Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


Nyilatkozatok


A világbajnoki címet eldöntő pillanat: Iniesta ezzel a mozdulattal szerezte meg a finálé egyetlen gólját – El vagyok ragadtatva, büszke vagyok és örülök annak, hogy a szüleim 1981-ben hoztak össze engem, s így ehhez a csodálatos generációhoz tartozhatok – lelkendezett David Villa, a dél-afrikai torna egyik legeredményesebb góllövője. – Szenzációs! Történelmi pillanat ez Spanyolország számára. Még nem is fogtuk fel, mit értünk el. Az biztos, hogy erre vágytunk gyerekkorunk óta – fogalmazott a csapatkapitány Iker Casillas. –Ez a diadal sokkal megindítóbb, mint az Európa-bajnoki győzelmünk volt – tette hozzá a kapus, aki megkönnyezte a világbajnoki győzelmet. – Történelmi pillanat a mostani, ki kell élvezni. Az ünneplés még csak most kezdődik. Hétfőn megyünk a Colónra és a Cibelesre (madridi terek), hogy találkozzunk a szurkolókkal. Nincs nagyobb elégtétel az életben, mint magasba emelni a világbajnoki trófeát – jelentette ki a védő Sergio Ramos. – Euforikus hangulatban vagyok, kizárólag pozitív dolgokat érzékelek. Csak az számít, hogy a döntőket megnyerje az ember. Ez most nehéz volt, de sikerült – nyilatkozott a középpályás Xabi Alonso. Bert van Marwijk, a vesztes hollandok szövetségi kapitánya: – Nagyon csalódottak vagyunk. Annyira közel voltunk a sikerhez, nyerhettünk volna. Általában nem stílusunk brutális belépőkkel operálni, de ez egy döntő volt és mindkét oldalon akadtak kemény szabálytalanságok. Az ember azért játszik, hogy győzzön, ebben sok az érzelem is. Joris Mathijsen, a holland válogatott védője: – Szívesen nyertünk volna csúnya futballal is. Spanyolország a legjobb, a legjobb csapat győzött. Nagyon bánt, hogy nem sikerült. Olyan közel voltunk hozzá. Ha világbajnokok akarunk lenni, értékesíteni kell a helyzeteinket. Arjen Robben két nagy helyzetet hagyott ki: – Az elsőnél nem lőttem el igazán jól a labdát. A másodiknál kibillentettek az egyensúlyomból. Szervezettek voltunk, de kikaptunk. Ilyen a futball. Wesley Sneijder öt gólt lőtt a világbajnokságon: – Megvoltak a lehetőségeink, kár, hogy nem jöttek be. Szomorúak vagyunk, mert olyan közel álltunk a diadalhoz. Egyelőre nem tudunk a jövőre gondolni, mert még épphogy csak elvesztettük a döntőt. Ezzel együtt büszkének kell lennünk, hihetetlen vb-t produkáltunk. Ünnepelni fogunk a szurkolóinkkal. Úgy vélem, jobb csapattól kaptunk ki. Dirk Kuyt a bírót is okolta a vereségért: – Ez annyira kiábrándító. Csalódottak és dühösek vagyunk. Soha nem szabad másokat vádolnunk, mert mindenki a saját teljesítményéért felel, ezzel együtt úgy gondolom, hogy a bíró egy kicsit inkább a spanyoloknak kedvezett. Végül ez a világbajnoki győzelmünkbe került. * * * Carles Puyol és Gerard Piqué „zavarta meg” a labdarúgó-világbajnokság döntőjében egyedüliként gólt szerző Andrés Iniesta sajtótájékoztatóját vasárnap éjszaka Johannesburgban. A hosszabbítás második félidejében elért találatával a spanyolokat a hollandokkal szemben vb-győzelemhez segítő középpályás ott tartott, hogy szinte hihetetlen, felfoghatatlan, ami történt, de a válogatott megérdemelte a sikert, mert nagyon sokat tett érte, amikor a két védő sörrel a kezében felbukkant, s Puyol Iniestára mutatva felkiáltott: ő a legjobb. Ezt követően nevetve mindketten a színfalak mögé vonultak. Iniesta még annyit mondott egy a jövőt firtató kérdésre reagálva, hogy 2014 messze van, ez itt most az ünneplés ideje, s ő is távozott.
!! | 2010. július 13., kedd

fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers