KONTE UTAZÁSI IRODA
A rendőrség tegnap letartóztatta Želimir Šimpragát, a Konte utazási iroda tulajdonosát azoknak a polgároknak a megtévesztése miatt, akik az irodán keresztül fizették be utazásukat – jelentette ki Milorad Veljović, a rendőrség igazgatója. Šimpragát csalással és hivatali visszaéléssel gyanúsítják.
A turisztikai felügyelőség tegnap bűnvádi feljelentést tett a Konte iroda ellen annak gyanújával, hogy megtévesztette a turistákat. A felügyelőség korábban már eljárást indított az utazási iroda licencének megvonására, mivel az iroda nem biztosított szállást Egyiptomba utazó ügyfeleinek.
NIŠ
(Fotó: Beta)A tegnap délutáni viharban Nišben megrongálódott a sebészeti klinika tetőszerkezete, valamint a kórházudvarban parkoló két gépjárművet is kár ért. A kárt az erős szél következtében letört faágak okozták. Az orkán erejű szél egyébként több fát is kidöntött a klinikai központ udvarában. A kórház pácienseinek és a járókelőknek nem esett bajuk.
KÁBÍTÓSZER-CSEMPÉSZET
A belgrádi Felső Bíróság különleges ügyosztálya összesen 38 év börtönbüntetésre ítélte Darko Erceg bűnbandáját, kokain- és heroincsempészés miatt. Erceget, mint a csoport vezetőjét 12 év, míg a bűnszervezet további nyolc tagját összesen 26 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Boban Tasić, a csoport egyik tagja esetében ejtették a vádat, mert időközben együttműködő tanú státust kapott.
Miloš Simović és Sretko Kalinić, a zimonyi klán tagjainak letartóztatása után újra felmerült a Zoran Đinđić kormányfő elleni merénylet politikai hátterének kérdése.
Maja Kovačević, a különleges bíróság sajtószóvivője emlékeztetett az első vádiratra – amelyben többek között Aca Tomić, a hadsereg biztonsági szolgálatának volt vezetője is szerepelt –, amelytől végül Jovan Prijić ügyész a tárgyalás kezdetekor elállt.
A parlament mai ülésén módosítják a korrupcióellenes ügynökségről szóló törvényt
Szeptember 1-jéig értesíthetik a képviselők a korrupcióellenes ügynökséget, hogy mely funkciójukról mondanak le és melyiket tartják meg, áll a ma megvitatandó törvénymódosításban. A javaslat szerint azoknál a képviselőknél, akik a korrupcióellenes törvény hatályba lépésekor már tisztségben voltak és most tisztséghalmozódás esete áll fenn náluk, az ügynökség 30 napos határidőt fog adni, hogy lemondjanak valamely funkciójukról. A törvénymódosítást a képviselők a Szerbiai Képviselőház ma kezdődő rendkívüli ülésszakán vitatják meg. A mostani törvénymódosítással a törvény 82. szakaszát változtatják meg, amelynek pontatlansága miatt az Alkotmánybíróság felfüggesztette a törvény végrehajtását.
Törökországi építőipari vállalatok is részt vesznek majd a 11-es közlekedési folyosó megépítésében
A vízummentesség nemcsak a Törökországba készülő turisták számára teszi egyszerűbbé az utazást, hanem a jövőben Szerbiába érkező török építőipari vállalatok számára is könnyebb lesz a beutazás Recep Tayyip Erdogan, Törökország miniszterelnöke és kísérete tegnap hivatalos látogatáson tartózkodott Szerbiában. A török kormányfőt többek között Mirko Cvetković szerb miniszterelnök és Boris Tadić államfő fogadta. Vuk Jeremić és Ahmet Davutoglu, a szerb, illetve török diplomácia vezetői aláírták a kétoldalú vízummentességről szóló megállapodást.
Nagybecskerek
Az elmúlt héten rajtaütésszerű látogatást tett a rendőrség a Republika folyóirat nagybecskereki szerkesztőségében. A szerkesztőség tegnap kiadott közleménye szerint két rendőr jelent meg, akik a gazdasági bűnözéssel foglalkozó ügyosztály felügyelőiként mutatkoztak be. A lap alapítói dokumentumait, könyvelési dokumentumokat, valamint a Republika idei számainak példányait követelték – amelyeket kézhez is kaptak.
A közlemény szerint a rendőrök rendkívül kellemetlen hangnemben beszéltek a szerkesztőség tagjaival, közben a jelvényeiken kívül nem mutattak fel bírósági megbízást az adatok begyűjtésére.
Döntött a Városi Tanács - Nagybecskerek
Az új (ideiglenes) lakó a mezőgazdasági iskola lesz (Fotó: Kecskés István) A nagybecskereki Városi Tanács tegnapi ülésén többek között döntés született a helybeli mezőgazdasági szakközépiskola átköltöztetéséről a visszaszármaztatás alatt álló, egykori Katolikus Leányintézet (zárda) épületébe, amelyben 2009-ig egészségügyi középiskola működött. A testület egyben jóváhagyott hárommillió dinárt az épület rendbehozására. A döntés értelmében az átköltözés ideiglenes, és az elkövetkező egy év alatt remélhetőleg rendbe hozzák a mezőgazdasági iskola jelenlegi épületét (egykori honvédkaszárnya) de az is lehet, hogy egy új iskolaépület építése mellett döntenek.
A magyarkanizsai EMI-tábor szervezői szerint semmi oka sem volt az erődemonstrációnak – Incidens nem történt, de a lakosságot sikerült megfélemlíteni – A magyar zenészeket kitiltották Szerbiából
(Az Egyesült Magyar Ifjúság felvétele)Magyarkanizsán azt mondták, utoljára a NATO-bombázások idején láttak annyi rendőrt a kisvárosban, mint a hétvégén. Nem volt véletlen a karhatalom erődemonstrációja. Itt tartották ugyanis az EMI-tábort, amelynek kapcsán az Újvidéki Antifasiszta Akció (AFANS) elnevezésű szervezet már napokkal ezelőtt nyilvános felhívást tett közzé, hogy a hatóságok ne engedjék meg a „fasiszta zenekarok orgiáját” Magyarkanizsán. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a Szerb Megújhodási Mozgalom is elítélte a még meg sem tartott rendezvényt.
Háromszáz irodát kellett bezárni a forgalomcsökkenés miatt
Szerbiában egy év alatt a fogadóirodák egyötöde, azaz közel 300 legálisan működő fogadóiroda zárta be ajtaját a gazdasági válság miatt, jelentették be tegnap az újonnan megalakult Szerencsejáték Szervezők Egyesületének képviselői.
