
– Letettünk egy a változtatásokra vonatkozó anyagot, a javaslatainkat bedolgozzák az új szlovák kormány programjába – nyilatkozta a Hattól nyolcig című műsorban a Híd frakcióvezetője. – Az állampolgársági törvény legutóbbi módosítása sújt minden szlovák állampolgárt, aki kettős állampolgárságot szeretne. Ezen változtatni fog az új pozsonyi kabinet, de a megoldás részletei még nem kristályosodtak ki. A lényeg, hogy ne veszíthesse el a szlovák állampolgárságát az, aki magyar vagy más állampolgárságért folyamodik – mondta a politikus. A nyelvtörvényben számos változtatást kell tenni: meg kell szüntetni az ebből fakadó büntetéseket, továbbá számos részletkérdést, például a hivatali nyelvhasználatra vonatkozó tételeket is meg kell változtatni. Solymos László úgy látja: bár nem sikerült mindent átültetniük a leendő kormányprogramba saját kisebbségi programjukból, de amit igen, az jó alap ahhoz, hogy annak mentén elinduljanak és továbblépjenek. – Milyen kapcsolatot terveznek a magyar kormánnyal? – hangzott a Duna Televízió kérdése. A pozsonyi parlamentben a szlovákiai magyarokat egyedüliként képviselő Híd frakcióvezetője úgy reagált: korrekt kapcsolatokat szeretnének a Fidesszel és a magyar kormánnyal, és eljött az ideje, hogy ezt rendbe is tegyék, s ez rövid időn belül meg is fog történni. – A szlovák–magyar viszony egyébként csak jobb lehet, mint volt korábban – mondta Solymos László. A viszony javítására szerinte igény van szlovák részről, ám a helyzet normalizálása érdekében mindkét félnek engedményeket kell majd tennie. Az önkormányzati választásokon együttműködnek a pozsonyi parlamentből kiesett Magyar Koalíció Pártjával is, ha a helyi szinten – városban, faluban, régióban – igénylik a felek az együttműködést.