LABDARÚGÁS – BL-SELEJTEZŐK
Herczeg András óvatosságra int Már ismert helyszínen kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában a Debrecen labdarúgócsapata, amely ma az egyik tavalyi ellenfél, az észt Levadia Tallinn vendégeként lép pályára. A hajdúsági együttes – amely az idén megnyerte a magyar bajnokságot, a kupát, a Ligakupát és a Szuperkupát is – a BL előző kiírásában a 3. fordulóban találkozott a Levadiával, s akkor előbb idegenben, majd hazai pályán is 1:0-ra diadalmaskodott.
TENISZ
A splitben ünneplő szerbiai csapatra a Davis-kupa döntője is mosolyog (Fotó: AP) A szerb Davis-kupa-válogatottnak hat évre és 16 mérkőzésre volt szüksége, hogy az euroafrikai zóna II. csoportjától eljusson a Világcsoport elődöntőjéig. A sorozat 2004 áprilisában a lettek elleni belgrádi mérkőzéssel kezdődött, az volt egyben Novak Đoković bemutatkozója a válogatottban, s a hétvégén Splitben érte el a tetőpontot, amikor a szerb csapat a 2005-ben serleget is nyert horvát válogatott legyőzésével jutott a legjobb négy közé.
VÍZILABDA – VILÁGLIGA-DÖNTŐ, NIŠ
A vízilabda-Világliga niši nyolcas döntője – amelyen Montenegró védi a serleget, Szerbia pedig a főesélyesnek számít – ma a címvédő és a kínaiak mérkőzésével rajtol. Az első napon Szerbia Dél-Afrika csapatával mérkőzik.
SAKK – SERDÜLŐ-EB, SZABADKA
Vince Andrea (balról) a Baraeva ikerpár mellett Az egyéni rapid küzdelmekkel megkezdődött Szabadkán a X. serdülősakk-Európa-bajnokság, melyen az elvárásokkal összhangban óriási küzdelem folyt a hatvannégy táblás mezőn. A Spartacus sakkozói Vince Andrea révén egy bronzérmet szereztek, aki a 16 évesek között nagy harcot vívott az orosz Baraevá val, s végül 1,5 ponttal lemaradva a dobogó harmadik fokára állhatott.
…amely aztán véleményt is mond
Amikor Al Bundy, a világ legismertebb cipőárusa bíróság elé került, a bíró azt kérte tőle, röviden mesélje el a történteket. Peg férje így kezdte: amikor a majom lejött a fáról… Én is csatlakoznék Al Bundyhoz, s remélem, hogy eljutok majd e cikk mások által megfogalmazott mondanivalójához.
Vicente del Bosque, a spanyolok szövetségi kapitánya: a sikert nagyon megérdemeltük A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság vasárnapi döntőjében győztes spanyol válogatott szövetségi kapitánya, Vicente del Bosque a következőket nyilatkozta:
– Nagyon nehezen kiharcolt győzelem volt, de fantasztikus játékosaink vannak. Még szerezhettünk volna egy vagy több gólt is. A sikert nagyon megérdemeltük. Nagyon boldog vagyok.
A győztes gólt szerző Andrés Iniesta:
– Világbajnok! Ez hihetetlen, felfoghatatlan, egyszerűen nem találok szavakat. Ezt ki fogjuk élvezni, hiszen nagyon sok energiát öltünk ebbe a sikerbe. Üdvözlöm a családomat és köszönöm a buzdítást egész Spanyolországnak.

