2012. február 9., csütörtök

Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Az egyfontos borravaló

az apr+¦ p+¬nz

A bárban, ahol nyaranta rendszerint dolgoztunk, rengeteg apró történet akad, amiről külön is érdemes írni, még ennyi eltel év távlatából is, ha már az emlékek sajátos világában azok olyan mélyen megültek, hogy ma is elő-elő bukkannak, amikor az ott eltöltött idő eszembe jut. Ezek többé- kevésbé szép emlékek, hisz mire emlékezzen az ember, ha nem a szépre és jóra, ami vele valaha megtörtént.

Ez a munka, ami gyakorlatilag kezdetben nem állt másból, mint a vendégek asztalain összegyülemlett üvegek és poharak összeszedéséből és azok elmosásából, nem igényelt komolyabb szakmai előképzést, annál inkább megfelelő hozzáállást, szervezettséget és szorgalmat. Ezekkel a fontos tulajdonságokkal mi rendelkeztünk. Ha még nyitottak is voltunk, akkor igazi örömként élhettük meg a tevékenységből fakadó napi, heti sajátosságokat, ami a nyelvtanulás és annak állandó használata szempontjából különösen fontosnak és hasznosnak bizonyult.

Az egyik délelőtt a főnök, miként nyitás előtt takarítottunk, s közben a reggelire valót a padlón összesöprögettük, amit előző nap a vendégek szétszórtak aprópénzként és vagy nem akartak annak keresésével foglalkozni, vagy észre sem vették, a bárpult mögé szólított és rendelt. Volt hat tétel, és amikor kiszolgáltam, megkérdezte, mennyit fizet? Én meg rávágtam, hogy hatvannyolc pennyt. Csak nézett rám, csóválta fejét, mint aki nem érti a dolgot, majd újabb kört rendelt. Ekkor már cifrázta. Mennyit fizet? Most nyolcvan három pennyt. Válaszoltam neki azonnal. Ekkor lehidalt.

Pontos volt a fizetendő összeg és sehogyan sem értette, honnan tudom én ezt? Nem akartam neki elárulni, hogy az összeadandó számokat én a saját anyanyelvemen is elvégezhetem, pillanatok alatt, fejben és a végösszeget kiköpöm angolul, hogy ő is értse, és ehhez nem kell közgazdasági egyetemet fejeznem, amit éppen nyűttem akkortájt, mert ez a furfang sokkal egyszerűbb, de csak csóválta tovább kerek barna fejét, majd megszólalt:

„Tizenegytől már a bárpult mögött dolgozol és kiszolgálsz! Majd én mosogatok, ha kell” –és mosolygott hozzá egy nagyot. Majd az öcsémmel is eljátszotta ugyan ezt a játékot, és akkor sem értette még, hogy a csodába tudja ez a két jugó srác ilyen pontosan a kért italok árát fejben így összeadni és angolul a végösszeget hibátlanul kimondani? Nem árultuk el neki soha a „titok” nyitját, talán még ma is ezen töri az eszét, ha él és emlékszik még ránk.

De a megszokott szép és jó életünknek ettől kezdve befellegzett. Délelőtt tizenegykor nyitott a bár és mi már nem sétálgathattunk szabadon a vendégek között, mint előtte, és főleg este hét után, bántuk ezt, amikor rendszerint munkavégzés közben szórakoztunk, udvarolgattunk a hatalmas tömegben. Egy életre a bárpult mögé lettünk szögezve, ahol bizony keményen kellett dolgozni ahhoz, hogy a rengeteg vendég tisztességesen ki legyen szolgálva. Persze volt ennek előnye is. A borravaló. Ami hetente kitette hivatalos keresetünk dupláját. Mivel mi nem ittunk tömény alkoholos italokat, a szabály az volt, hogy a borravaló a miénk, nem a kasszáé. Aranyos kis angol mértékű korsókba gyűjtöttük az így kapott fémpénzt, majd záráskor leadván a kasszát, azt zsebre vághattuk.

Egyszer az egyik főnök megpróbálta eljátszani, hogy az így összegyűlt apró is a kasszáé, de öcsém nyomatékosan a tudtára adta, hogy nem. A vita hevében csak arra lettem figyelmes, hogy repül a korsó az apróval egyszerre a kasszába, majd néma csend. A végén a főnök belátta tévedését, és az utolsó fillérig visszaadta Öcsinek, a megérdemel borravalóját, és többé eszébe nem jutott azt elkobozni. Így múltak az eseménydús hetek, immár a bárpult mögött, ahol mi, ha tehettük, mindig bohóckodtunk, a vendégekkel viccelődtünk, de keményen dolgoztunk, a sörben tocsogva.

Péntek volt a heti váltások napja, a távozó vendégek számára az utolsó este. Na ilyenkor aztán még rátettek néhány lapáttal. Amennyit ezek ilyenkor meg tudtak inni, én még ma is sokszor elcsodálkozom. A bár este háromnegyed tizenegykor zárt, hogy tizenegyre minden vendég ki legyen szolgálva és mehet isten hírével, mert Angliában a hivatalos nyitvatartási idő évszázadok óta szent és sérthetetlen. A ritka kivételt képező éjszakai mulatók meg annyi adót fizettek, hogy abba jobb bele se gondolni. Kevésnek érhette meg, így nem is igen ugráltak a hosszabb nyitva tartás lehetősége után.

Az egyik ilyen péntek este, úgy fél tizenegy környékén, hatalmas sor áll előttem, meg az öcsém előtt is, amíg mi egymás mellett, úgy három méter távolságra dolgoztunk. Mondogattam is a vendégeknek, hogy a másik pultosnál előbb sorba kerülnek, de ők nem tágítottak. Majd kivárják a sorukat, de én szolgáljam ki őket. Mit tehettem ilyenkor? Mosolyogtam, és még gyorsabban pörögtek a kezek, a lábak. Ahogy így sürgölődök, az egyik vendég, egy idősebb angol bácsi kerül sorba, és én megkérdezem:

„Mit szeretne kérni?”

„Semmit, csak tegyem el ezt a pénzt, ezt nekem szánta.’ –válaszolja és a kezembe nyom egy papír egyfontost a királynő arcképével a pénzen. Nem értettem a helyzetet, hisz az embert nem ismertem. Tudtommal egész héten nem találkoztunk, nem szolgáltam neki egyetlen egyszer sem, semmilyen italt, így végképp tanácstalanul álltam a bárpult másik oldalán. Majd amikor rákérdeztem volna a váratlan eseményre csak ennyit mondott:

„Megérdemled. Egész héten figyeltelek, hogyan dolgozol. Megdolgoztál érte.” –és elindult a kijárati ajtó felé. Kezemben az egy fonttal csak néztem utána és még mindig nem értettem.

Az 1 font akkor a heti hivatalos keresetem 24-ed része volt, hatalmas összeg, borravalónak szinte felfoghatatlan. De az a ma is ismeretlen ember bizonyára sejtette, hogy tettével valami olyasmit cselekszik, aminek harminchat év múlva írásos emléke marad fenn, ha nem is az örökkévalóságig, akkor legalább addig, amíg én élek.

Hozzászólások (6) Szóljon hozzá Ön is!
2010. július 10. 12:13 | #6

#5 hol van már az az idő, (minimum 40 évvel ezelőtti ) már ott se van úgy. . .

2010. július 10. 11:17 | #5

"A bár este háromnegyed tizenegykor zárt, hogy tizenegyre minden vendég ki legyen szolgálva és mehet isten hírével, mert Angliában a hivatalos nyitvatartási idő évszázadok óta szent és sérthetetlen. A ritka kivételt képező éjszakai mulatók meg annyi adót fizettek, hogy abba jobb bele se gondolni. Kevésnek érhette meg, így nem is igen ugráltak a hosszabb nyitva tartás lehetősége után. "

Ezt kellene alkalmazni itthon is!!

2010. július 07. 16:24 | #4

Minden hozzászólás, tapasztalat, csak segít azoknak, akik még most készülnek felfedezni a világot, keresve abban önmagukat, így a tiéd is, Ildikó. Köszönöm.

2010. július 07. 11:51 | #3

No, érdekes ez a technika, ott nem nyomtam meg eléggé a betűt, ahol fontos lenne: "Eine Ader.."

2010. július 07. 11:47 | #2

Ja, és azóta is a fülembe cseng: "Ein Ader is zerplatzt" - megpattant egy ér. Ezt a mondatot akkor sem felejtem el, ha már -gyakorlat híján - egy mukkot sem tudok majd németül. Így (is) lehet könnyen nyelvet tanulni!

2010. július 07. 11:19 | #1

Így igaz! A nyugatiak mindig is értékelték a szorgalmat, kitartást, az extra-hozzáállást a munkához. Ezt nálunk stréberségnek veszik, és nem jutalmazzák, ellenkezőleg: az igyekvőt gyanúsan szemlélik.

Ugye, Ferenc, megengeded, hogy a rovatodban én is elmeséljem első, (nem egyfontos, de egy fontos) borravalóm történetét. Horrort nem kedvelők ne olvassák tovább! Történt, hogy a németországi hatalmas villában csak én és az öreg nagymama tartózkodtunk, amikor hallom, a néni a nevemet sikoltozza. Belépve a szobába látom, hogy minden tiszta vér, a falak, a plafon., a bútorok. A néni lábából spriccel a vér. Én egy cseppjétől is elájulok, de volt annyi lélekjelenlétem, hogy a telefonhoz rohantam és hívtam a család orvosát. Mást nem tudtam még németül, csak azt, hogy "Überall Blut" (mindenütt vér). Egy perc múlva megérkezett a doki két rendőr kíséretében. Utólag elmesélték, azt hitték, gyilkosság történt. Tíz márkát kaptam az "életmentésért".

Kladovóra sugárterápiára
Vajdaságból mintegy 40 beteget utaltak át a kladovói kórházba Gyógykalauz
21:53
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Tíz perc alatt elpusztítja az emlődaganatot a forralás Gyógykalauz
21:49
Melyek a jó hazai hibridek
A hazai napraforgó szója és cukorrépa fajták jó termést adtak tavaly Topolya-Kishegyes
21:43
Hó és jég
Hó és jég
Elsődleges cél a járdák járhatóbbá tétele – Veszélyt jelenthetnek a jégcsapok Topolya-Kishegyes
21:40

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.

tj
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.

1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.

1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.

1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)

1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)

1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.

1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.

1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.

1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.

1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -