Vannak pillanatok, amikor az ember, talán akaratlanul is arra döbben rá, hogy végső ideje szabadságra mennie, mert az egyik pillanatban bekapcsol a vészcsengő, hogy egy időre elég volt a mókuskerék taposásából, egy kicsit ki kell fújnia magát. Én egy rémálmot követően döntöttem el, hogy szabadságra megyek. Álmomban a régi pincediszkóban jártam, ami még nem is lenne rossz trip, mivel számos kedves emlék fűződik a helyhez, probléma csupán akkor jelentkezett, amikor álmomban szülővárosom elöljárói jelentek meg benne. Valljuk be őszintén, eleve gáz, ha valaki politikusokkal álmodik, mert miről is álmodik szívesen az ember, ha nem szép lányokról, egzotikus tájakra történő utazásokról, szuperjárgányok vezetéséről, vagy pedig ezeknek a kombinációjáról.

A politikusok viszont véletlenül sem tartoznak a közkedvelt álomszereplők közé.

Ellentétben velem, az álmomban politikusaink igencsak jól érezték magukat. A jelenlegi ellenzék és a hatalmi koalíció tagjai italukat kortyolgatták, egyben viszont véletlenül sem tudtak megegyezni egymással, mivel mindegyik más-más zenére szeretett volna táncolni, és emiatt állandóan a kínjában már vért izzadó lemezlovast szidták. Mert amikor az egyik csárdásra szeretett volna táncolni, akkor a másik kólót rendelt, néhányan pedig rockzenére csápoltak volna. Egyedül egyetlenegy szerzemény alkalmával karolták át egymást és kezdték el közösen ropni a táncot. Ez a dal pedig a Pink Floyd Money (pénz) című dala volt.