
A szombat délutáni hagyományőrző műsort megelőzően már a reggeli órákban megkezdődtek a rendezvények, a Faluházban köszöntötték a helybeli véradókat a községi Vöröskereszt-szervezet vezetői, a 2800 lelket számláló kis faluban több mint 150 önkéntes véradó van. Közben a falubeliek kedvenc kirándulóhelyén, az akácos melletti tónál már javában tartott a pontyhorgász verseny, a versenyzők között volt a szerbiai labdarúgó-válogatott közkedvelt csatára, Žigić Nikola is. Az árnyas fák alatt közel ötven bográcsban főtt a babgulyás, melyet egy óra után közösen fogyasztottak el a pacsériak és vendégeik. Bugacról érkezett a dudás PacsérraA 18 órakor kezdődő, már említett műsor előtt a futballpályán jurtát állítottak, a gyerekek a hatalmas játszótéren kipróbálhatták a lovaglást, az íjazást, a korongozást, lufifigurák készítését, körhinta is volt, s mindenkinek ingyen jutott lepény. A faluházban megnyílt a Szalai Attila és ifj. Novák Mihály tárlata, de két fiatal pacséri származású képzőművészpalánta, Nánási Anita és Nánási Fedor képeit, valamint az Aranyszál kézimunkacsoport kiállítását is megtekinthettük. A helybeliek fellépése előtt mgr. Szombathy Zoltán Pacsér, és Dobai János, Torda polgármestere együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá. A szombati programot tűzijáték zárta, de a vasárnapi istentisztelet és a pravoszláv templom körüli péter-páli ünnepség is a falunap része volt. Jó szomszédok a közös jövőért A tavalyi I. Kun világtalálkozó után két kiskunsági település, Bugac és Kunszállás kezdeményezésére fogott össze az öt kun gyökerekkel rendelkező település, és tavaly, december 16-án írták alá azt a megállapodást, amelyben elhatározták, hogy pályázatot nyújtanak be az IPA-programra. Kunszállás a kun világtalálkozó társszervezője volt, s úgy érezték, hogy ez a hagyomány rejt még magában lehetőségeket, hallottuk Kovács Imre polgármestertől, s ezt megerősítették a hétvégi rendezvény sajtótájékoztatóján az érintett települések képviselői: Bojtos Béla, Fazekas Róbert, Szombathy Zoltán és Szabó László is. Mint megtudtuk, közel 90 000 euró áll rendelkezésre az öt településen ahhoz, hogy megvalósítsák a kun hagyományőrző programokat, melynek mottója: jó szomszédok a közös jövőért. A folytatásban a bácskai települések képviselői is részt vesznek augusztusban a Nagy Kuruktaj Bugacon, szeptemberben pedig a II. Történelmi Kun-Szállás Foglalás elnevezésű rendezvényeken, de a projekt keretében Bácsfeketehegyen és Bácskossuthfalván is lesznek kun hagyományokat ápoló programok szeptember folyamán.