Brammertz: letartóztatása nélkül a balkáni stabilitás elméleti tétel marad
A népirtással vádolt Ratko Mladić letartóztatására szükség van az Európai Unió szavahihetősége érdekében. Igazságszolgáltatás nélkül nincs megbékélés, és a balkáni stabilitás elméleti tétel marad – vélte Serge Brammertz, a hágai törvényszék főügyésze a Die Weltnek adott szombati interjúban.
Egyesek szerint Tadi ć csak jó pontokat akart szerezni a srebrenicai mészárlás 15. évfordulóján való részvételével
(Beta/AP)
(Fotó: Beta/AP) Berlinben a Brandenburgi kapu előtt 8 ezer pár cipőből álló hegyet építettek a srebrenicai mészárlás emlékére. Minden pár cipő az öldöklés egy-egy áldozatára emlékeztet. A sajátos „emlékművet” a tervek szerint jövőre Boszniába viszik, és egy „szégyenoszlopot” készítenek belőle: a cipőket szögesdrótra felfűzve nyolc méter magas UN feliratot képeznek belőlük, utalva ezzel az ENSZ holland békefenntartóinak sokat bírált szerepére a srebrenicai drámában.
OLAJKATASZTRÓFA
A robot tengeralattjárók „szemével” látott kép azt követően, hogy eltávolították az eddigi olajfogó kúpot (Fotó: Beta/AP) Robot tengeralattjárókkal eltávolították szombaton az olajfogó kúpot a mélytengeri kútról a Mexikói-öbölben, helyette egy nagyobb és hatékonyabb olajgyűjtő berendezést szerelnek a 82 napja szivárgó olajkútra. A művelet 4-7 napot vesz igénybe, és 48 órán át akadálytalanul ömlik majd a tengerbe a másfél kilométeres mélységben levő olajkútból a nyersolaj. Ez alatt az idő alatt mintegy 19 millió liter olaj kerül a tengerbe.
A Görögországból indult, moldvai zászló alatt hajózó, líbiai segélyhajó legfeljebb az izraeli Asdodban vagy az egyiptomi al-Arísban köthet ki
Izraeli tisztviselők tegnap közölték: megakadályozzák, hogy a Görögországból indult, Líbia által bérelt hajó a Gázai övezetbe eljusson, és megtörje a palesztin területre meghirdetett izraeli zárlatot. Joszi Peled tárca nélküli miniszter az izraeli közszolgálati rádióban kijelentette: Izrael nem engedi meg, hogy a hajó közvetlenül a Gázai övezetben rakja ki a segélyszállítmányt. Hangoztatta, hogy egy ilyen esetnek biztonsági okokból nagyon súlyos következményei lennének Izrael számára. Véleménye szerint a Hamász ellenőrzése alatt álló Gázai övezet kikötőjének megnyitása a fegyverek tömeges beáramlását tenné lehetővé.
BIHAĆ - Családi tragédia a folyón
A boszniai Bihać nál az Una folyón történt balesetben apa és három kiskorú gyermeke vesztette életét. A csónak, amelyben heten tartózkodtak, ismeretlen okok miatt felborult, Azem Gušo, lánya és két fia a vízbe fúlt. A gyermekek négy és kilenc év közöttiek voltak – állították szarajevói hírközlő szervek.
Friss fotók jelentek meg Fidel Castro kubai vezetőről az interneten. Először két helyi újságíró tett közzé honlapján mobiltelefonjukkal készített fényképeket. A fotók szerdán készültek, amikor a 83 éves, kubai vezető felkereste a havannai nemzeti tudományos kutatóközpontot. Röviddel a felvételek megjelenése után újabb képek jelentek meg a www.cubadebate.cu állami portálon is. Ezeket már Fidel fia, Alex készítette. A képeken Castro melegítőt visel és láthatóan jókedvűen beszélget a kutatóközpont vezetőivel. Az egyik újságíró azt írta blogjában, hogy Fidel Castro sovány ugyan, de jól néz ki, és a kutatóközpont igazgatója szerint szellemileg nagyon friss.
Több mint egymillióan tüntettek Barcelonában az alkotmánybíróság döntése ellen
Több mint egymillió katalán tüntetett szombat este Barcelonában nagyobb autonómiát követelve Katalóniának és tiltakozva a spanyol alkotmánybíróság döntése ellen, amelynek értelmében a régióban többségben élő katalánokat nem lehet nemzetalkotó népnek tekinteni. A rendőrség szerint a belvárosban tartott megmozduláson 1,1 millió ember vett részt, de a tüntetés szervezői 1,5 milliósra becsülték a tömeget.
