Több mint tízezer hely várja a középiskolásokat a diákotthonokban
Az állami alapítású diákotthonokban Szerbiában a következő tanévben 10 189 hely várja a középiskolás tanulókat. Ezekre a helyekre a középiskolások július 7-e és 14-e között pályázhatnak. A 2010/2011-es tanévben 4900 dinárba fog kerülni a havi ellátás a diákok számára, az állam ezt még kétszer ennyivel támogatja, ugyanis a teljes ellátás 15 096 dinárba kerül.
Átadták a felújított Terra Képző- és Iparművészeti Központot
Hétfőn délben dr. Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke Nagykikindán hivatalosan is átadta rendeltetésének a felújított Terra Képző- és Iparművészeti Központot, amely ezentúl egész évben minden igényt kielégítő feltételekkel várja az alkotókat a világ minden tájáról.
IN MEMORIAM
Kilencvenkét éves korában elköszönt tőlünk a vajdasági magyar nyelvű színjátszás egyik kimagasló alakja, R. Fazekas Piri, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata hőskorának meghatározó egyénisége, aki több mint egy emberöltőn keresztül szolgálta hűséggel, mélységes hittel a mi kis közösségünket.
A nagy olasz színésznő Eleonora Duse írta egy helyen: „A színészt egyedül játéka alapján fogadhatják el és ítélhetik meg. Ha az előadás végén legördül a függöny, nem szólhat és nem tehet többé semmit, játékához nem adhat hozzá és nem vehet el belőle. Munkáját befejezte, üzenetét átadta.”
A jövő év májusában zárul az Erőszakmentes iskola elnevezésű projektum – A nemzeti hovatartozás nem befolyásolja lényegesen az erőszak gyakoriságát az oktatási intézményekben
Az UNICEF belgrádi irodája és az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Pszichológiai Tanszéke a tartományi oktatásügyi titkársággal karöltve tavaly októberben indította be Erőszakmentes iskola elnevezésű projektumát, mely 188 általános iskolát – ebből 52 vajdasági – és 9 vajdasági középiskolát ölelt fel. Az iskolai erőszak visszaszorítására meghirdetett program iránt nagy az érdeklődés, sőt az első pozitív eredmények is kimondhatók, ugyanis a programba bekapcsolt intézmények tanulóinak 85 százaléka úgy nyilatkozott, hogy immár biztonságosabban érzi magát iskolájában.
Elkezdődött a X. Apáczai Nyári Akadémia
Hétfőn Újvidéken megnyílt a jubileumi Apáczai Nyári Akadémia (ANYA). Immár tizedik alkalommal gyűlt össze a Kárpát-medence – a vakáció alatt is érdeklődő – történész-, természettudós- és magyar szakos pedagógustársadalma az Apáczai Diákotthon épületében. Nagy Margit, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke a három hétig tartó konferencia megnyitóbeszédében az időszerű oktatásügyi ellentmondásokról is beszélt.
