2012. február 9., csütörtök

Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

A velencei követ dicsősége

attila38x

A magyar történetírás nagy talánya ma még a tatai országgyűlés, nagy feladata lesz ugyanis elsősorban annak a tisztázása, hogy egyáltalán megtörtént-e ez az esemény. Akárhogy legyen is, azonban – biztos, ami biztos alapon – a jeles ötszázadik évfordulót néhány héttel ezelőtt megünnepelte Tata városa. Az eddig feltárt magyar források ugyanis egyelőre nem erősítik meg, hogy az ezen a néven jegyzett történelmi esemény valóban lezajlott, megesett.

Pasqualigo Péter lovag, a Velencei Köztársaság Magyarországra küldött követe számolt be levelezésében az 1510-es tatai országgyűlésről. Talján forrásból értesülhetünk hát ennek a magyar történelmi eseménynek a megtörténtéről, s ez így már önmagában is históriai érdekesség.

Történt ugyanis, hogy az Egyházi Állam, a Német-Római Császárság és Franciaország 1508-ban szövetséget kötött a velenceiek ellen. Fraknói Vilmos történetíró, az Erdődi Bakócz Tamás élete 1442–1521 című kötetének (Méhner Vilmos kiadása, Budapest, 1889) harmadik fejezetében így ír erről: „Mikor tehát az 1508-dik év utolsó napjaiban, II. Julius pápa, Miksa és XII. Lajos a cambrayi szövetséget Velencze ellen megkötötték; a magyar királyt is fölhívták, hogy csatlakozzék hozzájok, és Dalmátiát, a magyar korona egy század előtt elvesztett melléktartományát, foglalja vissza.

Azonban törekvéseiket a köztársaság magyarországi ügyviselője, Guidoto Vincze, képes volt Erdődi Tamás közreműködésével, ellensúlyozni. A király ugyanis nejének halálával, a kezdeményezés bátorságának azon csekély mértékét is elvesztette, a mit a trónra magával hozott. A főurakban hiányzott a hazafias ambitió és áldozatkészség. A zilált viszonyok és pénzügyi zavarok közepett, mikor a végvárakat is alig birták a törökök ellen megoltalmazni, új foglalásokra gondolni sem lehetett.

Tétlenűl szemlélték tehát az 1509 tavaszán megindúlt háborút, mely Velenczére súlyos vereségeket és veszteségeket hozott.” A szövetségesek azonban továbbra is szerették volna elérni, hogy Magyarország csatlakozzon a Velence-ellenes ligához, ezért még a háborús esztendő nyarán a pápa újabb felhívással fordult a döntésképtelenségéről elhíresült II. (Jagelló) Ulászló magyar királyhoz. Az uralkodó ódzkodott attól, hogy elkötelezze magát Velence ellenében, mert a tengermelléki köztársaság anyagilag támogatta Magyarországot, és a törökök előrenyomulása ellen is természetes szövetségesnek tekintette.

A válaszom egy határozott talán – mondja a manapság divatos vicc. Valahogy így lehetett ezzel a maga korában II. Ulászló is, aki sok-sok határozott talánt mondott, igyekezett halogatni a döntést, igyekezett elodázni a pillanatot, amikor végre egyértelmű választ kell adnia. Velence mellett, a köztársaság érdekében lobbizott többek között Erdődi Tamás is, akit azonban hamar félreállítottak, kénytelen volt minden kapcsolatot megszakítani Guidoto Vinczével is. Egy alá sem írt, titokban elküldött levelében ekkor már így fogalmazott. „Érzelmeim nem változtak; de okos ember alkalmazkodik az idők követeléseihez… és mikor a viszonyok fölött nem uralkodhatik, ő hajol meg előttük.”

A következő esztendőben érkezett el a pillanat, amikor II. Ulászlónak végre döntést kellett volna hoznia, nem halogathatta tovább a válaszadást. De ő még ekkor sem vállalta magára a felelősséget, ezért inkább országgyűlés elé vitte a kérdést. A magyar korona népeit azonban ebben az időben nemcsak a török, de a pestisjárvány is tizedelte. Az eredetileg Székesfehérvárra összehívott országgyűlést ezért Tatára helyezték át. „A Vértes tövében, kies vidéken fekvő királyi vár, melyhez vadakban bővelkedő erdőségek tartoztak, már Zsigmond uralkodása alatt is zajos ünnepélyek és világtörténelem jelentőségű tanácskozások színhelye vala. De Mátyás idejében élte fénykorát. Az aranyban és színpompában ragyogó palotákról, az oszlopcsarnokokról, kertekről és vízijátékról elragadtatással szólanak az egykorú történetírók” – írta Fraknói Vilmos. A köznemesek ekkor negyven megbízottat küldtek Tatára, ahol a királyi udvar és a főurak oltalmat kerestek maguknak a pestisjárvány elől, ezért 1510. május 23-án Visegrádról ide tették át székhelyüket.

Pasqualigo Péter lovag, velencei követ feljegyzése szerint a tatai országgyűlés június 24-én kezdődött, és végül a tengermelléki köztársasággal szemben ellenséges oldal került ki győztesen az egyezkedésből. Mindennek azonban lényegében már semmi jelentősége sem volt, mert erő, akarat és pénz hiányában konkrét lépéseket már nem tettek, nem kezdtek hát egy újabb értelmetlen háborúba. Ötszáz éves történelmi távlatból talán ma már kimondhatjuk: szerencsére. Az Egyházi Állam ekkor már nem támogatta a Velence-ellenes szövetséget, ezért július 10-én a pápai követ átadta II. Ulászló királynak a II. Gyula pápa által 1509 karácsonyán megáldott díszkardot és pallost, a Szentszék ugyanis ezzel igyekezett rávenni a magyar rendeket arra, hogy Dalmácia visszavívása helyett inkább a török ellen induljanak hadjáratra.

Hiába, hogy az eddig feltárt magyar források nem igazolják a tatai országgyűlés megtartásának tényét, mindenképp Pasqualigo Péter tudósításának igazát támasztja alá, hogy ez a díszkard ma is látható a Magyar Nemzeti Múzeumban. A várost a főnemesség néhány héttel később, július második felében, a király pedig augusztus 10-én hagyta el, mert a pestisjárvány ekkor már Tatát is fenyegette…

Érdemes lehet itt még megjegyezni, hogy alig négy évvel korábban ugyanez a II. Ulászló király adományozott szabad királyi városi címet Zentának: Sigillum Civitatis Zyntha. De ennek az ötszázadik évfordulóját négy évvel ezelőtt már megörökítettük…

Felfüggesztették a hitelmegállapodást
Felfüggesztették a hitelmegállapodást
Az IMF az idei költségvetés módosításától teszi függővé a kifizetést Belföld
20:08
Két év börtön a „szurkolónak”
Két év börtön a „szurkolónak”
Ivan Bogdanov egy kétméteres rúddal vert össze egy másik szurkolót, valamint három rendőrt Belföld
20:00
Megkezdődtek az áramkorlátozások
Megkezdődtek az áramkorlátozások
Egyelőre csak a vállalatokat kapcsolják le – Jövő héten sem lesz tanítás – Nem közlekednek a sínbuszok Belföld
19:49

Olvasd a Képes Ifjúságban:

Kepesifi RSS read error

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.

Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.

A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…

fi
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.

1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.

1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.

1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)

1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)

1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.

1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.

1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.

1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.

1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -