Ráhel, Csenge, Jára, Jarmila, Johanna, Andrea napja
Újvidéken átadták a Forum Könyvkiadó irodalmi, képzőművészeti és művészeti díját
Faragó Kornélia és Urbán András személyesen, Fődi Éva helyett pedig öccse, Fődi József vette át pénteken az Újvidéki Színházban megrendezett ünnepségen a tavalyi évre szóló Híd Irodalmi Díjat, a Vajdasági Magyar Művészeti Díjat, és Forum Képzőművészeti Díjat. Ezek a díjak az újvidéki Forum Könyvkiadó hagyományos díjai, ötvenegy évvel ezelőtt fogant meg a gondolat a Híd Irodalmi Díj megalapítására, később párosult hozzá a képzőművészeti díj, és tavaly először adták át a Vajdasági Magyar Művészeti Díjat.
A vajdasági magyarság rangos művészeti díjainak kiosztóján Németh Ferenc igazgató-főszerkesztő üdvözölte az egybegyűlteket, közöttük Egeresi Sándort, a Tartományi Képviselőház elnökét, Pásztor Istvánt, a VMSZ elnökét, Szilágyi Balázst, a belgrádi Magyar Nagykövetség másodtitkárát, Deli Andort, a tartományi kisebbségi, jogalkotási, és előírásügyi titkárság titkárát, dr. Papp Árpádot, a kiadó igazgatóbizottságának elnökét, valamint a magyar jellegű intézmények vezetőit, a korábbi díjazottakat, a kiadó barátait, művészetkedvelőket. Hangsúlyozta, a kiadó pozitív mérleggel gazdálkodott, tavaly 34 címszót jelentetett meg, és az idei év sem ígérkezik a tavalyinál gyengébbnek.
A díjakat Németh Ferenc és egy-egy zsűritag adta át. Faragó Kornélia díjazott könyvét Toldi Éva, a Híd Irodalmi Díj zsűrijének elnöke méltatta, s a kötet fő erényének nevezte, hogy a szerző megmutatja, hogyan működnek a XX-XXI. századi irodalomelméletek a hagyományos, XIX. századi szövegekben, s így új elvek kerülnek versismereteinkhez. Fődi Éva munkásságáról, érdemeiről Butterer-Kiss Márta, és Mezei Erzsébet, a zsűri két tagja is szólt, s mint leszögezte, világunkban az önző magatartás mindennapossá vált, és ritka az az ember, aki csöndesen, kitartó munkával hívja fel magára a figyelmet. Ilyen önfeláldozó, szerény és ugyanakkor kiváló művész-pedagógus Fődi Éva, mondta többek között a méltató. A legfiatalabb díj átadását megelőzően Vicsek Károly zsűrielnök szólt Urbán András művészi indulásáról – ezt igen találóan egy 1988-as felvétellel, a Gyíkok című produkció részletével illusztrálta, melynek üzenete: nem akarok csúszómászó lenni! –, és szólt eddigi művészi csúcsteljesítményeiről is, melyeket tisztelnek, díjaznak Szabadkától délre és északra, magyar és szerb, de más nyelvterületen egyaránt. Ezek a teljesítmények viszik jó hírünket a világba, ezekre lehetünk igazán büszkék valamennyien, hangsúlyozta többek között Vicsek.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Húsz éve nem esett annyi hó, mint amennyi a hétvégére várható, hallgatom a híradásokban. Magyarországon naponta közölnek új híreket arról, hogyan készülnek a katasztrófahelyzetre. Egyebek között úgy, hogy az önkormányzatok számba veszik az egyedül élőket, felkeresik a rossz szociális helyzetben lévőket, hogy ellenőrizzék, ki él fűtetlen szobában, ki szorul segítségre. Mert nemcsak a hajléktalanok lesznek/vannak bajban a szibériai hidegben, hanem azok is, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de a szobájuk fűtetlen, mert vagy már régen kikapcsolták a központi fűtést, vagy mert egyszerűen nem futja nekik tüzelőre.
Nálunk vajon hányan lehetnek, akik ilyen fajta segítségre szorulnak? A hajléktalanokról sem beszélünk, mintha nem is lennének, pedig vannak, és nagyon sok az olyan idős, egyedül élő ember, aki hallgat, szégyelli a szegénységét, miközben nélkülözik. A napokban bejött a szerkesztőségünkbe egy hatvan év körüli férfi. Elpanaszolta, hogy négy napja nem evett semmit, és ő ezt már nem bírja tovább. Meghallgattuk. Elmenőben egy levelet adott át kollégámnak, amelyben az állt, azon az estén felgyújtja magát Szabadka központjában. Másodszor kaptunk ilyen levelet.
Lehet erre azt mondani,hogy a férfi nyilván beteg, feltehetően nem is akar öngyilkos lenni, csak fenyegetőzik, de valami miatt mégiscsak az újságírókat kereste fel. Tudatni akarta a világgal, hogy bajban van, és nem látja a megoldást.
Szerencsére a férfi mégsem tette meg, amire készült. Hogy hányan vannak hozzá hasonló kilátástalan helyzetben, az csak a népszámlálási adatok teljes feldolgozása után derül ki. Falun az emberek ismerik egymást, de a városokban észrevétlenül szenvedhetnek a szomszédaink.
A népkonyhákra járó töpörödött nénikéket, alig mozgó bácsikákat, középkorú, az életüket valahol elrontott férfiakat látok magam előtt. Meg szomorú szemű gyerekeket, akiket édesanyjuk kézen fogva vezet a népkonyhára. Vajon ők fűtenek? Futja nekik tüzelőre?
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
2000
A rák világnapja
1926
Dorogon megszületett Grosics Gyula labdarúgó, edző, a legendás Aranycsapat tagja.
1946
Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után a miniszteri feladatok ellátásával Nagy Ferencet bízta meg, aki tisztségét 1947.05.30-ig töltötte be.
1573
Megszületett Káldi György jezsuita bibliafordító, aki a Vulgata alapján elkészítette az első teljes, magyar nyelvű római katolikus bibliafordítást.
1881
Megszületett Kliment Vorosilov szovjet marsall, politikus.
1893
Megszületett Juhász Kálmán János gépészmérnök, egyetemi tanár. Kutatási területe a motormechanika volt.
1912
Megszületett Macskássy Gyula rajzfilmrendező (Gusztáv sorozat).
1938
A hadsereg élére lépett Hitler, és megalakította a Wehrmacht Oberkommandót.
1979
Meghalt Harangi Imre olimpiai bajnok ökölvívó.
1991
Megalakult a Magyar Írókamara.
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.