JEGYZETEK A KAROSSZÉKBŐL
Kétségtelen, hogy itthon az Exit kezdi átvenni a „szót”, különösen itt, Újvidéken, de a labdarúgás a következő két napban még minden az első számú elfoglaltsága lesz a sport megszállottainak. Zene ide, zene oda – mindaz, ami ezzel jár, zajlik majd vasárnap után is. Dél-Afrikában azonban altatót fújnak még a vuvuzelák is, mert az egy hónapos hihetetlen intenzív, mindent átfogó és megmozgató sporthullámzást hirtelen a síri csend váltja fel. Egy-két ünneplő résztvevőt kivéve a többieket a kiábrándulás üressége riasztja fel, a „tetemrehívások”, másoknál az „analízisek”, melyek semmivel sem könyörtelenebbek azokkal szemben, akik nem voltak képesek hozni a megbízók álmait.
Ezekből van a legtöbb, mert az ember (különösen a vezetők meg a „nép”) olyan, hogy nemcsak álmodik, hanem azt várja, hogy mások ezt meg is valósítsák. Voltak persze pillanatok, amikor a 32 csapat fele – a csoportok első kettője – boldog volt. De aztán kezdődött a „vérfürdő”, minden meccsben az egyik fél áldozottá vált. Kezdett „kialakulni” az, amit aligha várt valaki. Hogy ezt illusztráljam, íme a British Airways High Flyer nyolc kiemeltje, „akikből valaki nyerhet”: 1.Argentína, 2.Brazília, 3.Anglia, 4.Németország, 5.Elefántcsontpart, 6.Olaszország, 7.Hollandia, 8.Spanyolország. Nos, ugye tudjuk, hogy ezt a sorrendet „csak” a fejére kell állítani, és máris minden a legnagyobb rendben van. A németek (őket még eltalálhatják!) a harmadik helyért vetélkednek Uruguayjal, melyet itt nem is említenek.
Radomir Antić nem mondta ki egészen, amit gondolt, de számtalanszor sejtette velünk széles mosollyal az arcán (valahogy mindig túlságosan mosolygott, mutatván hófehér fogsorát, mely kiváló cégére lehetne a Kalodontnak), hogy „minden lehetséges”! Csak éppen az nem, ami megtörtént! „Megkárosítottak bennünket!” – volt (mindenkinek) a véleménye az utolsó meccsen történtekről, amikor az uruguayi Larrionda nem adott meg egy büntetőt. (Szinte senki nem említi a két baromi tizenegyest, melyet a mi zsenijeink vétettek.). A 2:2 igenis elég lett volna a továbbjutáshoz. S ekkor eltűnt a mosoly, nemcsak vicsorrá vált, hanem ha ölni tudott volna az arckifejezése, akkor legalább két temetésen vettünk volna részt – az egyes és a négyes számú játékvezető semmiképpen sem élte volna túl azt, amit a szerb szövetségi kapitány gondolt s részben mondott.
A FIFA 4 meccsel és háromheti gázsi, azaz 14000 svájci frankkal büntette. Most mindenki azzal foglakozik, hogy kellene fellebbezni, mert nemsokára kezdődnek az Eb-selejtezői. Ha engem kérdeznének, akkor én kapnék az alkalmon és megszakítanám vele a szerződést (mert nem tud eleget tenni feladatának), mivel, ha jól értelemezem a hallottakat, ő most óriási fizetésemelést kap! S ha most felmondtak volna neki „minden ok nélkül”, egy halom pénzt veszített volna a szövetség. Hát, most van ok a szerződés megszakítására! Érdekes lesz kivárni Karadžićék hozzáállását, lépéseit.
Egészségügyi turizmus
Soha nem gondoltam volna, hogy Ausztráliába való utolsó „zarándoklásom” egészségügyi turizmussá válhatna. Meglehetősen félve keltem útra, mert már hetekkel azelőtt nagyon kellemetlen gasztritisszel viaskodtam (a gyomornyálkahártya sorvadásos gyulladása). Éppen ebből kifolyólag elhatároztam, hogy minden repülőutam előtt kérni fogom azt az ülést, melyből a leggyorsabban a kellő helyre tudok érni. Nos, arrafelé menet sikerült is. Azután meg Dél-Afrikában valami egészen szenzációs dolog történt, anélkül, hogy valami csodaszert szedtem volna: rendbe jött a gyomrom!
Pedig a lehető legkülönfélébb ételeket ettem (rengeteg halat – talán éppen ez?). A legtöbbje meg van tiltva… Most látom, hogy „nem mind arany, ami fénylik”, jobban mondva nem mindig igaz, ami az orvosok neve után van, meg az sem egészen, amit nagy begyesen és a tudomány magasságából kimondanak, leírnak. De őszintén féltem az első hétben, hogy hazaértemmel visszatérnek bajaim is. Hát eddig nem.
Nemegyszer írtam utam baklövéseiről, de végre egy út, mégpedig egyike a leghosszabbaknak, Dél-Afrikából Angliába, valami folytán álomszerűen sikerült. Amikor be akartam szállni az óriás-repülőgépbe, a jegykezelő azt mondta: „Tisztában vagyok azzal, hogy ön nem egy boszorkány, de a számítógépem azt mondja, hogy 24-es sor E betűs székét már elfoglalta! Pillanat, hívom a stewardesst.” És hívta. Ez pedig azt ajánlotta, hogy menjek a 64-esbe. Fogalmam sem volt, hogy miről is van szó, de nem tettszett a 64, mert az azt jelentette, hogy a legzsúfoltabb, legolcsóbb, tehát a IV. osztályon kell utaznom a következő 11 órában. Méltatlankodásomra a nő megfogta a kezem és elvezetett a 64-eshez. Ez volt az első eset, amikor nekem a világ legnagyobb repülőjének az emeletes részében „kellett” utaznom. Talán nem kell hangsúlyoznom, hogy mennyire örültem, hisz ez business class volt. Örömöm azonban nem tartott sokáig, mert jött egy légikisasszony és kérte a jegyem, s amikor látta, hogy nem oda szól, követelte, hogy menjek le. Szerencsére éppen abba a hölgybe ütköztünk, aki engem idehozott, és megmagyarázta, hogy mi is a helyzet.
Ezen az osztályon a székek el vannak kerítve egymástól. A lábad előtt van egy szerkezet, ami olyan, mintha leengedhető segédszék volna. Ha azt leengeded és a székedet „kinyújtod”, akkor egy keskeny ágyat kapsz. Tehát nagyon jót aludtam Európa felé jövet. (Egyébként is, ahogy nejemet szoktam ugratni, én mindenhol tudok aludni, mert „tudod, ha tiszta a lelkiismereted!” Mondanom sem kell, hogy ez milyen kommentárokat szül…) A „vendégek” kiszolgálása egyszerűen hiltoni volt, 5 plusz csillagos. „Mit tetszik inni”, és mint „istenhoztát” pezsgővel kínáltak… „Segíthetek valamiben, a tv-t így kell használni, a telefont is, ha az ágyat akarja megcsinálni, hívjon.” Balfácán lévén éppen ezen a napon volt gyomorégésem, amikor annyi finom whiskyt ihattam volna, amennyi belém fér. (A Rupurut pedig abban a csomagban volt, melyet beadtam!) Így csak egy 25 éves Chivas Regalt kockáztattam meg. S akkor hozták a menüt. Két előétel, saláta, négyféle főétel, melyeknek a nevét jobb, ha nem írom le, aztán sajtok, édességek. Négyfajta vörös- és fehérborból választhattál. A vicc csak annyi, hogy háromszor annyiba kerül így az út, mint a negyedosztályon.
Vujošević szótárt változtat?!
Kertelés nélkül mondom, hogy nagyon örülök Dule Vujošević, a Partizan-kosarazók mindenható edzője szerencséjének. Ha valaki megérdemelte azt az ötmilliót öt évre, akkor az ő. Hogy az orosz bajnok és Európa egyik legjobb klubjának játékosai miként fognak reagálni a meglehetősen „szókimondó” edző kimondott szavaira, majd elválik. Mindenesetre eléggé intelligensnek tartom, hogy egyik napról a másikra át tud állni, mert biztos vagyok abban, hogy a nagy pénzeket kereső profik nem fogják lenyelni szitkozódásait.
Vujošević kiválóan ismeri a játék minden fortélyát, óriási a tapasztalata, és mivel ötéves szerződése van, a játékosok kaptak egy „táviratot”: ne gondoljátok, hogy őt menesztjük, mert az sokba kerül, tehát pofa be és csináljátok, amit mond. S ha ez így lesz, akkor lehet, hogy a CSZKA már az első évben sikeres lesz. Hogy ez a „siker” azt jelenti-e, hogy Európa-bajnok, az már nem ránk tartozik. Egy azonban nagyon fontos volt: Vujoševićet és a Partizant nem hozta össze a sorsolás, a belgrádi csapat az A, a moszkvai pedig a D csoportban van.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.
1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).
1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.
1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.
1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.
1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.
1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.
1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).
1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).
1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.