom fedezni magam bennük.

Farkas Zsolt az önről szóló monográfiájában a grammatikai helytelenséget politikai liberációként értelmezi. Ezzel összecseng, hogy az idei országgyűlési választásokon a Lehet Más a Politika színeiben be is került a parlamentbe. Hogyan egyeztethető össze a – Kosztolányitól kölcsönzött fogalmakkal élve – homo politicus és a homo aestheticus?

Számomra minden csakis esztétikailag értelmezhető, így a politikai diskurzus, a közös ügyek intézésének beszédmódja is. Ottlik Gézával értek egyet abban, hogy nekem igazából ízlésbeli problémáim vannak a fennálló rendszerrel. Úgy gondolom, ez az őszintétlenség, a populista, demagóg duma meg a sok össze-vissza hazudozás egyszerűen ízléstelen. Azért hagytam magam belesodortatni az LMP-dologba, mert azt olvastam ki belőle, hogy van egy fiatalokból álló társaság, amely esetleg majd másképp kezd el kommunikálni, tehát egyfajta patetikus diskurzust fog bevezetni, nem érdekli majd a bevett leosztás (bal–jobb, liberális–konzervatív, népi–urbánus, nyugati–keleti, kuruc–labanc), és – ahogy Bocskai István mondta – elkezdenek majd a dologról magáról beszélni. Ha úgy tetszik, alulstilizáltan fognak megnyilvánulni, mert a politika „föléstilizálja” magát annak a beszédmódnak, amit én normálisnak érzek.

Szerintem a szövegei, de újfent a politikai szerepvállalása lényegi jegye is a provokáció: az elődök kinevetése, a nyárspolgári élet kifigurázása. Olyan ez önnél, mint egy túlélési mechanizmus?

Nem vagyok a feltétlen harc híve, sőt a polgárpukkasztás sem célom. Szerintem csak normálisan kell beszélni, és ez már elég provokatív. Arról van szó, hogy úgy van a magyar társadalom szocializálva, hogy a kocsmában normálisan beszélnek egymással az emberek, de abban a pillanatban, ahogy föl kell lépni a pódiumra vagy nyilatkozni kell a tévében, abnormális beszédmódban fogalmaznak. Az irodalomban is így van ez: az írók is ugyanolyan tökfejek, okosak meg félhülyék, mint a zongoristák, a hajléktalanok meg a kazánkovácsok, de amikor elkezdenek írni, fennköltté válnak, és ez szánalmas. Én a saját szövegeimben is megpróbálok kicsit ez ellen nyomulni, és ez valóban egyfajta provokációnak tűnhet mások számára.

Bár a pszichoanalitikus megközelítésmód a lehető legtávolabb áll öntől, sokan a szövegeit önterápiás írásokként értelmezik, különösen igaz ez az Ezer és 3 című regényére. Mennyire volt ennek megírásakor kibeszélési kényszere?

Szerintem az ember egy bizonyos életkor után megengedheti magának, hogy őszintén beszéljen az életéről. Ennek a könyvnek a megírásakor elhatároztam, hogy itt aztán tényleg nem fogok szépelegni, mismásolni, elhallgatni, és olyan helyzeteket fogok leírni, amik számomra érdekesek, jellegzetesek, de nem hiszem, hogy ettől ez a könyv erőteljesebben önanalitikus jellegű, mint az előzőek. Mivel jó ideje kreatív írást oktatok, azt szoktam mondani a tanítványaimnak, hogy használják terápiaként az írást. Szerintem mindenkinek – hangsúlyozom: mindenkinek – kellene írnia, nem azért, hogy publikálja, hanem mert az írás olyan folyamat, amelynek terméke által az ember pillanatfelvételekben láthatja a saját arcát, és ez fontos ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni önmagunkkal, nemcsak a jó oldalunkkal, a szépségünkkel, hanem a hülyeségeinkkel is.

Igaz, hogy a későbbiekben ezt a regényt fogja továbbírni?

Igen, ez lesz a fő csapásirány, főleg ezzel fogok vacakolni, mivel a férfi–nő kapcsolatban látok még megírandó témát, különösen amiatt, hogy szerintem Tolsztoj Anna Kareninája a világirodalom egyik legjobb regénye, de egyáltalán nem kap benne helyet a szexualitás, és a regényemmel valahogy ezt igyekszem kompenzálni.

KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Húsz éve nem esett annyi hó, mint amennyi a hétvégére várható, hallgatom a híradásokban. Magyarországon naponta közölnek új híreket arról, hogyan készülnek a katasztrófahelyzetre. Egyebek között úgy, hogy az önkormányzatok számba veszik az egyedül élőket, felkeresik a rossz szociális helyzetben lévőket, hogy ellenőrizzék, ki él fűtetlen szobában, ki szorul segítségre. Mert nemcsak a hajléktalanok lesznek/vannak bajban a szibériai hidegben, hanem azok is, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de a szobájuk fűtetlen, mert vagy már régen kikapcsolták a központi fűtést, vagy mert egyszerűen nem futja nekik tüzelőre.

Nálunk vajon hányan lehetnek, akik ilyen fajta segítségre szorulnak? A hajléktalanokról sem beszélünk, mintha nem is lennének, pedig vannak, és nagyon sok az olyan idős, egyedül élő ember, aki hallgat, szégyelli a szegénységét, miközben nélkülözik. A napokban bejött a szerkesztőségünkbe egy hatvan év körüli férfi. Elpanaszolta, hogy négy napja nem evett semmit, és ő ezt már nem bírja tovább. Meghallgattuk. Elmenőben egy levelet adott át kollégámnak, amelyben az állt, azon az estén felgyújtja magát Szabadka központjában. Másodszor kaptunk ilyen levelet.

Lehet erre azt mondani,hogy a férfi nyilván beteg, feltehetően nem is akar öngyilkos lenni, csak fenyegetőzik, de valami miatt mégiscsak az újságírókat kereste fel. Tudatni akarta a világgal, hogy bajban van, és nem látja a megoldást.

Szerencsére a férfi mégsem tette meg, amire készült. Hogy hányan vannak hozzá hasonló kilátástalan helyzetben, az csak a népszámlálási adatok teljes feldolgozása után derül ki. Falun az emberek ismerik egymást, de a városokban észrevétlenül szenvedhetnek a szomszédaink.

A népkonyhákra járó töpörödött nénikéket, alig mozgó bácsikákat, középkorú, az életüket valahol elrontott férfiakat látok magam előtt. Meg szomorú szemű gyerekeket, akiket édesanyjuk kézen fogva vezet a népkonyhára. Vajon ők fűtenek? Futja nekik tüzelőre?

K-k
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

2000
A rák világnapja

1926
Dorogon megszületett Grosics Gyula labdarúgó, edző, a legendás Aranycsapat tagja.

1946
Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után a miniszteri feladatok ellátásával Nagy Ferencet bízta meg, aki tisztségét 1947.05.30-ig töltötte be.

1573
Megszületett Káldi György jezsuita bibliafordító, aki a Vulgata alapján elkészítette az első teljes, magyar nyelvű római katolikus bibliafordítást.

1881
Megszületett Kliment Vorosilov szovjet marsall, politikus.

1893
Megszületett Juhász Kálmán János gépészmérnök, egyetemi tanár. Kutatási területe a motormechanika volt.

1912
Megszületett Macskássy Gyula rajzfilmrendező (Gusztáv sorozat).

1938
A hadsereg élére lépett Hitler, és megalakította a Wehrmacht Oberkommandót.

1979
Meghalt Harangi Imre olimpiai bajnok ökölvívó.

1991
Megalakult a Magyar Írókamara.

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -