Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


Sok rendőr, a Kárpátia sehol

A magyarkanizsai EMI-tábor szervezői szerint semmi oka sem volt az erődemonstrációnak – Incidens nem történt, de a lakosságot sikerült megfélemlíteni – A magyar zenészeket kitiltották Szerbiából


A tábor most is, mint korábban minden évben, incidens nélkül zajlott le, ám – mint az a szervezők hétfői magyarkanizsai sajtótájékoztatóján kiderült – a hatalom azért felkészült. Már a szervezők bejutása sem volt egyszerű Szerbiába. Strahl Zoltán, a tábor vezetője elmondta, hogy csütörtökön délután, amikor be szerettek volna lépni az országba, a hatóságok azonnal félreállították őket.– Jól láthatóan már készültek az érkezésünkre: azonnal félreállítottak, személyes poggyászunkat kirámoltatták, és minden egyes olyan holmit, amin a Magyarországon bejegyzett Egyesült Magyar Ifjúság civil ifjúsági szervezet, az EMI emblémája volt látható, egy kupacba hordtak, és nagyon hamar közölték, hogy lefoglalják azokat. Ugyanígy tettek a táborba való belépést igazoló karszalagokkal, amelyeken szintén rajta volt az Emi-logo, és még a rendezői kitűzőket is elvették tőlünk, arra hivatkozva, hogy azok propagandacélokat szolgálnak, reklámtermékek, holott sohasem kerültek kereskedelmi forgalomba, igazi értékük nincs, tehát egyértelműen azt éreztük, hogy ez a rendezvény ellen irányul – mondta Strahl.Az egyik szervező, Ferenc Zoltán ellen szabálysértési feljelentést tettek a hatóságok, ezért pénteken az egész délelőttöt a magyarkanizsai bíróságon töltötték a szervezők. Az ügy vége az lett, hogy ötezer dináros óvadék ellenében szabadon engedték, de a szabálysértési eljárást majd lefolytatják ellene. Mindennap rendkívül erős rendőri jelenlét volt tapasztalható nem csupán a tábor területén, de a kisváros utcáin is. A helybeliek beszámolója szerint minden sarkon három-négy rendőr posztolt. Mint nem hivatalosan megtudtuk, a karhatalom attól tartott, hogy Újvidékről futballhuligánok érkeznek majd Magyarkanizsára. A szervezők hangsúlyozták, hogy a táborban tartózkodó rendőrök ugyan elkérték a táborlakók névsorát és adatait, sokakat igazoltattak is, de rendkívül korrektek voltak, emberien viselkedtek. Egy táborlakó elmondta: egyik rendőr megjegyezte, nem is érti minek vannak ők itt, hisz semmi sem történik azon kívül, hogy a fiatalok szórakoznak. A helybeliek ugyancsak értetlenül álltak a nagyszámú rendőr kivezénylése előtt. Mint mondták, más fiatalokat megszólító bulikat is szoktak a városban tartani, és azok miatt sokkal több a lakosságnak nem tetsző dolog, mint most. Az EMI-táborosok nem hangoskodtak, nem cirkuszoltak. Persze azért megvolt annak a hatása, hogy a hatalom így reagált. Sokan nem engedték el fiatalkorú vagy már felnőtt gyereküket a rendezvényre. Maurer Oszkár, az EMI-tábor délvidéki szervezője szerint akaratukon kívül kapott ez a hagyományápoló tábor politikai színezetet. – Az alaptalan vádakkal szemben utólag nagyon nehéz harcolni. Az a véleményünk, hogy ebben az országban továbbra is kisebbségellenes politika zajlik. A tábor elleni hajsza nyilvánvaló célja a délvidéki magyarság megfélemlítése volt. Úgy érezzük, a rendszer azt üzente ezzel, hogy el lehet innen menni. De az EMI-tábor szervezői nem adják fel. Szándékaink szerint, mint ahogyan az elmúlt öt évben, jövőre is megszervezzük a tábort, lehetőségeink szerint itt Magyarkanizsán, hiszen támogatást kaptunk mind az önkormányzattól, mind a Rákóczi Szövetség helyi szervezetétől. Idejekorán megkezdjük a hatóságokkal a tárgyalásokat, ezenkívül pedig igyekszünk felvenni a kapcsolatot a szerbség azon részével, akik empátiával, kellő nyitottsággal viszonyulnak a magyar fiatalokhoz. Abban ők is segíthetnek, hogy ne alakuljon ki egy olyan kép a magyarságról, hogy ha ápolja kultúráját, azt szélsőségesnek kell minősíteni. Bízunk benne, hogy a magyar és a szerb állam talál majd módot a hétvégi események megtárgyalására – mondta Maurer Oszkár. A szervezők szerint a feketeleves vasárnap délután következett, amikor kiderült, hogy a szerb hatóságok nem engedték be a leginkább várt és legnagyobb népszerűségnek örvendő zenekar, a Kárpátia tagjait. Strahl Zoltán szerint a szerb határon hosszú időn keresztül várakoztatták őket, átvizsgálták dolgaikat, majd útlevelükbe beütötték a pecsétet, miszerint a visszavonásig kitiltják őket Szerbiából. – Az idei EMI-tábor rendben lezajlott, kivéve a Kárpátia fellépését. A három nap alatt mintegy 1500 fiatal és idősebb fordult meg a rendezvényeinken. Voltak itt hattól hatvanévesig minden korosztályból látogatók. A hatóságok fellépése előtt értetlenül állunk. Egyelőre konkrét lépéseket még nem tettünk, de szándékunkban áll magyarázatot kérni a szerb hatóságoktól. Értesítettünk néhány magyarországi parlamenti pártot és várjuk, hogy kiderüljön, vajon hogyan egyeztethető össze Szerbia európai uniós törekvéseivel az, hogy egy kisebbségi rendezvényre így reagál. Meglátásunk szerint a megfélemlítés, az erődemonstráció volt a cél – mondta Strahl. Pósa Károly, a Rákóczi Szövetség magyarkanizsai szervezetének elnöke szerint a vajdasági magyarságnak meg kell szoknia, hogy nem kell félnie, inkább bátran szembe kell néznie a tényekkel. A szervezők büszkék arra, hogy a tábort sikerült incidens nélkül lebonyolítaniuk, s örömmel nyugtázták, hogy a munkájukat végző rendőrök korrektek voltak. Maurer Oszkár úgy tartja, hogy a támadássorozat, ami napokkal a rendezvény előtt már megkezdődött, nem az EMI-tábor ellen, hanem a magyar közösség és a magyarkanizsai önkormányzat ellen irányult. Emlékeztetett arra, hogy folyamatban van a magyarság kiszorítása a hatalomból, s ez is része lehet ennek. Mint kiemelte, a magyarkanizsai erődemonstráció őt a hírhedt horgosi „orgona-ügyre” emlékeztette. A hetvenes években alaptalan vádakkal hurcoltak meg pedagógusokat, amiért elmentek egy koncertre a templomba, mert csak ott volt orgona. – Azt hittük, hogy ez a korszak már elmúlt – jegyezte meg az EMI-tábor délvidéki szervezője. A hétvégi magyarkanizsai történésekre közleményben reagált a Magyar Remény Mozgalom. „A Kárpátia együttes kitiltása nemzetközi méretű incidensnek minősíthető, de egyúttal otromba támadásnak is a délvidéki magyar átlagpolgárok ellen, akik közül sokan minden évben kijárnak családjukkal az EMI-táborba. Ugyanakkor emlékeztetünk rá, hogy a közelmúltban a szerb hatóságok betiltották az európai hírű Pokolgép együttes szabadkai hangversenyét is, amelyre mellesleg belgrádi szerbek is szép számban váltottak jegyet. Ezek után felmerül a kérdés: lehet-e egyáltalán magyar rendezvényt szervezni Délvidéken, illetve a szervezők legyenek-e minden alkalommal lelkileg felkészülve arra, hogy a szerb állam az utolsó pillanatban magyarázat nélkül betilthatja a rendezvényüket? Ezek lennének a civilizációs európai normák, amelyekre Szerbia esküszik?” – áll egyebek között a közleményben. A párt továbbá felszólítja a délvidéki magyar pártokat, valamint a Magyar Nemzeti Tanácsot, foglaljanak állást a történtekről.
Kabók Erika | 2010. július 13., kedd
2010. július 18. 22:08 | #279

aszta Juhászuram nem mondja, de lehetne a magyaraok és a vajdaságiak Autonóm Tartománya is nemde ??

2010. július 18. 10:44 | #278

Hja, Vajdaság Szerbia része és nem Magyarország Délvidéke - a jelen geopolitikai helyzetet tekintetbe véve.

2010. július 18. 00:54 | #277

és reménykedjünk,hogy nincs az első 50 között.. jóccakát.

2010. július 18. 00:39 | #276

Értelmetlen ember értelmetlen kérdéseire értelmetlenség lenne válaszolni. Amikor a rosszindulatot osztották, gondolom rekettye, nemcsak egyszer állt sorba...

2010. július 18. 00:09 | #275

no, mióta osztogatnak?Hajdújáráson is?Csakha.Oszt ki osztogati a izét?Ugyan hogy(pízileg)?

2010. július 17. 23:21 | #274

Ne is reménykedjen rekettye. Nincs az 50 között és nem is lesz:-) Tudja: aki másnak vermet ás...

Na de lényeg a lényeg: a mi harcunk nem volt hiábavaló! Ha esetleg nem tudná, most is éppen frekvenciákat osztanak. De árulja már el, Önt mért zavarja egy 10 éve működő MAGYAR falusi rádió? Talán éppen azért, mert magyar?

2010. július 17. 22:58 | #273

#270 - és reménykedjünk,hogy nincs az első 50 között.... http://www.rra.org.rs/index.php?id=83&task=novosti

2010. július 17. 21:10 | #272

Semmi gond, jön egy borral amikor találkozunk.

2010. július 17. 21:03 | #271

Kedves Gabby (269), megbocsátó elénzését kérem tévedésem miatt!

2010. július 17. 20:26 | #270

Nos, vissza a magyarnótákhoz: ma este egészen éjfélig csak magyarnóták, csárdások,stb. a Rádió 90 műsorában, Hajdújáráson és környékén valamint Szabadkán a városban az FM 93,6 MHz-en és interneten www.radio90.co.rs

2010. július 17. 15:25 | #269

#265 "Slussz. Záróra. Oszolj!" Ez elég nyilvánvaló utasítás, felszólítás, azaz parancs, ne is bagatellizálja. Egyébként az asszonyomozással igencsak mellétrafált.

2010. július 17. 14:28 | #268

Adjon isten minden jót, Szerelem-szerelem, Szeress egyet s legyen szép, Szalmazsuppos a mi házunk teteje, két fa között, haj révész, Erdélyország sok szép vize, nem úgy van most mint volt régen,Októbernek-Októbernek elsején, édesanyám rózsafája, hej de széles, ha én rózsa volnék, baj-baj-baj, ej csillag csillag, én csak azt csodálom,szól a kakas már, repülj madár repülj, istenem-istenem, tavasz-tavasz, és még sorolhatnám a végtelenségig a leghiresebb népzenekutatóink gyűjtésének cimeit, melyeket olyan neves előadók énekelték el mint Koncz Zsuzsa, Sebestyén Márta, Palya Bea, a Kormorán együttes, és nemutolsósorban némelyiket még a "bűnös" Kárpátia is !!!!

2010. július 17. 13:18 | #267

Nem erős oldalam a logika, de próbálkozom: "nemzetüket szerető fiatalok" azok a fiatalok akik Kárpátia dalokat hallgatnak és falvédő-versikéket szavalgatnak ("Hontalan vagyok, Mert vallom, hogy a gondolat szabad, Mert hazám ott van a Kárpátok alatt És népem a magyar.")? A többiek meg csak úgy elvannak.

2010. július 17. 12:03 | #266

Egyes "liberáknak" adrenalin mert találtak olyan témát amiben minden cinizmusukat és szemtelenségüket kiélhetik köszörülve a nyelvüket nemzetüket szerető fiatalokon.és kaptak az alkalmon mert nyilván az életben senki rájuk sem hederít.

2010. július 17. 12:00 | #265

Drága asszonyom, Gabby (264)! Őszintén bevallom, alábbi megállapításával felkeltette kíváncsiságom. Ha nem veszi tolakodásnak, megkérném, lenne szíves megindokolni, mivel érdemeltem ki a "fogjuk be a pofánkat" megállapítást (263)?

Vagy csak úgy, átalányban, nagy nikibuzdulásban épp ez kívánkozott ki Önből?

2010. július 17. 10:01 | #264

#263 Nincs olyan érzésem, viszont olyan van, hogy Önnek kínos a téma, ezért inkább "fogjuk be pofánkat".

2010. július 17. 09:21 | #263

Tisztelt hölgyek és urak! Nincs egy olyan érzésük, hogy ez a téma már egy lerágott csont? Miközben legtöbbünk csak ismétli a magáét?

Ami volt volt, Kárpátia hál' Isten nem volt. Slussz. Záróra. Oszolj!

2010. július 17. 08:56 | #262

Rocky megirta. Ebből következően nincs is magyar szélsőjobboldal Vajdaságban.

Szerdán adtam interjút a sajtónak a szerb állami terrorszervezetek viselkedésével kapsolatban, de még nem láttam megjelent-e. Ha esetleg valaki megtalálta, sóljon már ide, hogy én is elolvassam mit is mondtam.

2010. július 17. 08:12 | #261

#258 - és ön miért nem rukkolt már elő egy példás ajánlattal ?

2010. július 16. 23:54 | #258

még az elején mondtam, hogy a muskátli meg a turbofolk nem ér

2010. július 16. 21:10 | #257

ember, még jó, hogy nem a ...piros biciklit . . .magyarnótázza


fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers