Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
Nyersen kitűnő C-vitamin-forrás
A káposztafélék közül a legtöbb C-vitamint a brokkoli tartalmazza, a második helyen pedig – megelőzve a fejes, a vörös és kelkáposztát – a karalábé szerepel. A karalábéból ugyanakkor évente nagyon keveset fogyasztunk, és azt is zömmel késő tavasztól késő őszig, noha jól tárolható.
Nyersen ropogtatva a legfinomabb, az igazi ízt adja, de főve is ízletes levesben. Salátának is kitűnő, bár kevesen fogyasztják így. Főzelék is készíthető belőle.
Még vethető, palántálható
A kakarábé másodvetésben is termeszthető. Másodvetésben – aszály idején – öntözve nevelhető. Az őszi szedéshez júliusban vethető. Ebből a vetésből október–novemberben szedhető a zsenge termés. Télire is tárolható még a hűtőn kívül is, homokba ágyazott gyökérrel.
A kora tavaszi ültetésből, illetve palántálásból már most friss karalábét fogyaszthatunk. A tavaszi vetés gyengébb palántái mostanra megerősödtek, ezeket is szétültethetjük. Ezek augusztus–szeptemberben érnek be.
Általában elő- és utóveteményként termesztik a karalábét. A bab és a borsó után augusztusig ültethető a rövid tenyészidejű fajta. Lehetőleg ne tegyük árnyékos helyre, mert ott inkább a lombját neveli a növény, és csak kis gumókat fejleszt.
Egyébként a gumó mérete is – akárcsak a levelek alakja és színe – szintén fajtatulajdonság. Persze az ismertetőkben megadott méretek csak a megfelelő tápanyagellátással és vízadaggal érhetők el.
Ha az előnevelt palántákat ültetik szét, akkor a 30×25 centis sor- és tőtávolságban fejlődnek a legjobban.
Megvastagodott szárát esszük
A káposztafélék között a karalábé az egyedüli, aminek a föld fölötti megvastagodott szárát, azaz a föld feletti gumóját fogyasztjuk. A növények a gumót már az első évben kifejlesztik, és ha nem szedjük fel őket, a téli hideg hatására a következő évben is hoznak virágot, utána pedig termést is, de ez már nem olyan jó minőségű, mint az előző évi.
A gumó színe a fajtától függőn lehet zöldesfehér, illetve kékeslila, és annak megfelelően a lomb színe is eltérő. A zöldeknek a lombja sárgás vagy szürkészöld, amíg a sötétebb gumókhoz tartozó levelek erei, illetve a levélnyelek kékek, kékeszöldek.
A fajtától függően a karalábé leveleinek a nagysága, alakja, a levelek szélének karéjozottsága, levélnyelének hossza, a gumók alakja is különbözhet.
A karalábé jól tűri a hideget, igazán jól azonban 18-20 fokon fejlődik. A növények nagyon sekélyen gyökeresednek, ezért nagyon figyelmesen kell ültetni, majd kapálni is. Helyesebb, ha kézzel gyomláljuk a sorokat.
A karalábé rendszeres öntözést kíván, ha nem kap elegendő vizet a növény, akkor a gumó durva szövetű lesz, az egyenetlen vízellátás hatásra pedig felreped.
Akinek van pincéje vagy nagyobb kamrája, annak érdemes a karalábé tárolásával próbálkozni. Homokba állítva jól tárolhatók a gumók.
Ehhez előbb a lombot vágjuk le, és a tárolás alatt kifejlődött leveleket is törjük le télen, különben összetöpped a gumó.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.